(F)Elfordulós utazás és gyógyvásárlás

Tegnap kisütött a nap, gondoltam, itt a remek alkalom, hogy testben és lélekben megerősödve hosszabb túrára induljak, azaz elmenjek a világ végén dolgozó kozmetikusomhoz a három héttel ezelőtt megrendelt kismamás csodakencéért. A Nagy Manitu, illetve a kedvenc isteneim, Aphrodité és Dionüszosz épp valami mással foglalatoskodott a védőaurám megerősítése helyett, ezért röpke hatvan perc alatt három kínkeserves pillanatot éltem át:

Alig csüccsentem le a metrón, rögtön bevágódott mellém egy kövér cigányasszony és bizalmaskodó hangon rákezdte, hogy a kishőgy milyen szép, aggyonmá' nekem húsz forintot, jósolok magának cigánykártyábó', meglássa', megmondom a szerencséjét. Fuck, így a kishőgy (értsd: én). Egészen szűkre szabott az a kör, amelynek jó szívvel, boldogan adok (pölö kutyának, macskának, gyereknek), másnak nem, egyetlen forintot sem, elvből, és az utcán, metrón, aluljáróban egyébként is csak nagyon ritkán. Pár perc alatt sikerült leráznom az asszonyságot, egyből lecsapott egy másik nőre, tőle megkapta a húsz forintot, mire a csupamocsok kártyáját hozzádörgölte a nő hajához, elvett a pakliból pár lapot, majd közölte, hogy a jóslatot csak akkor fedi fel, ha aranyoskám ad neki egy százast. Aranyoskám elhajtotta.

A négyeshatoson álldogáltam egy ideig, eleve nem vártam, hogy bárki is átadja a helyet. Néhány megálló után viszont felszabadult egy harmincas-negyvenes faszival szembeni ülőhely - nem mondom, hogy nem esett jól leülni. Olvasni kezdtem, a fószer pedig feltűnően izgatott lett, ficergett-mocorgott. Az egyik megállónál kinéztem az ablakon, mégis merre járunk, a szemem sarkából ekkor vettem észre, hogy a faszi keze tövig a nadrágzsebében és veri a farkát. Leszálltam.

A másik villamoson erősen reméltem, hogy mindenféle akció nélkül megtehetek két megállót. Hiába, az istenek még mindig hanyagoltak. Arra ocsúdtam, hogy egy alkeszgyanús ipse vág utat magának a villamoson - bal pofáján öklömnyi nagyságú húskinövés vagy miaszar burjánzott. Persze, pont mellettem állt meg, úgyhogy láthattam: rohad a cucc. Egy másodperc múlva már ott sem voltam, azon drukkoltam, hogy le bírjak szállni, ne a villamoson hányjam el magam. A megállóban aztán olyan cifrát káromkodtam a tavaszias-nőies kismamaszerelésemben, hogy egyből docensnek neveznek ki a kocsisképzőben. Fogalmam sincs, honnan a fenéből lett ennyi mocskos, aberrált, büdös, agybeteg, lepusztult ember ebben a városban - ebben az országban.  

Felborzolt idegeimre nem hatott jótékonyan a kismamás csodakence flakonján olvasott infó, miszerint "zsírhiányos, idősödő bőrre". Kösziii. Tollas rettenet üzemmódban beviharzottam az egyik kedvenc hobbyboltomba, hogy megnyugvást találjak a dekupázsszalvéták, kásagyöngyök, batikporok, kiégethető gyurmák és egyéb kreatívságok világában, majd lelkiegyensúlyteremtés gyanánt potom pénzért vettem magamnak egy nagyon színes és nagyon tavaszi kismamafelsőt,  ami tulajdonképpen nem az, de én annak neveztem ki, plusz egy narancssárga szoknyát. Bár életem első narancssárga szoknyája most még jó a pocakomra és a seggemen sem akad meg, valójában motivációs szoknya - annyira tetszik és annyira akarom hordani később, hogy garantáltan le fogok fogyni szülés után.