Cím? Narancsos-mandulás, csak így, nagyon kreatívan

Zsófinál leltem a narancsos mandulatorta receptet, gondolom, beállítás miatt nem lehet linkelni magát a bejegyzést (vagy én vagyok béna), nálam az adott poszt címére kattintva működik a dolog, szóval, úgy az oldal alján, a csőben sült padlizsán és a parmezános burgonyakrémleves között bújik meg a főszereplő. Valami egyszerű, finom és jó illatú sütire vágytam, ami feldobja az itthondolgozós-torokfájós napomat, ez a szolid narancsos-mandulás torta meg pont ilyen. Magán a recepten nem változtattam semmit, mert mínusz kétszáznegyvenháromésfeles szinten megrekedt konyhatündérként első nekifutásra nem szoktam elővenni az egyéni ötleteimet, majd legközelebb már vagányabb leszek és szórok rá szeletelt mandulát, vagy ilyesmi. A lebonyolításnál viszont adódott némi ez meg az, például nincs darálóm, ezért a piacon elővettem a létező legszebb nézésemet és megkértem az eladónénit, hogy legyen olyan aranyos és daráljon nekem mandulát, és a nyomaték kedvéért azt is odamosolyogtam neki, hogy a tortám függ tőle, bízván abban, hogy rögtön megérzi a darált mandula jelentőségét. S lőn, megérezte és darált és szerintem örült is, hogy ekkora jót cselekedett egy elfeküdt nyakú, piros orrú, kissé rekedt hangú csirkével. Nem alkalmaztam a 'lassanként beleszitálom a lisztet' c. munkafolyamatot, mert megszokásból rögtön a masszába zuttyantottam a kimért lisztet, a szita meg szemrehányóan nézett. Egy meglepett 'Ó...!' hallatása után erőst reméltem, hogy eme barbár cselekedetem nem tesz kárt a tortában, legközelebb kipróbálom a szitálós részt is, hátha valami pluszt ad a rázogatás, egyébként a paleolitikumba vesző gyerekkoromban, a homokozóban szitáltam utoljára. Azt tudtam, hogy birtokolok egy, azaz egy citromfacsarót, mint kiderült, a pontos helyével nem voltam tisztában, azóta sem találtam meg, így a héjreszelés után puszta izomerővel (úgy, mint az állatok) préseltem ki a narancsból a levét, ja, meg félvakon, mert a második nyomásra sikerült belespriccelnem pár decit a bal szemembe. Szegény narancs, leírhatatlanul nézett ki az akció után, nekem a könyökömön folyt végig a narancslé, de nagyon büszke voltam, mert a masszába is jutott. Megjegyzem, mellizomgyakorlatnak kiváló a pusztakezes narancsfacsarás, cirka kétkilónyi narancstól már biztos betonkemény lesz az ember mellyehúsa. A húsz centi átmérőjű tortaforma miatt nem izgattam magam, nincs olyanom, az egyre mandulásabban-narancsosabban illatozó massza állaga és mennyisége láttán úgy döntöttem, jó lesz ide a szilikonos őzgerinc. Elsütögettem egy darabig a 'tortát', lefedve nehezen akart szilárd formára váltani, nem győztem tűpróbázni, tiszta vuducsirkének éreztem magam a szurkálás közepette. A süti nagyon finom lett, pillanatok alatt karácsonyi illatfelhőt varázsolt a konyhába. Egyetlen bánatom a bal mutatóujjbegyem leégetése és így a gyöngyfűzés ideiglenes hanyagolása mellett, hogy az őzgerincformával már másodszor járok úgy, hogy a süti teteje cirka egy-fél centi vastagságban olyan, mintha oda nem jutott volna anyag, eleve világosabb színű, mint maga a tészta, meg az állaga is más, de nem nyers. Sütőbűbájokban jártas olvasóimnak biztos van valami ötletük, előre is köszönöm a brainstormingot.

P.S.: Szeretném felhívni a búvárok figyelmét arra, hogy a mellékelt képen nem egy ismeretlen moszat vagy tengeri szivacs látható, hanem a falatokba rendezett mandulás-narancsos uzsonnám.