Amikor csődöt mond a logika

Az ajtónyitási szokásaim nem változtak az elmúlt években, a lényeget úgy lehetne összefoglalni, hogy hiába szól a csengő, csak akkor nyitok kaput és rácsot és ajtót, ha tudom, hogy jön hozzám valaki. Ez voltaképpen önvédelem, mert a lakótelepen olyan az élet, hogy csenget a postás, csenget a kéregető, csenget az eltévelyedett, csenget a közös képviselő, csenget a majomkodó gyerek, csenget a részeg, csenget a betörő, csenget a szórólapos, csenget a szomszéd, csenget a térítő ésatöbbi. Van egy kis egészséges paranoiám, az én lelkemen ne száradjon olyan gyalázat, hogy teszem azt, feltörnek egy lakást vagy Tesco újsággal tömik tele K. József postaládáját. Mivel nem látok át a betonrengetegen, fogalmam sincs, ki áll a kapuban, így a kaputelefonos próbálkozások eleve zárt ajtóra ítéltetnek, a kaputelefonba mindenki azt kamuzik, amit akar. Ha valaki azonban pont engem akar, felhív mobilon és elvileg jöhet, gyakorlatilag is, ha itthon vagyok. Az emeleti rácsos ajtónál is csengethet boldog-boldogtalan, ott sem látom, ki az, mert rossz a kukucskálónk, ami ugye abszurd, hiszen mitől mehet tönkre egy kukucskáló, ripityára zúzza a verdeső szempillám vagy mi? A miénk mégis defektes, hiába nézek ki rajta, csak a homály sejlik fel előttem, és nem, nem lehet megtisztítani, az öntisztulási folyamat sem indult be az elmúlt majd' másfél évben, a csere meg lustaság, pontosabban oknélküliség miatt várat magára. Akivel megbeszéltük, hogy jön, azt úgyis beengedem, a többieket meg minek kukucskáljam, nem igaz? (Egyébként ez a leselkedős dolog eléggé jellemző a lakótelepi populáció idősebb tagjaira.) A rács remek szelekciós eszköz, így a lakásajtót csak meghatározott számú szomszéd képes megközelíteni. Velük úgy vagyok, hogyha kitartóan csengetnek éspervagy kopognak, ajtót nyitok, lehet, hogy bajban vannak vagy tojás kell a nemtudommihez. Legalábbis eddig ajtót nyitottam, de lehet, hogy a jövőben nem fogok. Ugyanis az történt nemrég, hogy épp a szoptatás kellős közepén tartottam, amikor csengettek... majd megint csengettek... aztán megint csengettek... és megint csengettek... végül többször is kopogtak. Tehát az illető sikeresen vette az első két akadályt, egészen a küszöbig jutott. Aznap pont vártam az anyósomat, megbeszéltük, hogy felugrik unokanézőbe. Igaz, később kellett volna jönnie, de azt gondoltam, váratlanul másként alakult a napja, a mobilját meg biztos otthon hagyta, azért nem tudott hívni. Kulcsa viszont van az első két ajtóhoz, akár ő is kopoghat. A szoptatás olyan, hogy például az anyósom kedvéért megszakítom. Csak azért nyitottam ajtót, mert azt hittem, ő vár kint, a szomszédok baromira nem érdekelnek, ha a gyerekem épp azt játssza rendkívül nagy átéléssel, hogy éhen akar halni. Szóval, szoptatás megszakít, ajtóhozsietés közben bömbölő gyereknek vigasztaló szavakat mond, bal kézzel négy és fél kilós gyereket megtart, gerincsérvre nem gondol, jobb kézzel ajtót feltép, a résen fejet kidug és... a szomszédasszonyt gyilkos szemekkel méreget. A szomszédasszony törülközővel a fején, borítékokkal a hóna alatt és kedélyes mosollyal az arcán odacsicseregte nekem, hogy itt a postás, szegény hiába csengetett, mondtam is neki, hogy biztos szoptatsz, azért nem nyitsz ajtót, Andris meg közben ordított. A postás tényleg ott támasztotta a rácsot és belógatott valami papírt, hogy azt nekem hozta, vegyem át. Andris csak azért nem ordított tovább, mert közben megtalálta a mellemet és az ajtó takarásában rácuppant. Szerintem nagyon jól látszott rajtam, hogy szívem szerint mindkettőjüket darabokra tépném. Most nem tudok kimenni, baszki mert s-z-o-p-t-a-t-o-k, mondtam, a postás azonban nehezen adta fel, közölte, hogy PÉNZT hozott. Így, nagybetűvel, hallottam a hangján. Nos, azt hitte, erre a varázsszóra eldobom a gyereket? Nekem tökmindegy, hogy tőle veszem át a pénzt vagy lemegyek a postára, úgy tippelem, neki is. Csak azért nem csaptam rájuk az ajtót, mert nem akartam megijeszteni a gyereket. Azóta sem értem, miért kopogott a kétgyerekes szomszédasszony, ha tudta, hogy kisbaba van nálam és azt gondolta, azért nem nyitok ajtót a kismillió csengetésre, mert szoptatok, például. 

P.S.: A PÉNZről később kiderült, hogy az előző lakó nevére jött, pedig én már jól elköltöttem gondolatban.