A Sparban a bevásárlókocsit tologató embereket elnézve (és néha királykisasszonyos finomsággal felhördülve) mindig erősen remélem, hogy a legtöbbnek nincs igazi kocsija, olyan slusszkulcsos-jogosítványos, balesetet okozós, vagy ha mégis, ugyanúgy nem tudják mozgásba hozni, mint a százforintossal működő bevásárlókocsit, pedig ez tényleg csak annyi, hogy százforintos (vagy spéci érme) zsebből előbányász és arra kialakított résbe becsúsztat, lánc kiakaszt, kocsit menetirányba fordít és elindul. Extrém sport? Van, akinek az. Például Ideg János (farmer, kockás ing, erős negyvenes) őrjöngve rángatja a szerencsétlen bevásárlókocsit, belepasszírozta már a százast, az a rohadék lánc azonban még mindig elválasztja a kiszemelt járgánytól. Oké, beragadhat, persze, meg az is előfordul, hogy csibike elegánsan odasasszézik a szarrá tépett bevásárlókocsihoz és pillanatok alatt működésbe hozza, könnyed léptekkel ellibeg vele a már harmadik kocsit nyüstölő, szederfejű Ideg János (farmer, kockás ing, erős negyvenes) mellett. És mindezt varázslat nélkül. Lehetséges, hogy Ideg János finommozgása nem fejlődött tökélyre az elmúlt negyven évben (az asszony haját is tépi simogatás helyett), vagy ráragadt valami szemét a százasra, vagy nem olvasta a horoszkópját, miszerint ma a Hold belépett a Mérlegbe és nincs az az isten, hogy akár csak egy bevásárlókocsit letépjen a kocsisorról, adja lejjebb az igényeit, jó lesz a kosár. Lehetséges, igen, csakhogy annyi ilyen Ideg János, Ideg Jánosné (szül. Ideg Jolán), Ideg Jolán és ifj. Ideg János éldegél széles e világon.
Meg aztán valamiért sok embernek a bevásárlókocsi rendeltetésszerű működtetése is kihívás, mármint környezetbarát módon - sem a kipakolt áruban, sem a többi vásárló végtagjában nem tesz kárt. Azonosítottam néhány bevásárlókocsist ma délelőtt (és sikerült túlélnem az ámokozást):
A fetisiszta: Imádja A Bevásárlókocsit, minden alkalmat megragad, hogy keze alatt érezhesse a műanyaggal borított tolókart. (A tisztítószerek és a pelenkák takarásában talán még a fémbordázatot is áhítattal simítja végig.) Kizárt, hogy kosárért nyúljon, neki mindig kocsi kell, kocsikocsikocsi, akkor is, ha csak egyetlen gerezd fokhagymáért tér be a boltba. Különben sem a fokhagyma a lényeg, hanem a kocsitolás, akár harminc percen keresztül is kocsiztatja a fokhagymagerezdet, sorról sorra, áruról árura halad szép komótosan, hogy minél tovább élvezhesse a kerekek megkapóan hangos zörgését, a fémszerkezet döcögős kanyarodását és a markába engedelmesen belesimuló tolókart. Arcán eufória.
A nagyonésmégannáljobbanisfáradt: Ezt a típust könnyű felismerni. Mihelyt megszerezte a bevásárlókocsit, rátehénkedik - és úgy marad hihetetlenül sokáig. Felsőtest tolókaron, segg kitolva. Ily módon gépesített állapotában olyan harmincöt centit halad tíz perc alatt, ugyanis ráérősen nézelődik, mintha csak a Hősök terén lenne. A manőverezéshez sem hajtogatódik ki a felvett pozícióból, hülye lenne, végre nem neki kell cipelnie saját magát. Ő biztosan megáll az összes termékbemutatónál, sajtfalatka innen, minicsoki onnan. Hja, nehéz az élet, jól jön egy kis Spar-wellness.
A gömbvillám: Siet. Baromira siet. Sőt! Baromirakurvára siet. És átgázol mindenkin. Ami őt illeti, a tíz deka párizsi, a két zsömle és az egy liter tej miatt akár végtagok is hullhatnak a Mizo félzsíros túrótól síkos fekete-fehér kockakőre, hámérnemvigyáznak? Feltartják a kretén tötymörgők, pusztuljon mind! Csak kíváncsiságból kérdezem, miért nem vesz az ilyen kosarat?
A jajjezakocsigurul: Főleg a nők ismerik fel nehezen a bevásárlókocsi és a bevásárlókocsira szerelt négy kerék közötti összefüggést. Nos, a bevásárlókocsi olyan, hogy ha meglökik, gurul. És nem azért, mert a NASA legújabb fejlesztése. Teszem azt, a balkonládán nincs kerék, nem is gurul, jé. Ez a típus alapjáraton dísznek nézi a fogantyút, de némi ismerkedés után tarkón csapja az aha-élmény, hogy így irányítani lehet a bevásárlókocsit. Nahát! Ja, az 'irányítani lehet' nem azt jelenti, hogy 'irányítani tudja'.
A jóittnekünkminekmenjünkvidámparkba: Apuka, anyuka, minimum két kisebb gyerek. Minimum két bevásárlókocsi, mert a két utódnak külön kocsi dukál, ha a szülők egy járművel szeretnék megúszni a bevásárlást, jön a sivalkodás és sivalkodásban a gyerekek nagyon jók. Ha mindenki elhelyezkedett, kezdődhet a családi dodzsem. A sorok és a vásárlók között.
