A hentesnői lélekről

Valamelyik nap vettem töpörtyűt, ami egy másik lakótelepi nyelvjárásban tepertő vagy ilyesmi, szóval, valamelyik nap vettem töpörtyűt, olyan tízdekányit, mert évente kétszer-háromszor nagyon jól tud esni lilahagymával és friss, puha kenyérrel, meg azért is, mert amíg a húsos nő elmolyolt a pulykamellfilém méretre szabásával, addig volt időm szemrevételezni a látótávolságomon belül eső árukat, a töpörtyű pont ebbe a kategóriába tartozott, például. A húsos nő egyébként nem térfogatilag az, címkéjét teljesen logikus módon azért kapta tőlünk, mert a piacon nála vesszük a húst, ami a mi szótárunkban egyértelműen a szárnyas, rajta kívül van még a halas és a disznós fickó, ez utóbbira nagyjából évi egy látogatás jut. Ami a töpörtyűt illeti, válogatós vagyok, a nagy bumszli darabokat nem kedvelem, a sötétebb barnára pirult, kemény, ropogós apróságokat szeretem (hű, ez kicsit olyan, mintha az alacsony olasz macsókról beszélnék), ezeknek van egy olyan jellegzetes íze, amit évente kétszer-háromszor érezniük kell az ízlelőbimbóimnak, mert így kerek a világ. Mivel a húsos nő lassan dolgozott, a szemembe ugró töpörtyű láttán agyam azt a kívánságot formáltatta a számmal, hogy kérnék egy tízdekát a töpörtyűből, abból a ropogósabb részéből, ha lehet, és aranyosan néztem-mosolyogtam hozzá. Egy pillanatra úgy tűnt, a húsos nő lendületből orrba vág a félig becsomagolt pulykamellfilével, de aztán erőt vett magán és némileg emelt-megbántott hangon közölte velem, hogy ne sértegess, kisanyám, mindjárt kapsz egy hentesbárdot a hátad közepébe mindegyik az, kóstolja csak meg, és már nyújtott is felém két darabot, egy kicsit meg egy nagyot, közben éreztem, hogy a húsos nő presztízskérdést csinál a libatöpörtyűből, az ő libatöpörtyűjéből, kiásta a hentesbárdot, és ha már szöges bakanccsal gyalogoltam a lelkébe, a nagyot kell választanom. Ó, nagyon kedves, köszönöm, fogadtam el legbűbájosabb mosolyommal a felkínált falatot, mintha semmit sem sejtenék a lelkében dúló érzelmi viharról, itt a húsosnői hozzáértés tiportatott sárba, kérem szépen. A töpörtyű finom volt és zamatos, ropogott a fogam alatt, kellemes utóízt hagyott a számban, úgyhogy nem esett nehezemre elismerő szavakkal cirógatni a hentesnői egót. Hja, nem csak a csúnya fiúknak van szíve.

P.S.: Ha valaki birtokol bevált töpörtyűkrémkészítős receptet, legyen olyan aranyos, ossza meg velem. Köszi! (Ezt a darabos kiszerelést nem lehet kenyérre kenni, valami más megoldásra tippelek.)