Tök jó, hogy nem vagyok úrinő

Ugye, ott a pezsgőkérdés, miszerint az úrinő kizárólag száraz pezsgőbe dugja bele a nyelvét, az édeset igya a pórnép, meg kaptam olyat is az arcomba, hogy úrinő nem hord bizsut, egyetlen ékszere van, teszem azt, egy nyaklánc apró kövecskével, finom és diszkrét az egész, és messziről lesír róla, hogy a finom és diszkrét darabnak ára van, mondjuk párhavi fizetésembe kerül, nyugodtan számolhatunk a bruttóval. Én, a nép egyszerű gyermeke, biztos vagyok abban, hogy ő, aki férfim erőteljesen morcogna, ha úrinője üres hűtővel várná haza hónapokon keresztül, baromira bántaná a szemét a finom és diszkrét nyaklánc apró kövecskéjének csillogása. Ez a köves-diszkrétcsillogós izélkedés amúgy sincs a véremben, a bizsumániámat viszont lassan kezeltetni kellene. (Jajj, dehogy!) Ehhez jön, hogy pórcsirkeként imádom a muskotályos pezsgőt, és ha valaha lesz még olyan pillanat az életemben, amikor nem vagyok terhes, a gyerek meg anyatej helyett füstölt gyulait tol az arcába, pezsgőt fogok inni pezsgővel, többek között, mert egyéb pótolnivalóm is van, de ez már egy másik történet. 

Aztán még azért is jó, hogy nem vagyok úrinő, mert így gyorsabban megtalálom az eldugott csokit. Erre az összefüggésre teljesen egyedül jöttem rá. A csokirejtegetésnek természetesen pont az a lényege, hogy csak és kizárólag akkor juthassak csokihoz, ha hosszas szépennézés után, illetve különböző kényeztető fogások beígérésének hatására ő, aki férfim hajlandó elővenni az elrejtett csokoládét. (Igazán klassz, hogy ismerem a gyenge pontjait. Nem a csokinak, ő, aki férfimnek.) A csokit nem azért teszi láthatatlanná előttem, mert gonosz és kegyetlen és szívtelen, hanem mert csokikérdésben nincs túl sok önuralmam és így próbál segíteni rajtam, néha a saját kérésemre ("Ha nem tünteted el a szemem elől, bezabálom és hányni fogok..."). Ő, aki férfim a magasságával operál, ha csokidugdosásról van szó, olyan helyekre rejti a szajrét, ahová lábujjhegyen nyújtózva sem érek fel, és ez a felismerés annak köszönhető, hogy nem vagyok úrinő, ugyanis  itthon üvegből iszom az ásványvizet. (A vendégeinknek steril üvegből töltök, nem nyalok bele.) És hogy mi az összefüggés? Nos, ha az ember nemúrinő lánya üvegből iszik, az utolsó cseppekhez hátra kell döntenie a nemúrinő fejét, ilyenkor pedig pl. a konyha vagy a nappali olyan magaslati részei is nemúrinői látószögébe kerülnek, amelyekre amúgy nem vetne nemúrinői pillantást, mert saját rejtegetős szokásaiból indul ki és derékmagasság alatt dugja el ő, aki férfije elől a Nutellát, például. (Mi ilyen jószándékból rejtegetős család vagyunk, úgy tűnik.) Legutóbb majdnem megfulladtam ivás közben, amikor váratlanul megpillantottam a konyhaszekrény legfelső polcán  Az Elrejtett Csokoládét és úgy elcsodálkoztam a mázlimon (elrejtés után pár órával kiesik a fejemből a csoki létezése, így ha véletlenül rábukkanok, nagyon tudok örülni neki), hogy elfelejtettem nyelni. Hát, ilyen izgalmak színesítik a kis életemet.      

Tejbegrízkarrier

Az meg milyen klassz már, hogy az ember lánya két és fél évvel ezelőtt összedobja magának ezt a tejbegrízt, csak úgy, ad poci, mert megérdemli és mert a szimpla tejbegríz adott esetben olyan snassz, aztán a net rögös útjai elvezetnek oda, hogy a lógó nyelvű tejbegríz két és fél évvel később dolphin blogjában debütál. Gratulálok, tejbegríz! 

P.S.: Nagyon korrekt a képhivatkozás, tetszik. Nem biztos, hogy én vettem volna a fáradságot ilyesmihez, meaculpa ésatöbbi.

Íme, a Borzas Pók

Card error, ezt üzente a fényképezőgép istene, pedig a Borzas Pók megérdemelt volna még egy esélyt most, hogy már csak módjával csöpög az eső. A sok pici hematit gyöngy olyat tud, hogy fénytől függően lila, világosszürke, sötétszürke, fekete vagy... hematit, és a macskaszem swarovski is legalább ennyire játékos. Kopaszon sem csúnya ez a pók (ld. az egyik kicsi képen), de borzolással az igazi (ld. a másik kicsi képen). Gyönyörű darab, remélem, jó helyre kerül majd. Nagyobb pókért katt.  