A mi boltunkban van egy másik kocsi is, a takarítójárgány. Nem túl alapos megfigyeléseim alapján ez olyan, hogy az aktuális takarítószemély felpattan rá és két nedves csíkot nyomat ki belőle, amit a kocsira applikált törlőcuccal visszafelé haladva szétken és így kész a felmosás. Az elmélyültebb szemrevételezés azért esik kútba, mert mindig menekülnöm kell, ha ez a gép felbukkan. Ugyanis valami szabály lehet, hogy kizárólag pszichopata vezetheti a takarítókocsit, tökmindegy, ki esik az útjába, simán ráereszti a gépet az emberre, mint rövidlátó kertész a fűnyíróját a gyanútlan tacskóra, és élvezi, hogy fut előle a nép. Személyes kedvencem. (Nem.)
12 hozzászólás:
én az utálomabevásárlókocsit típusba tartozom, és most kissé sértve is érzem magam, hogy rólam nem ejtettél egy árva szót sem. :)
Csepegtetek egy kis gyógybalzsamot a sebes lelkedre: Kizárólag azokról írtam, akik bevásárlókocsit használnak :)
Hát ma is jót röhögtem, annyira találó volt ez a bejegyzés. Igazából nem tudtam magam egyik csoporta sem beskatulyázni, de fő a jókedv...!!:))
Az első kettő leírása rám illik, bár nem vagyok se fetisiszta se fáradt, de néha jól esik bambulni meg cél nélkül bolyongani és a végén sorbaállni a tejföllel meg kenyérrel, amiért mentem, plusz pár lélekgyógyító csokival és túrórudival.
(különösen lassú a tologatás, ha mindezt munkaidőben végzem, mert kell a tejföl az ebédhez)
Sajnos "gömbvillám" vagyok. Utálom, ha valaki a szabadidejének az eltöltése miatt jár be az áruházakba, hogy ott andalogva szórakozzon. És ha bemegyek, kizárólag akkor tolok kocsit, ha nagyon muszáj és végigszáguldok a sorok között.
Én vagy száguldok és megőrülök, hogy mindenki tötymörög, vagy baromira ráérek és bámészkodok és megőrjítek mindenkit a lassúságommal :D
Ehhe, én meg a két gyereket nevelem közben, meg minden soron szisztematikusan végigmegyek (szigorúan bevásárlólista nélkül), néha tehénkedek is, de néha meg, ha sietek, akkor rallizok egyet célirányosan. Itt mondjuk van olyan bevásárlókocsi, ami direkt kisbevásárláshoz való, nem mély. Meg olyan is, hogy a két gyereknek van külön-külön ülés egymás mellett, de az meg akkora, mint egy tank. Ja, és itt nem pénzbedobós, az Idegbeteg család minden tagja lazán kitépheti a neki tetsző kocsit, és viheti is. Mindenesetre jót vigyorogtam az írásodon... :)
Ja, múltkor bementem az Interspárba (ha sietek amúgy kosarat viszek) és egy idősebb japán házaspár nagyon tanulmányozta a kocsikat, de csak nem ment, csak nem ment, míg egy eladó felvilágosította őket, hogy pénzzel lehet elkötni.. Nevettek egy nagyot, vártam, hogy előveszik a fényképezőgépet és lefotózzák:)
mi a "ittsenkitsefogzavarnihagyjukitt" típusú család vagyunk. itt-ott lerakjuk a kosarat, és odahordjuk bele a cuccot. aztán útközben visszacseréljük azokkal akik véletlneül elvitték a kocsinkat. megőrülni attól szoktam, mikor valaki teljes polcszélességben leállítja a kosarát, és bámul percekig, én meg nem férek semmihez oda. amúgy a vidámparkos kategóriával van némi közös vonásunk, ugynais kocsi nélkül cuccal a kézben nekifut és csúszik-csúszik-csúszik a kocsiig játékot előszeretettel családilag játszuk. :)
ehehehe, én alighanem a fetisiszta és anagyonésmégannáljobbanisfáradt között helyezkedem el :-) No, nem fáradtságból, hanem a jajdelazánshoppingolok, plusz fáj a derekam-érzés miatt szoktam seggkidugós, rátehénkedős, lassanhaladó testtartást felvenni. Főleg, mióta felfedeztem, hogy van egy bolt a közelben, ahol általában kevesen vannak, s lehet ráérősködni.
Apropó, gondoltam Rád... mert a helyi Tesco-ban vannak totyogós babákra méretezett kicsi játék-bevásárlókocsik. Nem lehet a dedek beetetését elég korán elkezdeni, mondhatnák a kőszívűek, de engem mindig örömmel tölt el, amikor látok egy apróságot, amint kiválasztja a kedvenc joghurtját, s elhelyezi a saját kis kocsijába, s megy Anyu után. Béke van, nincs hiszti, és üvöltés.
Ideg Jánost pedig valami gyönyör megfigyelni, amikor becsületkasszánál próbálja (csak próbálja, mert nem megy neki) beszkennelni a megvásároltakat. Azt a szenvedést! Egy oldalt simán írnál róla. Kapkod, aztán néz, hogy miért nem csippant a leolvasó... majd szemforgat, és nagyokat fúj. Élmény.
én rátehénkedek vagy ráállok és gurulok vele, de tömegben, kanyarban normálisan használom, utálok másokat zavarni.
ilyen őrült takarító itt is van, az árkád sprájában, múltkor ott morgott a bajsza alatt, mert anyám útban volt neki. kishíján rátolta a cuccot.
Azért messze vagytok a bevásárlókocsis ámokfutástól, ugye? :)
Megjegyzés küldése