Mindjárt karácsony

Tegnap bevallottam Gy.-nek és K.-nak, hogy bennem már pislákol a karácsonyi hangulat és ez nem a háegyenegy elleni oltás mellékhatása, ugyanis már a múlt héten összeeszkábáltam életem első adventi koszorúját, most éreztem úgy, hogy szeretnék, mindenféle vallási körítés nélkül, pusztán a barkácsolás és a látvány öröméért, meg az egyik kósza narancsból sündisznót dizájnoltam kismillió szegfűszeggel, hogy klasszikus téli illat lengje be a lakást, és néhány aprócska ajándékot is vettem ennek-annak, szóval, nekem nagyon úgy tűnik, hogy várom a karácsonyt. Nem tudom, miért, csak az a megmagyarázhatatlan bizonyosság van bennem, hogy idén még jobb lesz, mint az elmúlt években. Valahogy nem zavar, hogy beindult a karácsonyi őrület és felajzott, ideges, egymás sarkát taposó embertömeg lepi el a boltokat, hogy minden sarkon feldíszített fákba botlok, hogy idétlenül nyerítő tinik teli torokból üvöltik, hogy last Christmas, I gave you my heart, but the very next day, you gave it away, kegyetlen, naná. Persze a nagy várakozásba belerondíthat az a tény, hogy még soha nem csináltam mézeskalácsot, töltött káposztát és mákos gubát, idén viszont szeretnék, meg ki tudja, lesz-e térdig érő hó, nyakamban-számban landoló hógolyók, ilyesmi. A költözésnél baromira vigyáztam a tavaly karácsonyra készített üvegmatrica angyalaimra, nehogy elszakadjanak vagy összenyomódjanak, de ha kell, újrafestem őket, mert nekem fontos minden ilyen kis ünnepi bizbasz, a gyertyafény, a narancsillat, a forralt bor, a karácsonyi terítő, a díszek, a sütemények. Gyerekkoromban mindig volt valami veszekedés karácsonykor, mint a legtöbb családban, én meg annyira szerettem volna, hogy ha majd nagy leszek, valóban ünnep legyen a karácsony, olyan nagyon jó dolog, sőt, maga a december is, izgatott készülődéssel, játékkal, nevetéssel, csokival-sütivel. Él bennem az a kép is, ahogy a gyerekekkel összemaszatoljuk egymást mézeskalácsozás közben, ő, aki férfim meg ott panírozza mögöttünk a harcsát, mert ahhoz akkor sem nyúlok, ha fegyverrel kényszerítenek, és nagyokat nevetünk, és hamisan énekeljük a karácsonyi dalokat, meg sütjük a gesztenyét és a tököt, és nincs semmi idegeskedés, kapkodás, egymásnak feszülés, a gyerekek ablakhoz nyomott orral bámulják a hóesést, társasozunk, mókázunk, kacagunk a fa alatt és nagyon jó együtt lenni. Ehhez az álmomhoz már csak a gyerekek hiányoznak, úgyhogy arra a karácsonyi kívánságlistára, amit Thia passzolt tovább nekem, a gyerekeket vésem fel első helyen és zárójelben azt is odaírom, hogy a darabszám helyett az egészség a fontos, ja, és a borsószemnyi gyerekkezdeményt a kívánság teljesítésének veszem, mert eléggé rugalmas vagyok. Az idei karácsonyra jól tudna esni még az álomházunk, egy mexikói út, Merlétől a 'Francia história' sorozat, meg az is, ha Bublé és Bocelli koncertet adna itt a lakótelepen, mondjuk, az egyik 25-én, a másik 26-án (ez két kívánságnak számít, ugye?), aztán kaphatnék egy olyan állásajánlatot, ami gyerekes, kommunikációs, idegennyelves, könyves, kreatívos, és még azt is szeretném, hogy műtét nélkül gyógyuljon mindaz, aminek gyógyulnia kell, és a kilencedik kívánságom legyen mondjuk egy csomó szép gyöngy, a tizedik meg a kóstolói félállás valamelyik csokoládézóban. Igazából az első kívánságot leszámítva tudok élni mindegyik nélkül, úgyhogy nekem elég a gyerek is, nincsenek nagy igényeim.

A karácsonyi listás labdát Elfnek, Csillagviharnak, kisrumpfnak, Mefinek, zöldnek, Marlennek, winstonnak, Majmókának, Babkának, Csigamaminak, Csaposnak gurítom tovább, meg mindenki másnak, aki szívesen megírná a maga listáját.