Richard Yates: A szabadság útjai

A filmet ott tartogattam a polcon egy ideje, vártam a megfelelő hangulatra. Annyit tudtam róla, hogy nem éppen vidám sztori, nem erőltettem. A könyvtárban aztán teljesen véletlenül kezembe akadt a regény, elolvastam és adódott, hogy na, akkor jöjjön a film. A könyv jobb, itt is, ami nem azt jelenti, hogy a film ne lenne jó. Leonardo DiCaprio és Kate Winslet - újratöltve. A változatosság kedvéért most Kate hal meg. 1:1, már ami a halálozást illeti. Legközelebb játszhatnának egy olyan filmben, ahol a) mindketten meghalnak, b) mindketten boldogan élnek. Részemről a b) megoldásra szavazok. Winslet nagy kedvencem, a zseniális DiCaprio meg csak azért nem a szívem csücske, mert szőke és ott csak egy szőke színésznek jutott hely,  Robert Redfordnak, szóval, Brad Pitt is hiába kapálózik, elismerem, hogy remek, de értse meg, több szőke nem fér a keretbe. (Brad, gondolom, ezt most nagyon szomorúan olvasod.)    

Több érdekes motívumot is ki lehetne emelni a történetből, sok réteg nyújt boncolgatnivalót. Legyen szó például a menekülésről, szerintem ez egy izgalmas kérdés párkapcsolaton belül is. A szabadság útjai az a könyv, amit úgy olvas az ember, hogy sejti, April és Frank házasságának nem lehet jó vége. Vannak jelek, egyértelmű jelek. Hiába drukkol nekik az ember, addig sem élnek boldogan, amíg meg nem halnak. Valami elromlott közöttük, ők sem tudják, mi, csak érzik, hogy itt és most nem jó, nosza, kerítsünk egy álmegoldást, hátha. Önmaguknak is hazudnak, egymásnak is, hát, nem ez a boldog kapcsolat záloga. Fogom a fejem a veszekedéseknél, az üvöltözéseknél, a hazugságoknál, a műpárbeszédeknél és azt gondolom, gyerekek, ezt így nem szabad, zsákutca, állj. Nem állnak meg, persze, hogy nem. Rengeteg hús-vér April és hús-vér Frank él ugyanígy, belefáradva már az álmegoldások keresésébe és a kiborulásokba is, ürességbe-magányba fagyva. Annyira jellemző, hogy a legalapvetőbb igazságokra egy őrültnek tartott és intézetben kezelt ember tapint rá, rajta kívül senki nem mer őszintén fogalmazni. Milyen világ lehet az, ahol a hazugság normális? A könyvben mindenki azt játssza, hogy a kisebb-nagyobb házi pokolra aranyköntöst borít, mert az szépen csillog a külvilág felé...   

A menekülés olyan, hogy jellegéből adódóan nem ad megnyugvást. Menekülni könnyű, menekülni nehéz. Könnyű, mert szeded a sátorfádat és kész, ott sem vagy, a problémák mögötted, egyre távolodnak. Megnyugszol, hogy oké, kész, vége, aztán amikor épp fellélegeznél, hogy leráztad, előtted tornyosul ismét, újra meg újra, talán nagyobb is, észre sem veszed és ugyanarról a problémáról szól a történet, gyakran más formában. Menekülni nehéz, mert menekülni úgy is lehet, hogy tisztes távolban megállsz, kiliheged magad, erőt gyűjtesz és szemügyre veszed a problémát. Aztán közelebb merészkedsz hozzá, lehet, hogy fáj, baromira fáj, csípi a szemedet, kaparja a torkodat és tépi az agyadat és facsarja a szívedet és vissza-visszatáncolsz, de azért csak mész előre apránként, mert végezni akarsz vele. Vesszen, pusztuljon, te meg ütött-kopott, több sebből vérző hősként diadalmaskodj felette. Párkapcsolatod, munkahelyed, családod, önmagad - mindenhol adódik megoldandó probléma. Házi feladat Az Élettől, néha a legnehezebb fajtából. Azt mondom, hogy hasznos és tanulságos a menekülés is, de egyszer azért légy bátor és nézz szembe a problémáiddal. Őszintén, türelemmel. Akár mások segítségével. A megoldást sem kötelező egyedül kicsiholnod magadból. Akarj szabad lenni, kérlek.