A lét elviselhető rendetlensége

Ma korábban eljöttem kedvenc munkahelyemről, hogy a felugrunk egy kicsit előtt legyen időm rendszerű állapotba rázni a lakást. Nem túl gyakran csinálok ilyesmit, mármint csak azért nem tészem le előbb a munkalantot, hogy hazarohanjak takarítani, viszont most hétvégén nem akadt rá egyetlen szabad órácskám sem, már nem rémlik pontosan, mit is csináltam, de biztos fontosabb volt a porszívónál. Reggel még azt a tervet dédelgettem magamban, hogy gyöngyöt veszek a fantáziámban körvonalazódó nyakláncokhoz, délelőtt azonban lelki szemeimmel végigpásztáztam otthonunk helyiségeit, és mivel volt ott minden, szanaszét, egymáshegyénhátán és keresztülkasul is, ezért két fordítás között eldöntöttem, hogy majd holnap gyöngyözök, ma némi rendet kreálok. Mondjuk, A Rend nálam igen tág fogalom, persze, rendszeresen takarítok és ilyesmi, én, a két kezemmel, szeretem a tisztaság illatát-érzését, de ha nem sokszemélyes buliról vagy ünnepről van szó, simán belefér például, hogy felugrás esetén a festékeket és az ecseteket nem pakolom el az asztalomról, néhány mosatlan is maradhat a mosogatóban, meg a könyveket sem törölgetem át egyesével, mert úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki benéz hozzám, akár barát, akár családtag, ne az legyen a legfontosabb dolga, hogy a porcicáimat szemrevételezi, például. Soha nem értettem A Baromi Nagy Rend elvárását. Rossz ember vagyok, ha nincs ilyenem? Bélyeget kapok a homlokom közepére? Meg tudnám oldani, de nem látom értelmét. Minek pakoljam el az éjjeliszekrényről a könyveimet, ha olvasom őket? Csak azért, hogy a vendégeim elmondhassák, lám, csibikénél éber szemeink megállapították A Baromi Nagy Rend jelenlétét, még egy kósza könyv sem csúfítja el az összképet? Meggyőződésem, hogy a mosogatóban leledző bögrék ténye nem rombolja személyiségem varázsát, max. abban az esetben, ha mosogatásra kényszerítem a gyanútlan vendéget. Amíg t. vendég tiszta tányérból eszi a chilis sült csirkeszárnyakat és tiszta pohárból borozgat és tiszta kanapén ülve cseveg és tiszta vécébe pisil és hasonlók, addig rendről beszélünk, szerintem. Az is teljesen magától értetődő számomra, hogy a gyerekes családnál játékok dzsungelén kell átverekednem magam a nappali egyik sarkából a másikba, ha beleáll egy Pókember vagy egy legódarab a talpamba, hősiesen kioperálom és kész. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknél a nap huszonnégy órájában hibátlan rend uralkodik a lakásban, az a fegyelmezett, jajj, nehogy szem előtt maradjon ez meg az, vigyázzban sorakoznak a könyvek és az újságok, a szőnyeg rojtjai szigorú párhuzamosban futnak, minden a helyén és még sorolhatnám. Az ilyesmi távol áll tőlem, meg is hagyom a rend éber őreinek, részemről a rendes rendetlenségre szavazok, képtelen vagyok sterilizálni az otthonomat, inkább élek benne, mea culpa ésatöbbi.