Az evidenciáról

Már nem rémlik, melyik műsorban faggatták a köztársasági elnök belső köreihez tartozó hímnemű valakit, mindenesetre ez a kicsit arrogáns, kicsit nagyképű valaki arra a kérdezősködésre, hogy mi a garancia Schmitt Pál szépen hangzó elképzeléseinek megvalósítására, elkerekítette a szemeit, arcvonásait csodálkozó görbületekbe és szegletekbe rendezte, majd némileg drámai rezgésű hangon kijelentette, hogy kérem szépen, egy olimpiai bajnokról beszélünk, és közben jelentőségteljesen nézett, és én ezt nagyon viccesnek találtam, mert eszembe jutott Farkas Péter, a marihuánarajongó és olimpiai bajnok birkózó Farkas Péter (és itt most jelentőségteljesen nézek, hátha bejön), meg még az is eszembe jutott, hogyha egy olimpiai bajnok úgy dönt, a sikeres sportpályafutása után akár öt, akár negyven évvel hentesnek áll, mert mindig is vonzódott a kolbászhoz, karajhoz, velőhöz, engem csak pár pillanatra bűvöl el (ha egyáltalán), hogy jé, ott egy olimpiai bajnok a sertésdagadó mögött, henteskarrierje szempontjából az egy mellékes infó, hogy anno napi három edzést lenyomott vagy a doppingot hírből sem ismerte a szervezete vagy számtalan érem, serleg és kitüntetés sorakozik a vitrinjében. Ha nála veszem a húst, ugyanazt várom el tőle, mint az érmeket nem halmozó, mezei hentestől, hogy például friss, cubákmentes húst adjon, ne huncutkodjon a mérlegelésnél és jól számolja ki a visszajárót. Az csak egy mítosz, hogy A Nagy Sportoló szent és sérthetetlen. Fenét. Ember, elsősorban ember.         

Üzenet a bögrén

Talán még soha nem bámultam meglepetten egy bögre aljára, a héten ez is megvolt. A történet ott kezdődik, hogy idén nem húzódott el a szülinapom, még szülés előtt fel akart köszönteni az összes családtag, pedig az is nagyon jó, amikor két hónapon keresztül kapom az ajándékokat, aztán még ki sem örömködtem magam, már ott a karácsony. Szerettem, hogy senki sem próbálkozott babás cuccal, egyik rokon sem gondolta, hogy minden vágyam egy új rugdalózó vagy egy cuki cumi. Csomó jópofa dolgot kaptam, még sálnak való színes fonalat is, bár azt egyelőre nem döntöttem el, hogy tudok-e kötni vagy sem. Úgy rémlik, igen, de lehet, hogy csak elméletben működik az egy sima, egy fordított. Bögremániásként és nemélőmacska rajongóként (mármint nem a holtat favorizálom) a két legkedvencebb családi ajándékom ez (az enyémen mélyebbek a színek, lusta vagyok fotózni, bocs) és ez (az enyém piros, lusta vagyok fotózni, bocs) a bögre az Originarttól, ő, aki férfim szervezkedésének köszönhetően. Az Originart jó bolt, simán függőséget okoz. Alapjáraton nem szoktam nézegetni a bögre alját, ha úgy adódik, mosogatás közben megfordítom, de bevallom, különösebb fordítgatás nélkül is el bírom mosni a bögréket, poharakat, egyebeket, ergo nem igazán tudom, mi áll a bögrék, poharak, egyebek alján. Most azonban mosogatás közben is gyönyörködtem az új bádogbögrémben, hogy milyen szép piros, a macskák tök jó csíkosak, ilyesmi. Nézegettem-forgattam. Utána meg jött a döbbenet. A bögre alján ott díszeleg a vonalkód (levakarható), a gyártó és linkje (nem vakarható le), valamint a SUPPORT FREE TIBET (pontosan így) és a kapcsolódó link (egyik sem vakarható le). Ez a harmadik felirat zavar kicsit. Előbb-utóbb el fogom felejteni a bögrealjnézegetés gyakoriságából adódóan, de most még fura. Hiába gondolom azt, hogy igen, free Tibet, hadd döntsem el én, hogy ilyen jellegű dolgot szeretnék-e a bögrém aljára vagy sem. Ráadásul levakarhatatlanul. Megnéztem az Originart honlapját, nincs infó arról, hogy a bögrék alján üzengetnek a free Tibet supportolásáról. Nem dől össze a világ, persze, hogy nem, jóízűen kortyolgatom a kakaómat a bögréből, csak azért mégis, na.        

P.S.: Ja, egy kis kitérő. Van nekem egy olyan régi bögrés vágyam, hogy piros alapon fehér pöttyös bádogbögre. Azt hittem, ez ilyen banális, hétköznapi izé, ha rákeresek a neten, hogy piros alapon fehér pöttyös bádogbögre, kismillió piros alapon fehér pöttyös bádogbögre ugrik elém. Hát, nem. Konkrétan egy sem, de komolyan. Kihaltak a pöttyös bádogbögrék vagy mi?