2010. április 10., szombat

Az emberek ilyenek meg olyanok

"Ne mondja, hogy miattam kellett többet várnia!", veti oda nekem a nő. Csak félig fordul felém, alig néz rám. Erős negyvenes, dauergöndör őszülő hajjal, a sok porcukorral felhigított darált máknak van ilyen színe. Biggyeszti a száját, talán még fintorog is, hangja nem tűr ellentmondást. Érzem, fejembe szökik a vér, két-három másodpercig nem is értem a helyzetet, teljesen abszurd az egész. Hogy is van ez? Beállok a pult előtti sorba, negyediknek vagy ötödiknek, dúdolgatok magamban, miközben türelmesen várok, hogy azt mondhassam az eladónak, "Jó napot kívánok! Egy kakaót szeretnék.". Előttem áll a mákfejű, elmélyülten telefonál, hangosan, pattogva. Abbahagyom a dúdolást és azon merengek, vajon befejezi-e, mire sorra kerül, és ha nem, lesz-e olyan bunkó, hogy nem szakítja meg a telefonálást, hanem fülére tapasztott mobillal sorolja, mit is szeretne - egy szót az eladónak, egy szót a vonal másik végén lévőnek vakkantva. Az eladónő némileg zaklatottan figyeli a mákfejűt, aztán rövid habozás után dönt: a nő még mindig mobilozik, ezért odamosolyog nekem, kérjek én. A mákfejű azonban pont ebben a pillanatban leteszi a telefont, az eladó megzavarodik, nem tudja, mi is legyen most, nem lévén jobb ötlete, megkérdezi, együtt vagyunk-e. "Nem!", felelem félmosolyra húzva a számat, még csak az kellene, teszem hozzá magamban. Édesmindegy, ki kér, a mákfejű vagy én, gondolom, csak haladjunk máááár. "Ne mondja, hogy miattam kellett többet várnia!", veti oda nekem a nő most, igen, itt tartunk, a vértolulásnál és az értetlenkedésemnél. "Szóltam egy szót is?", kérdezem a mákfejűt udvariasan, bár szívem szerint megkérném, légyszi, fejeld már le a pultot vagy hússzor, talán magadhoz térsz, hülye spiné. "Nem...", így a mákfejű, nem néz rám, tejet kér és sajtot. "Akkor...?", dobom oda neki a nem túl kidolgozott kérdést, a lényeg benne van, a cifraságaimat megtartom magamnak. Nincs válasz. Fizet. Távozik. Érzem, dühös vagyok. Ez most mi volt? Telefonált, ezzel egy ideig feltartotta a sort és még ő baszott le engem? Beszívott és hallucinálva megelőlegezett nekem egy megjegyzést? Egy megjegyzést, ami az adott helyzetben abszolút jogos lett volna, ha elhangzik. Mögöttem hárman álltak. Pár percet vártunk rá, szerintem nem a világ, lehet tolerálni, csendben maradtam.
Hazafelé háborogtam magamban. Mégis, mi a fene van az emberekkel? Például a villamoson, ahol a tizenöt-tizenhat éves csitri fennhangon méltatlankodik azon társnői biztonságos gyűrűjében, hogy baszod, csak azért adjam át a helyemet az öregnek, mert fiatal vagyok... hát, baszod, nem adom át, és ha valaki beugat, baszod, visszapofázok, a felnőttre vakolt kiscsajok meg kuncognak, a falkavezérnő jól megmondta a frankót, haha. Például a metrón, ahol én adom át a helyet egy nagyobb hasú kismamának, körülöttünk elsősorban huszonöt és negyven közötti hímek terpeszkednek, egyesek a hasunkra néznek, aztán úgy döntenek, hja, kegyetlen az élet, bírjuk csak a strapát - és elfordulnak. Például a piacon, ahol sor áll a zöldségesnél, én már fizetek, tőlem jobbra négyen állnak, így kunkorodik szépen a sor, a balról közeledő nyugdíjas nő azonban nem akarja észrevenni, kiválaszt egy csomag retket és két paradicsomot, majd marad a bal oldalon és a mögöttem álló nő előtt nyújtja cuccait az eladónak. Sorolhatnám még, és hiába nem arról szól a történet, hogy megverte, megölte, lecsalta, kirabolta, felgyújtotta, megzsarolta, lehallgatta, felrobbantotta, beszennyezte, ezek a csip-csup (?), teljesen megszokott, mindennapi dolgok is felháborítanak, mert ugyan nincs nagykönyvbe illő családom, az azonban magától értetődő volt nálunk, hogy lökd félre, döfd hátba, könyökölj belé, állj elé, gázolj át rajta, köpd le, vicsorogj rá, fenyegesd meg útravalót nem pakoltak a zsebünkbe, amikor kiléptünk Az Életbe, és bár nekem is megvannak a magam hibái, ha egy mód van rá, nem bántok senkit, és alapjáraton nem okoz nehézséget, hogy az adott pár perces szituációban lesegítsek, félreálljak, odanyújtsak, rákérdezzek, visszafogjak, meghallgassak, mosolyogjak, támogassak - és a gyerekeinknek sem vagyok hajlandó más példát mutatni.

13 hozzászólás:

Mini írta...

Egyébként ez annyira jellemző.. és elszomorító is egyben. Nekem van egy ismerősöm... sosem ül le a villamoson, buszon, metrón.. egyszer megkérdeztem miért? Amikor van hely, akkor miért nem ül le? Az felelte: Minek? Úgy is mindjárt jön egy idős és akkor úgyis fel kéne állni.
Csak egy példa, hogy vannak még akik nem a "teljesen megszokottat" követik. :)

Macsek írta...

