Pirannnya és aranyhal

Alig hagyja el a száját az apuuu, vegyél fel, a hórihorgas, vékonydongájú srác már emeli is nyakába a tejfölszőke kislányt, derekánál fogja, tartja erősen, nyeszlett karján megfeszül az izom a hús, ez milyen halacska, kérdi a kicsik éhes kíváncsiságával a lányka, addig időznek minden egyes akváriumnál, amíg apja el nem mondja, hogy ez piranha pirannnya, kicsim, az meg aranyhal, szívem, és apu, az ott milyen hal, faggatózik tovább csillogó szemekkel a négyévkörüli, már a második sort nézik, és apunak füllel hallhatóan teljesen mindegy, hogy foltos vagy csíkos vagy pöttyös, kicsi vagy nagy, az összes hal pirannnya vagy aranyhal, a legutolsó meg a nem tudom, én pedig ismeretlenül is csodálom a türelméért és a lazaságáért.

Erős a gyanúm, hogy ha majd gyerekünk lesz, be kell szereznem a nagy hal-, madár- és tökömtudjamégmilyenhatározót - vagy minden madárfélére határozottan rámondom, hogy csirkególyagalamb, például.