AVI, vagyis Ami Van Itthon

Nem, nem vagyok szuperanyu (még), a medált a terhesség utolsó napjaiban készítettem. Művészi tevékenységem az elmúlt egy hónapban abban merült ki, hogy formára vágtam a gyerek parányi körmeit, ami elég nagy kihívás, mintha gyufafejet nyírbálna az ember, de már vágyakozva nézem a gyöngyeimet, meg mindjárt itt a karácsony és indul a mézeskalácsgyártás, úgyhogy hamarosan kirobban belőlem az alkothatnék, érzem.

Ha kaja, mindig van itthon virsli és tojás és kenyér, vészhelyzetre, bármi történik, ezekből össze lehet ütni valami gusztusos AVI-táplálékot. Nos, mióta megfertőzött a gyöngyitisz nevű betegség, mindig van itthon többféle lila és türkiz gyöngyöm, vészhelyzetre, bármi történik, ezekből össze lehet ütni valami gusztusos AVI-ékszert. Azért pont lila és türkiz, mert szeretem ezeket a színeket. (Gondolták-é a kedves olvasók, hogy ilyen egyszerű a magyarázat?) A medálról pedig azt kell tudni, hogy nehezen alakult ilyenné, a lebontások és újrafűzések száma hat és tizenkettő közé tehető (per kör), a vadiúj ősz hajszálaim száma is, ugyanis teljesen más méretű gyöngy az, Ami Van Itthon, mint a mintában megadott  (és most vagánykodhatnék, hogy francia nyelvű mintából alkottam, a számok megfejtéséhez azonban nem kellett a nyelvtudásom), kismillió próba alapján dőlt el, melyik körben hány gyöngy mutat szépen. Ez az aviság hátulütője, de azért egész pofás lett. 

Ahhoz már nem volt idegrendszerem, hogy kettőt fűzzek és fülbevalóként is pózoltassam a művet, vagy esetleg többet, karkötőnek. Majd, egyszer.