A legjobb dolog, ami az eperrel történhet?

Ma reggel úgy ébredtem, hogy epermisut kell csinálnom. Nem tudom, honnan jött a sugallat, hiszen M. barátnőmmel még tavaly nyáron csorgattuk a nyálunkat a Stahl Juci magazinban közkinccsé tett epermisu recept plusz kép felett, ő, aki férfim pedig ugyan már ébredezett, ergo elvileg fülembe súghatta az epermisut, gyakorlatilag azonban fogalma sincs az epermisu létezéséről, én osztottam meg vele a hírt, miszerint az epermisu a tiramisu tesója, legalábbis a Stahl ezt állítja, ami engem illet, annyira nem ismerem a misu családot. Ő, aki férfim szemmel láthatólag nagyon örült, hogy reggel fél nyolckor ilyen csodálatos infók birtokába jutott. (Nem. Még kómázott.) Nem volt kedvem előbányászni az említett Stahl magazint, ezért egy szál terhespocakban leültem a gép elé, hátha akad valami receptféle a neten. Akadt. Bár a férfiakat nem a hasukon keresztül lehet megfogni, azért néha nem árt azt is megsimogatni, ráadásul ő, aki férfim is kimondottan eperfan, így a piacon beszereztem a hozzávalókat. (Előtte felöltöztem és egyebek.) Életemben először szándékoztam ilyen epres-mascarponés-fehér csokis bigyót csinálni, ezért Michael Bublét hívtam segítségül, hátha ketten jobban boldogulunk a kihívással (... you know... you know... you know...). Igen, nagyon kínos ez az epermisu név, de ha a süti isteni, megbocsátok Stahl Jucinak.

A cukor gyönyörűen felolvadt a vízben (... river running free, you know how I feel...), nem is kellett sokat kavargatni. Egy pillanatra elméláztam a fehér vs. barna témán, de aztán úgy döntöttem, egyszer élünk, a babapiskóta és a csoki mellett tíz deka fehér cukor talán nem számít. Érdekesen nézett ki a reszelt citromhéj a cukorszirupban, csak tudja a Stahl, mit csinál, gondoltam, szerencsére a reszelő áldozatául esett hüvelykujj-bőrdarabkámat és véremet (... s he's got radioactive blood...) nem láttam sehol. Miközben leszűrtem a citromlevet, nem kiáltottam olyasmit, hogy "Keserű magok, távozzatok!", pedig írták a receptben, erősen reméltem, hogy a szűrőm enélkül is teszi a dolgát, azaz szűr. A babapiskóta áztatásánál elbizonytalanodtam, ugyanis a citromos-cukros lébe dobált tíz piskótadarab másodpercek alatt magába szippantotta az összes áztatólevet, hirtelen nem tudtam, miben dagonyázik majd a maradék harminc. Végül is nem filóztam sokat, némi vízzel eresztettem fel a citromhéjas szmötyit és abban áztattam meg és el és szét a gyanútlan babapiskótákat (... but my eyes will see only you, only you have the magic technique...). Ezekkel a fenevadakkal egyébként vigyázni kell, szempillantás alatt morzsásra áznak.

Az epres-mascarponés- fehér csokis krém elkészítése leírhatatlan élvezetet okozott (... in your arms I am longing to be...), egyáltalán nem érdekelt, Michael mit dúdol a fülembe (... I buy a wedding ring for your finger...), néztem, tapogattam, szimatoltam, nyalogattam, mármint nem Michaelt, hanem a krémet. Már maga a leturmixolt eper gyönyörűséges, ízre, színre, illatra is, csak azért nem nyaltam ki a turmixedényt, mert nem fért bele a fejem. A mascarponés dobozzal és az edény falára tapadt fehér csokival vigasztalódtam. Némi tejszínnel megbolondítottam az eperléből, mascarponéból és olvadt fehér csokiból álló kulimászt, remekül egymásra találtak (... Captain Smith and Pocahontas had a very mad affair...), ezt igazán jól kieszelte a Juci. Elég nagy mennyiség jött össze, de nem riadtam meg, akadt tervem arra az esetre is, ha nem kenhetem a sütire, hö. Uralkodtam magamon, nem faltam be a többi epret, hanem szépen feldaraboltam - és letakartam, hogy ne kísértsen (... what a lovely way to burn...).

Előbányásztam a legnagyobb jénaimat és belerétegeztem a részeredményeket: először áztatott babapiskóta, rá rózsaszín krém, arra meg eperdarabkák, aztán folytattam a sormintát, szóval, ez a süti valóban nem terheli meg az agysejteket. A krém pont elég lett, kakaóport szórtam a tetejére, utána meg bedugtam a hűtőbe, hogy jól összeálljon és hideg legyen (... I'm fine, baby, how are you?). Már kóstolható állapotban van, de ahogy magamat ismerem, inkább megvárom ő, aki férfimet az ünnepélyes belekanalazással, nem merem megkezdeni, félek, hogy nem marad semmi, mire hazaér, úgyhogy én is csak messziről bámulom (... I'm just too far from where you are...), mint ti, kedves olvasók, előttem a jénai jéghideg fala feszül, az ujjaimmal rajzolom körbe a rátapadt eperszemeket (... in the meantime let me tell you that I love you...). Ne, ne kattints rá, kicsiben is elég gyomorszorító látvány. De, kattints, ezen nem látszik az igazi színe, mert a blogspot ilyen.

P.S.: Michael, köszi a segítséget, jó arc vagy.