Az istennőség visszatérő bejegyzéselem lesz idén, úgy érzem

Abban a hitben éltem tegnapig, hogy kacsamellsütés valami óriási kihívás, a konyhámban és a tepsimben azonban meglepve láttam, hogy nincs ebben semmi különös, teljesen feleslegesen tartottam távol magamtól a kacsa mellét. Jó, úgy könnyű volt, hogy a piacon csak rámutattam a Pamela Anderson-féle méreteket idéző mellhúsra és nem küzdöttem meg érte a jószággal. Amíg csomagolt, a húsos csajjal rövid filozófiai eszmefuttatásba bocsátkoztunk arról, hogy nekünk az egy darab kacsamell a két fél kacsamellet jelenti, de van olyan, akinek a fél az egy darab, és hogy további példát hozzon a nem egyértelmű darabszámra, meglóbált előttem egy pár gyulait, hogy képzeljem el, vannak emberek, akiknek ez egy darab, holott szerinte kettő, és az egy pár nekem is kettő. A kolbászlóbálás javított valamennyit a csaj népszerűségi mutatóján, eddig annyira nem szimpatizáltam vele, mert 1) mindig morcosan néz (talán én is morcos lennék, ha egész nap hideg mellekkel, májakkal, nyakakkal és egyebekkel szöszölnék), 2) már kétszer adott büdös húst (nagymamám kicsomagolja és megszagolja a húst, erre valamiért képtelen vagyok), 3) amikor tavaly a kisebb és ropogósabb libatepertőből kértem, közölte velem, hogy nem fogja kiszemezgetni nekem (nem is értem, minek csinálnak bazinagy, zsíros darabokat, hiszen mindenki a ropogóst szereti). Lehetséges, hogy a hordozókendőben szuszogó Andris lágyította meg a szívét.

Miután a gyerek elaludt harminc percre, mint a villám, kirontottam a konyhába, megmostam a kacsamellet, a bőrét anyósom módra bevagdostam, feldaraboltam, megsóztam, sütőzacskóba tettem és beraktam egy órára a kétszáz fokba. Ennyi. Vagyis nem, mert bőrvagdosás közben még nyafogtam kicsit az életlen kések miatt. Legközelebb majd figyelek arra, hogy  a sütőzacskóba szolidabban vágjam bele a tűt, ugyanis a tátongó lyuk miatt azon izgultam legalább tíz percig, hogy kőkemény lesz a kacsamell. Ő, aki férfim egyik nagy kedvence a sült kacsamell, nekem meg ő, aki férfim az egyik nagy kedvencem, ezért vállaltam a kacsás megmérettetést, és határozottan jól jöttem ki belőle, ő, aki férfim befalta, aztán istennőnek nevezett, ami nekem ott abban a pillanatban taknyosan, a sok fújástól kipirosodott orral, sajgó fejjel és háttal, a  lebontott karácsonyfa tűleveleitől megkarcolva, kócosan, a gyerek által lehányt és összenyálazott dekoltázzsal a szokásosnál is jobban esett.