Mondd szépen, hogy bútorraktár!

"Pap János zenekutató szerint a 'bútorraktár' szó hangos kimondása és az 'r' hangok kiropogtatása alkalmas útja a düh, harag levezetésének.", írja Bagdy Emőke a Mesterkurzus egyik kötetében, és egy nagyon kicsit sajnálom, hogy most nem vagyok se dühös, se haragos, mert kipróbálnám, hat-e, és ha igen, vajon mitől. Mondogatom fennhangon, hogy bútorraktár... bútoRRaktáR... bútoRRRRaktáRRR, de nem vagyok biztos abban, hogy jól ropogtatok, inkább talán berregek, sőt, berrrrrrregek, aztán azon kapom magam, hogy már az elejét is nyújtom, bÚÚÚtoRRRRaktáRRR, pontosan így. Á, ezt tényleg dühösen kell, így semmi értelme, a sok berregéstől egyre jobban viszket a szájpadlásom. Hirtelen előttem van az a kép, hogy például a nyugdíjas néni gurulós bevásárlókocsija barázdákat vés a lábfejemre (tizenöt kiló kovászolni való uborkát rejt a mobilcekker), nem morgok félhangosan, hogy basszus, néééni, tessék már maga elé nézni, hanem jóízűen elropogtatok néhány bútorraktár-t, hangosan, persze, merthogy oldjuk a feszültséget. Az emberek nem néznének őrültnek, manapság az sem zavar senkit, ha Magdi néni füléből az utcán tépik ki az arany karikát, ehhez képest az én bútorraktáram ártalmatlan, szóra sem érdemes téboly. Bevallom, két dologtól azért tartok: Mi van, ha többliternyi vér gyűlik a fejembe, annyira haragszom, nekem meg pont nem ugrik be a varázsszó, hogy bútorraktár? Vajon hatékony a répa, retek, mogyoró is? Vagy a ráncfelvarrás? A másik, hogy eszembe jut ugyan a bútorraktár, csak nem bírom ki röhögés nélkül. Ott állok dühösen és megvan, hogy bútorraktár kell most ide, hadd csituljon az a harag, de már arra a gondolatra vigyorgok, hogy itt fogok bútorraktárazni, ki tudja, hány bútorraktár-t kell elsorolni a nyugalmi állapothoz, teljesen abszurd a helyzet, kívülről látom magamat, és mire odáig jutok, hogy b..., hangosan röhögök magamon. A düh meg sehol.  

Azt persze nem tudom, hogy a raccsolók feszültsége melyik szótól oldódik. A bútollaktál nem túl valószínű.