Harminchárom e-mailt kérek tőletek (és tök szépen nézek közben, meg aranyos is vagyok)

Rövid verzió, I. rész.: Azért kérek harminchárom e-mailt, mert szülinapom van, a harmincharmadik, és a majd' öt éve tartó blogos garázdálkodásom alatt még soha nem kértem ilyesmit. Ez két klassz indok, nem? Rövid verzió, II. rész. a zárójel után.

(Mindjárt elmondom, miről van szó így harminchárom és a halál között, csak előtte muszáj felidéznem a tavaly írt bejegyzésem utolsó mondatát: "Képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy nagyon jó évem lesz a harminckettedik. Megérzés." Egy évvel ezelőtt még zárva volt ez a blog, szoktam az új játszóteret. A másik régóta kevés volt. Egy ideig csak magamnak firkáltam és figyeltem, mennyire esik jól a blogírás, kell-é nekem vagy sem. Úgy éreztem, kell, és azt is éreztem, hogy nem csak ez az új blog lesz nagyon jó nekem, hanem a szeptembertől szeptemberig tartó egy év is. A nagyon jó persze nem azt jelenti nálam, hogy beköszönt a Kánaán és csókolom, tessék élvezni Az Életet. Á, az én sormintám olyan, hogy küzdök és tanulok, küzdök és tanulok, küzdök és tanulok, és ha úgy küzdöttem és úgy tanultam, akkor Az Univerzum Jutalomfalatokért Felelős Osztálya lepottyant nekem ezt-azt. Egy csipetnyi kiegyensúlyozottságot, néhány karéj barátságot, egy morzsányi megértést, egy zsák felismerést, ilyeneket. És ez az a nagyon jó. A két szeptember között be kellett fejeznem a vetélés feldolgozását, meg kellett szereltetnem a kificamodott és begyulladt csípőmet, ki kellett építenem a helyemet az új munkában, el kellett fogadnom a veszélyeztetett terhességgel járó korlátokat, meg kellett tanulnom élvezni a szabadságot. Ó, igen, ez utóbbi külön tananyag az életemben, nem megy zsigerből. Rengeteg meccsem volt saját magammal, mert önmarcangoló, merengő, elemző és maximalista Kígyó vagyok, de előbb-utóbb csak tovább tudtam lépni úgy, hogy az jó legyen. Ügyesen vettem az akadályokat 2009.09.16. és 2010.09.16. között. Szeretem ezeket a hármassal kezdődő éveimet, jó felfedezni érettebb önmagamat, bár nagyon melós és néha elegem van magamból. A nehézségek ellenére azért legtöbbször izgalmas nekem velem. Az is remek, hogy van olyanom, hogy ő, aki férfim, gyerek, lakás, munka, család, meg célok, álmok. Itt és most jó, nagyon jó. Rengeteg meló van benne. Életemben először merek olyasmit mondani, hogy ha így, ebben a formában marad minden, elfogadom, pedig van még mit tökéletesíteni. Lesz majd rosszabb is, ez biztos, például ha már nem hat a szemránckrémem és nem néznek öt-hat évvel fiatalabbnak, hö.)

Rövid verzió, II. rész: Lehetséges, hogy előfordult az elmúlt években, hónapokban, hetekben, napokban, hogy jó pillanatot okoztam nektek a blogommal vagy a saját zseniális, okos, csodálatos, érzékeny, vicces, kifinomult, elbűvölő, varázslatos személyemmel, ha igen, osszátok meg velem mélben A Jó Pillanatot (galambot ne küldjetek, odaszarik az erkélyre), így lesz a harminchárom e-mail tulajdonképpen szülinapi ajándék. Kérhetnék 365 mélt, csak úgy, az év minden napjára egyet, mert miért ne, ennél többen olvastok, elképzelhető, hogy játszanátok ennyien és összejönne, de én csak kicsiben szoktam álmodni. A kevésbé szemérmes olvasók küldhetnek csokit, sütit, fagyit kommentben is kibontakozhatnak, a méleket viszont nem publikálom, csendben (vagy éppen nemcsendben) örülök nekik. Több mél sem gond, beosztom a következő évek szülinapjaira. És csupa hízelgőt meg kedveset meg szépet írjatok, jó? Holnaptól lehet fikázni, akkor már nincs szülinapom.