... és ha csak úgy elfogadnám a dolgokat, eszembe sem jutna meglepődni azon, hogy vannak olyan emberek, akik sziklaszilárdan hisznek abban, hogy rém tehetségesek, fel sem merül bennük, hogy ne lennének azok, és a legnagyobb természetességgel adnak elő éneklésnek csúfolt dobhártyagyilkos produkciót, szemmel láthatóan fel sem fogják, hogy most épp porig alázzák magukat az igazán csekély (mintegy néhány milliós) nézősereg előtt, és az is megdöbbentő, hogy őszintén felháborodnak, ha a zsűri hamisnak, kínosnak, nevetségesnek, kritikán alulinak minősíti a performanszukat, és valószínűleg egész életükben sebként hordozzák lelkükben ezt a méltánytalanságot. Nincs igazság, gondolják, és sorra gyártják az összeesküvés-elméleteket arról, miért estek ki, nem, nem a tehetségtelenség jut eszükbe, hanem az, hogy szakmailag szar a zsűri, meg elfogult. Engem ez mindig meglep, bár tényleg nem tudom, miben bízom.
Emlékszem, néztem ezeknek az embereknek a szemét és láttam rajtuk, hogy nem lehet megingatni őket (és addig jó, amíg csak énekelni akarnak). Privát szótárukban hiányos az ö, ő szakasz, nem hallottak önismeretről, önkritikáról, önbecsülésről. Pölö Gizi néni sem, aki fodrász valahol a világ végén, negyven éve nyír ugyanazzal az ollóval, és akit azzal traktál a százfős faluközösség daueroltató asszonynépe, hogy Gizi, te, mennyémá' a megasztárba, világéletedben szíp hangod vót, lyánykorodba' még a kórusba is éneketé, a Pisti szerelmetesen pödörgette a bajszát, ha hallott, ottan van a helyed, há' meglássad, lepipálod még a Szuzanbojlt is, és akkor Gizi néni szemében kigyúlnak a fények, fogasra akasztja virágmintás otthonkáját, gondosan kivasalja csupabársony ünnepi hacukáját, csigákba süti őszes haját és felmegy A Városba, hogy megasztár legyen. És nincs senki, aki azt mondaná, állj, Gizi, állj, ne nevettesd ki magad, ne a nézők idegrendszerét szaggasd, hanem a pogácsát. Őrület, és szánalmas az egész. Nem tudok nevetni rajtuk, nagyon sajnálom őket ebben az önként és dalolva (ehhehee) vállalt bohócszerepben, viszont néha szeretném, ha csak harmadannyi önbizalmam lenne, mint nekik, talán csodákra is képes lennék, mondjuk, tisztességesen be tudnám rántani a borsófőzeléket.
8 hozzászólás:
Sajnos vannak emberek, akiknek egyetlen pozitív vélemény elég ahhoz, h meggyőződjenek róla, h tehetségesek... És 100 negatív kritika sem tántorítja el őket ettől a meggyőződéstől. Lásd anyám: egyszer valaki azt mondta neki, h jó a hangja. Mi meg hiába visítunk vele öcsémmel, h ne énekeljél már, mert baffa a fülünket! (A többiek meg csendben bólogatnak...)
Illetve 1x vki azt is mondta neki, h jól vezet... Ez veszélyesebb, mint a hangja!
És az a baj, hogy ez nem csak énekeseknél van így, hanem sokkal felelősségteljesebb állásoknál, ahol amikor kiderül hogy az illet nem ért hozzá, nem csak ciki, hanem probléma is.
Igen, csak egy baj van. Azok a tehetségtelen, magukat nevetségesség tevő emberek egy fordulón már túljutottak. Mire az Eszenyi-Presser-Mester-Friderikusz zsűri elé kerülnek, addigra már túl vannak egy elő-elő válogatón. Az a gusztustalan, hogy ott azért juttatják őket tovább (az ígéretes tehetségek mellett), hogy jól ki lehessen őket nevetni ország-világ előtt, és üzletágat lehessen köré szervezni bikicsunáj pólóval. És teszik ezt szerintem sokszor értelmi fogyatékos fiatalokkal. (Konkrétan sajnáltam az egyiket, aki halál komolyan gondolta, és utána ott sírt, az anyukája meg vígasztalta.)
Szánalmas, igen, de a megasztár szervezése az első műsorokat erre építi. Az még szánalmasabb szerintem.
Egy olvasód
Én meg tudod min gondolkoztam el?
Lehet hogy ők az igazi boldog emberek (na itt egy kis adalék az előző bejegyzésedhez!), mert bennük nincs meg a félsz, a szégyenérzet, amittoménmi, tele vannak önbizalommal, és meg vannak győződve róla, hogy amit csinálnak az csúcsszuper, és zseniális, és ők tök jók, meg tehetségesek...
Nem "mérgezi" az életüket az, hogy visszafogják magukat mindenféle gátlás miatt, hanem csak élnek bele a nagyvilágba, boldogan.
Kidühöngik magukat, hogy a hülye zsűri botfülű, majd boldogan visszaállnak a fodrász üzletbe a vendég mellé, és fárasztják tovább a megszokott néző / hallgatóközönséget.
Ők nem fogják azt fel, hogy ezzel csak égetik magukat, és sokszor a nemtudás felszabadultabbá, boldogabbá tesz (még akkor is, ha ez az emberek kilencvensok százalékában visszatetszést /nemtetszést / szánalmat / vagy bármi más negatívumot vált is ki.
Nem?
Negra: Gondolkodtam ilyesmin, de fogalmam sincs, hogy ők boldogabbak-e, mint mások, őket valószínűleg más szomorítja el. Viszont kevesebbet agyalnak, lelkiznek, gyötrődnek stb., más minőségű életet élnek, ezt simán el tudom képzelni.
egy olvasóm: Amikor először hallottam erről, nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg van... Abszolút osztom a véleményedet.
Mefi: Olyan is gyakran van, hogy nem ciki és nem probléma, szépen felveszi a fizetését, onnan megy nyugdíjba. Úgy tesz, mintha dolgozna.
Pigi: Veszélyes lehet az élet arra felétek :)
Ha a borsófozeléket nem rántással csinálod,mindjárt sikerulni fog:)
Habarással sem működik, a keményítő pedig nem szimpatikus :)
En úgy szoktam,hogy a borsót pici olajon megdinsztelem,amig puha lesz,ez attól fugg,hogy friss-e vagy fagyasztott,aztán,mikor jónak gondolom,szórok rá a borsó mennyiségétol fuggoen 1-2 evokanál lisztet.
Ezzel épp csak elkeverem,és már ontom is a tejet,kevergetés kozben.
Tej annyi kell,amivel megfelelo suruségu fozeléket kapsz.
Meg kell sózni,és takarékon kicsit osszefozni.
Nekem az egész nem tobb 10 percnél friss,zsenge borsó esetén.
Ha pirospaprikával szereted,akkor azt is lehet bele tenni a lisztszórattal egyidoben.
Megjegyzés küldése