Hihetetlen

Kedvenc munkahelyemen ezt a szót ismételgettem egész nap, hol gyors egymásutánban, fejemet ütemesen az asztallaphoz kocogtatva (a billentyűzetet előrelátóan eltoltam az útból, vadiúj, azért mégse azt fejeljem szét, meg hülyén is néznék ki az arcomba állított klaviatúrával), hol lassan, szépen artikulálva, tanácstalanul széttárt kezekkel, homloktőig felkúszó szemöldökkel, mert még mindig képtelen vagyok jól tűrni az emberi butaságot és a káoszt, ha meg a kettő nászt ül és együtt támad, végképp nehezemre esik türelmesnek-mosolygósnak lenni, morcogok és puffogok, hogy miért pont én, kicsúszik ez meg az a számon, a kis szöszi Eminem gyerek is belepirulna. A rendet szeretem, a logikát, a szervezettséget, az intelligenciát és a józan paraszti észt. Perverz vagyok, mi? További kérdések: Mi a fenéért kell nekem ennyit költöznöm az idén? Mi vagyok én, basszus, elcseszett gólya? (Disztingválok, jaja, kínos lenne kimoderálnom saját magamat.) A t. olvasók válaszait a szerkesztőségbe várjuk, mélcím jobbra fent figyel. (Bocs, csak vicceltem. Majd ha egyszer publikus lesz a blog. Bár addigra talán én is kiagyalom a választ. Vagy túlfeszített húrként elpattanok. Vagy.)