Házasságosdi-élettársasdi

Mióta van a gyerek, egyre többször kapom azon az embereket pl. rendelőben / kórházban / utcán, hogy ő, aki férfimet leférjemezik, engem meg feleségnek titulálnak. A képlet egyszerű: gyerek, nő, férfi, ergo nem lehet más a kapcsolat jellege, csak házasság. Jó, az ember gyakran érzékeli úgy a világot, hogy dobozol (elvárások és előítéletek és miegymás alapján) és címkéz, kapcsolatot is, mert így könnyebb, és el tudom fogadni, hogy pl. az asszisztens nem tököl azzal, hogy ő, aki férfimet mondjuk páromnak hívja, az viszont furcsa, hogy van olyan kórházi doksi, amelyen nem szerepel az élettárs rubrika, egyedülálló és házas között választhatok, mert ugye ki hallott már olyasmit ebben a nagyon szabad, nagyon modern és nagyon felgyorsult világban, hogy élettárs, biztos valami úri huncutság lehet. Az asszisztens meg várakozóan néz rám, nem húzza át a házas szót és nem vési fölé, hogy élettárs, úgyhogy a legtöbb helyen, ahol ilyen lazázás van, házasként futunk. Nekünk végül is tökmindegy, nem olyan fontos infó, mint a tajszámom.  

Igazából nem most kezdődött ez a házasságosdi, mindig is téma volt a környezetünkben. Két-három éve jönnek a csodálkozó pillantások innen-onnan, hogy Ti még nem vagytok házasok? Nahát, azt hittem!, aztán mondták nekünk azt is, hogy Olyan jól megvagytok, öröm rátok nézni, miért nem házasodtok össze?, vagy ezt kicsit negatívabb kicsengésű verzióban úgy, hogy Ha hosszú távra terveztek együtt, miért nem házasodtok össze?, legutóbb pedig már a gyerek is becsúszott a retorikába, hogy hát... miatta illene. Az elmúlt években többféle leszerelő választ is bevetettünk, ő, aki férfim meg én, mostanában az a kedvencünk, hogy akkor lesz házasság, ha végre eltelik fél év az utolsó Miért nem házasodtok már össze? kérdés után. És közben vigyorgunk, mert szerintünk ez jó poén, de nekünk van egyfajta humorunk, az tény. 

Ezekkel a kérdésekkel a senkinek semmi köze hozzá alapreakción túl az a bajom, hogy miért lenne a boldog, jól működő kapcsolat evidens kerete a házasság? Miért kellene rögtön összeházasodnunk, mihelyt gyereket várunk? Miért ne lenne ugyanolyan szilárd elköteleződés az élettársasdi, mint a házasság? Ne ringassuk már magunkat abba az illúzióba, hogy a házasság a hosszú táv és a hepiend garanciája. Eggyel a hátam mögött határozottan állítom, hogy nem az, meg ott vannak a szomorú válási statisztikák és a még szomorúbb kínozzuk egymást harminc évig, mert így még mindig jobb, mint egyedül házasságok. Két emberen múlik, nem A Papíron. Ezt újra és újra el kell mondani? Ha baromi boldogan élek ötven évig ő, aki férfimmel élettársi kapcsolatban, szülök neki három gyereket, akkor is képes felbukkani az a kérdés, hogy biztos azért nem mentem hozzá, mert nem akartam elköteleződni? Nem azért az élettársam, hogy bármikor lepattanhassak, hisz papír nélkül nyitva az út. Van olyan, aki ezt komolyan gondolja? Lehet, hogy újat mondok, de pl. két évtizednyi élettársi kapcsolatban ugyanazok a közös dolgok születnek, mint két évtizednyi házasságban: lakás, gyerek, kocsi, élmény, emlék estébé. Soha nem nyüstöltem ő, aki férfimet azzal, hogy húzzon már gyűrűt az ujjamra, sőt, direkt megkértem, hogy terhesen ne vegyen feleségül, nem akarom. Házasság nélkül vállalunk gyereket. Úristen, most mi lesz? Sarokba kell állnunk?

A legtöbb kislány arról álmodozik, hogy életében legalább egyszer királykisasszonnyá változik: az esküvőjén, Élete Nagy Napján. Nincs ezzel semmi gond, örülök az esküvői meghívóknak és a boldog házasságoknak, csak ne abból induljunk ki, hogy ez az egyetlen járható út. Ő, aki férfimmel azon szoktunk röhögni, hogy majd nyolcvanévesen összeházasodunk, jó móka lenne a virágokkal díszített járókeretre támaszkodva, frissen polírozott protkóval vigyorogni az esküvői fotókon. (Mint már említettem, sajátos a humorunk.) Az a helyzet, hogy perpill nincs igényünk a házasságosdira, nem érezzük úgy, hogy hiányozna az életünkből. Van ilyen, szerintem nem is kell meglepődni ezen. A külső elvárások ellen, hogy  mi illik, más mit szeretne velünk kapcsolatban, mindig is küzdöttünk. A saját életünket úgy alakítjuk, ahogy nekünk tetszik. Ennyi luxushoz ragaszkodunk. Talán egyszer összeházasodunk, ha épp olyan kedvünk van vagy nincs jobb dolgunk, miért ne, de nem ez a fontos, hanem az, hogy szeretjük egymást és száz évig akarunk együtt élni,  szerelemben-boldogságban, meg minden olyan izében, ami ezzel jár. Ennyi.