Megtisztítottam az elmémet, bár lehet, hogy nem kellett volna

Tésztafőzés közben megégettem a bal csuklómat. Összesen kétszer. Már az első fájdalomhullámnál azt gondoltam, hogy mégiscsak ő, aki férfimnek kellett volna főznie az ebédet, mondjuk, rendelhetett volna pizzát a Don Pepétól. A második adag forró gőznél ugyanezt gondoltam, de akkor már rég nem volt visszaút, megadóan főztem tovább a tésztát, meg kevergettem a darált húst. Makaróninál az utóbbit dinsztelt hagymára szoktam dobni, megpirítom, fűszerezem, aztán összeforgatom a tésztával. Ez a lebutított és nem igazán autentikus (viszont finom) 'makaróni' ilyen jokerkaja nálunk, bár ahogy a sebesüléseimet nézem, nagyon sajnálom, hogy például nem vajas kenyér a jolly joker. Természetesen a hagyma fele leégett, úgy kellett kimenekítenem a használható darabokat. A fűszerezésnél beszippantottam némi borsot, épp javában örültem, hogy sikerült magamban tüsszenteni és nem a nyögvenyelősen készülő ebédben tettem kárt, amikor is a tüsszentés lendületétől bevertem a fejemet a szagelszívóba - a szemüvegem Mariana-árkot vésett az orrnyergembe. Már ébredés után annyira éreztem, hogy ma kivételesen semmit sem kellene csinálnom, egyszerűen nem vagyok gyakorlati dolgokra hangolva. Szerintem mindenről a grapefruit fürdőgolyó tehet, de lássuk csak sorjában az eseményeket. Hála a hétközbeni hajtásnak, péntek délelőttre alig maradt munka, ami adódott, azt humorizálva-beszélgetve oldottuk meg a kolléganőmmel. Jókedvemet nem tudta elrontani, hogy a menza egyetlen kívánatos fogása a karalábéfőzelék volt, nagyon leleményesen málnás étcsokival vigasztalódtam. A délután és az este remekül sikerült. Először barátnőztem, M.-mel és E.-vel órákon át csevegtünk, például a kismamák kommunikációját is boncolgattuk és megállapítottuk, hogy a habos-babos ömlengések helyett sokkal jobb, ha a kismama rokonaink-barátnőink őszintén beszámolnak az anyaság nehéz pillanatairól is, nem kell takargatni, szégyellni a fáradtságot, kimerültséget, őrültekházát, kétségbeesést, ilyesmit. E. távozása után M.-mel még lelki utakon jártunk kicsit, az nekünk nagyon jó, aztán ő, aki férfim elvitt vacsorázni a kedvenc helyünkre. A harcsahalászlé és a göngyölt csodák után egy-egy desszertet is bevállaltunk, mert tudunk élni, bár hazafelé csak óvatosan bújtunk össze a metrón, nehogy nyomjuk egymás hasát. A vanília fagyival kísért rétes fölött elégedetten állapítottam meg, hogy ez megint egy tökéletesen boldog nap és nagyon tudtam értékelni a jó dolgomat az elmúlt két hét mókuskerekezése után. És itt jön a képbe a fürdőgolyó, ugyanis határozottan úgy véltem, hogy így a nap utolsó előtti mozzanataként el bírnék viselni egy kellemes habfürdőt, hiába vagyok zuhanypárti. Azt írták a tájékoztató lapocskára, hogy a fürdőgömb csökkenti a fizikai és mentális fáradtságomat, meg azt is, hogy felvidít és megtisztítja az elmémet. Nos, fülig ért a szám, fel voltam dobódva, vagy mi, ezen a vonalon nem szorultam támogatásra, viszont valóban fáradtnak éreztem magam, úgyhogy a vízbe dobtam a csodagolyót. Teljesen jól ellazultam a Limoncello színű fürdőlében, a nap utolsó mozzanata után pedig már egyáltalán nem kellett noszogatni, hogy aludjak. A reggeli délelőtti ébredésnél kezdett gyanús lenni, hogy egy árva gondolat sincs a fejemben, nem zakatolnak a fogaskerekek, béke van és nyugalom. A grapefruit golyó annyira kisöpört mindent az elmémből, hogy a makarónikészítés is nehezemre esett, valahogy nem tudtam ráhelyezkedni a gyakorlati élet síkjára. Hát, így történt. A nap jó híre, hogy a vegytiszta elmémmel azért nem zacskóstul főztem ki a tésztát.