Rohan az idő

Azt muszáj megörökítenem, hogy blogos évfordulóm volt mostanában, öt éve és néhány napja blogolok, és ha jobban belegondolok, fel sem tűnt, hogy már öt éve és néhány napja. Az öt gombócból is sok, nem igaz? 

Az évforduló kapcsán belelestem a statisztikába és megszeppentem kicsit, mert kiderült, hogy ezt a nagyon fiatal két blogomat hatszáznál is többen olvassátok. Már attól megilletődtem, hogy ott jobbra egyre nő a rendszeres olvasók száma, a hatszáz viszont rengeteg, és ha élőszóban előadást kellene tartanom ennyi embernek, izzadna a tenyerem, remegne a lábam és úgy homloklebenytájt dobogna a szívem, nem állna meg torokmagasságban. Tiszta szerencse, hogy firkálás közben el tudom felejteni a számokat, különben alig bírnék összehozni egy normális bejegyzést, ugyanis nekem van egy távolságtartó, visszahúzódó, némileg antiszoc énem is, kérem szépen, csak általában a többi énem (én szempontjából nagyon sokan vagyunk bennem) lefogja és baromi nagy ragtapaszt nyom a szájára, úgyhogy a kommunikációja nagyrészt hitetlenkedő pislogásban merül ki.  

Mondhatnám, hogy fogalmam sincs, miért olvastok, de ez így nem teljesen igaz, mert a szülinapi mélözönben egy csomó mindent elmondtatok, és hát ott könnyeztem meghatottan a levelek fölött, a távolságtartó, visszahúzódó, némileg antiszoc énem pedig hitetlenkedve pislogott. A nemszülinapi levelekben is mindig olyan jó dolgokat írtok, és szuper, hogy a blogoknak köszönhetően csupa jófej emberrel találkoztam idén is, sehol egy pszichopata sorozatgyilkos (nem mintha vágynék rá), a gyereket meg lassan elkényeztetitek az ajándékokkal. És van olyan, aki már öt éve és néhány napja olvas, döbbenet.