Tök jó, hogy nem vagyok úrinő

Ugye, ott a pezsgőkérdés, miszerint az úrinő kizárólag száraz pezsgőbe dugja bele a nyelvét, az édeset igya a pórnép, meg kaptam olyat is az arcomba, hogy úrinő nem hord bizsut, egyetlen ékszere van, teszem azt, egy nyaklánc apró kövecskével, finom és diszkrét az egész, és messziről lesír róla, hogy a finom és diszkrét darabnak ára van, mondjuk párhavi fizetésembe kerül, nyugodtan számolhatunk a bruttóval. Én, a nép egyszerű gyermeke, biztos vagyok abban, hogy ő, aki férfim erőteljesen morcogna, ha úrinője üres hűtővel várná haza hónapokon keresztül, baromira bántaná a szemét a finom és diszkrét nyaklánc apró kövecskéjének csillogása. Ez a köves-diszkrétcsillogós izélkedés amúgy sincs a véremben, a bizsumániámat viszont lassan kezeltetni kellene. (Jajj, dehogy!) Ehhez jön, hogy pórcsirkeként imádom a muskotályos pezsgőt, és ha valaha lesz még olyan pillanat az életemben, amikor nem vagyok terhes, a gyerek meg anyatej helyett füstölt gyulait tol az arcába, pezsgőt fogok inni pezsgővel, többek között, mert egyéb pótolnivalóm is van, de ez már egy másik történet. 

Aztán még azért is jó, hogy nem vagyok úrinő, mert így gyorsabban megtalálom az eldugott csokit. Erre az összefüggésre teljesen egyedül jöttem rá. A csokirejtegetésnek természetesen pont az a lényege, hogy csak és kizárólag akkor juthassak csokihoz, ha hosszas szépennézés után, illetve különböző kényeztető fogások beígérésének hatására ő, aki férfim hajlandó elővenni az elrejtett csokoládét. (Igazán klassz, hogy ismerem a gyenge pontjait. Nem a csokinak, ő, aki férfimnek.) A csokit nem azért teszi láthatatlanná előttem, mert gonosz és kegyetlen és szívtelen, hanem mert csokikérdésben nincs túl sok önuralmam és így próbál segíteni rajtam, néha a saját kérésemre ("Ha nem tünteted el a szemem elől, bezabálom és hányni fogok..."). Ő, aki férfim a magasságával operál, ha csokidugdosásról van szó, olyan helyekre rejti a szajrét, ahová lábujjhegyen nyújtózva sem érek fel, és ez a felismerés annak köszönhető, hogy nem vagyok úrinő, ugyanis  itthon üvegből iszom az ásványvizet. (A vendégeinknek steril üvegből töltök, nem nyalok bele.) És hogy mi az összefüggés? Nos, ha az ember nemúrinő lánya üvegből iszik, az utolsó cseppekhez hátra kell döntenie a nemúrinő fejét, ilyenkor pedig pl. a konyha vagy a nappali olyan magaslati részei is nemúrinői látószögébe kerülnek, amelyekre amúgy nem vetne nemúrinői pillantást, mert saját rejtegetős szokásaiból indul ki és derékmagasság alatt dugja el ő, aki férfije elől a Nutellát, például. (Mi ilyen jószándékból rejtegetős család vagyunk, úgy tűnik.) Legutóbb majdnem megfulladtam ivás közben, amikor váratlanul megpillantottam a konyhaszekrény legfelső polcán  Az Elrejtett Csokoládét és úgy elcsodálkoztam a mázlimon (elrejtés után pár órával kiesik a fejemből a csoki létezése, így ha véletlenül rábukkanok, nagyon tudok örülni neki), hogy elfelejtettem nyelni. Hát, ilyen izgalmak színesítik a kis életemet.