Ebben a bejegyzésben feltárom a pöttyinvázió részleteit

Az a helyzet, hogy két napja az én konyhámban a legnagyobb az egy főre jutó pöttyök száma, úgy is, hogy már hárman vagyunk, és nincs az a pattanásos tinipubertáskamasz, aki versenyezni tudna a pöttyeinkkel, értelme sincs, mert ha kiélesedne a pöttyharc, adott esetben nem félek összeszámolni a nappaliban lógó függöny pöttyeit, és ott van még a fiam tükörhasú katicája, azon is akad pár. 

Összesen 224 darab pötty érkezett hozzánk pénteken és szombaton, mert van egy ilyen tervem kétezertizenegyre, benne a pöttyös bögrével, és vannak emberek, akik úgy gondolják, nem élhetek pöttyös bögre nélkül. A pöttyinvázió úgy kezdődött, hogy biem (aki valójában kockás cica és úgy látom, zárva a blogja) pöttyös bögrés linkeket küldött, itt is ezer köszönet érte. Aztán pénteken volt nálunk a dorw és egy olyan csodazacskót hozott magával, amiből a pöttyös bögre után újabb és újabb meglepetések kerültek elő, mindenféle földi jó a fiamnak, ő, aki férfimnek és nekem, még cserepes virágot is kaptam a névnapomra és neki is örültem, mert ugyan májusban tartom, de névnap tekintetében nem vagyok konzervatív, az év minden napján tudok örülni a névnapi virágnak. Ja, így januárban a bookline már kétszer köszöntött +5%-os, egy könyvvásárlásra szóló kuponnal névnapom alkalmából, de én nem törtem meg, kemény vagyok, mint az elbénázott sárgaborsó főzelékem. Gyorsan kikukáztam a levelet, hogy távozzon A Kísértés.

Itt most muszáj kitérnem arra az XL-es méretű mogyorós-mazsolás Milkára, amit ő, aki férfim kapott dorwtól ezért. Október óta különböző csoki- és muffinfelajánlások futottak be a postaládámba, pedig mi tényleg csak vicceltünk a csokoládégyűjtéssel, bár lehet, most kellene megragadni az alkalmat és lerakni a leendő csokoládézóm alapjait, ha már így benne vagyok a szülésben. Ő, aki férfim Milkájával egyébként azt csináltam, hogy mire hazaért a melóból, szépen elrendeztem pár csokikockát és csokimorzsát a brutálisan feltépett csomagolópapíron, úgy tűnt, mintha két-három kocka kivételével bezabáltam volna az egészet, holott nem, a csokit eldugtam (és nagyon bíztam abban, hogy nem fogom elfelejteni, hová rejtettem). Ő, aki férfim egyáltalán nem sápadt el a megrendezett csokivérengzést látva, mert tudta, hogy úgysem bírok megenni ennyi csokit egyedül, és tényleg, de azért egy kicsit megrémülhetett volna. Nem olyan könnyű huncutnak lenni, az az igazság.

A többi pötty szombaton érkezett. A logisztikai megoldás miatt annyit tudtam, hogy két bögrét kapunk a kisrumpftól és az L.-től, L. még ott sajnálkozott, hogy kancsót is szeretett volna, de elfogyott. Ő, aki férfim ment el a csomagért - egy hatalmas dobozzal állított haza. Nem gyanakodtam, sőt, elröhögcséltem azon, hogy ez ám a biztonságtechnikai megoldás, két bögrét akkora dobozba csomagolnak, mint a Tadzs Mahal. Gyerekkel a karomban néztem, ahogy ő, aki férfim kicsomagolja a két pöttyös bögrét... és a pöttyös rokonságot, kancsót, cukortartót és a többit. A gyerek sikongatott és hörgött, tetszett neki, ahogy az apja letépi a dobozokról a ragasztócsíkokat, én nem sikongattam és nem hörögtem (bár nem sok választott el tőle), pusztán azt hajtogattam vigyorogva, hogy ezeknemnormálisak, ezeknemnormálisak, ezeknemnormálisak. Két bögre? Aha, persze. Mind a 224 darab pötty olyan, hogy mosolyognom kell, ha rájuk nézek. Kívántam egy kicsit és ilyen nagy lett belőle, tök jó. Mondjuk, az durva lenne, ha a kétezertizenegyre kért pozitív terhestesztem után négyes ikreket szülnék.         

P.S.: Kép majd később, most lusta vagyok elmosogatni a bögréket.