Én meg egy csakazér' is idealista vagyok! Annak ellenére, hogy én is naponta tapasztalom az általad írottakat.De hál' istennek azért ellenpéldákkal is lehet találkozni és olyankor az emberben feléled a remény.
Próbálok mindig a "két ember közt legrövidebb út egy mosoly" elve alapján működni és a morconficc emberek többségénél is működik. Tán csak azért, mert annyira meglepődnek, hogy rájuk mosolyog valaki.. :))

Macskusz :) írta...

Úgy látszik nem csak én húzom fel magam ilyeneken...

Doris írta...

Ez így éppen jó a választás reggelén. Ezek ugyanis azok a dolgok, amelyek pártfüggetlenek, mégis megadják az alaphangulatot az élethez. Csak rajtunk múlna, hogy egy fokkal jobb életünk legyen.

Rege Ata írta...

Én általában nem ülök le ha csak egy kicsit is zsúfolt a tömegközlekedési eszköz, mondván, "úgyis egész nap üldögélek, legalább ilyenkor hadd ne!". Egyébként a város egyik legritkásabban telítődő járatával indulok be a városba, így legtöbbször mégis leülök. De szinte csak ott és olyankor, ha bőven van ülőhely. UFF.
Hülye vagyok - mindenről és mindenkiről megvan a véleményem, ugyan nem feltétlenül mondom ki vagy írom le, vagy nem feltétlenül azonnal. Általában inkább mosolygok vagy fejcsóválok vagy megjegyzek stb. - magamban.
Legyetek jóL! ;-)

Babka írta...

Teljesen igazad van.És amit leírtál sajnos nagyon átlagos-"megszokott" viselkedésforma kishazánkban.és "ezek" is eljárnak szavazni ....uhh

ac írta...

én egyébként, amikor látom, hogy egy terhes nő / mindjárt összeeső idős ember toporog a buszon és senki nem adja át neki a helyet (és teszem azt már én is állok), akkor azért mindig beállok egy ücsörgő tinédzser mellé és megjegyzem, hogy jaj tessék leülni ide, ha megkérjük, ez az udvarias fiatalember biztosan szívesen átadja a helyét! - 10/10 bejön.

Névtelen írta...

Ezt amit leírtál meg kéne jelentetni egy újságban, hogy jó sokan elolvassák! A helyzet változni akkor sem fog, de legalább amíg olvassa addig 1 másodpercre rosszabbul érzi magát!! És felháborító hogy így működik a világ! De nem baj mert hátha az a kevés ember aki ugyanígy gondolkodik össze találkozik néha és akkor egymásra mosolyog, ami nekem hosszú időre sok pozitívumot ad és szeretek rá vissza gondolni hogy azzal az idegen emberrel összemosolyogtunk és tulajdonképpen szép az élet mert vannak ilyen emberek!

lexie avagy Melanie írta...

énsem szoktam leülni.
lehet szomorú,de én már nem húzom fel magam ilyeneken.Nekik ilyen kapkodósan,tiszteletmentesen és erőszakosan kell viselkedniük,hogy jobb legyen az életük?Akkor tegyék.Örülök,hogy én nem vagyok olyan és soha nem is leszek.Mert velük ellentétben én tisztelem az embereket.Akkoris ha nem érdemlik meg.ezvan.lehet rosszul vagyok felépítve,eggyesek szerint túúúl kedves vagyok.Lehet,lehet,lehet.De ilyen vagyok és szeretek ilyen lenni.nem sűrűn kapom vissza,de hiszek benne,hogy valamikor mégis. :)és nekem ez így jó.
A lényeg Csibi,hogy te nagyon jó Anya leszel.

csibike írta...

lexie avagy Melanie: Majd harminc év múlva kiderül, mennyire voltam jó anya :)Vannak olyan szituációk, amelyekben csak felszökik a vérnyomásom, annak ellenére, hogy alapjáraton igyekszem elszeparálni magam mások hülyeségeitől. A legtöbb esetben csodát tehet egy mosoly vagy udvarias szó, vagy ha csodát nem is, de legalább ledöbben a másik, mert ugyanolyan kretén reagálást vár, mint amit ő eresztett meg.

Névtelen: Nem hinném, hogy ha az adott helyzetben úgy reagálnak, ahogy, akkor pont az ilyesmitől éreznék rosszul magukat :)

ac: Na, ha majd látok egy ücsörgő tinit, én is kipróbálom :)

Babka: Az a sokdiplomás orvos is szavazhat, aki mondjuk a villamoson átadja a helyét egy kismamának, otthon azonban felpofozza a lányát, ha rossz jegyet visz haza :)

csibike írta...

Rege Ata: Amíg bírtam, én is álltam, ha meg volt ülőhely és nem kellett másnak, ültem :)

Doris: Apró dolgokon múlik rengeteg minden és mégis... :)

Macskusz :): Ha nem sikerül kizárni magamból a dolgot, puffogok egy kicsit, de sokáig azért nem szabad ezen mérgelődni :)

Macsek: Igen, én is azt gondolom, hogy meglepődnek, mert saját magukból indulnak ki :) Ellenpélda is van, szerencsére.

Mini: Sajnos, belőlük van kevesebb :)

Babka írta...

A sokdiplomás kirakatemberekről sem más a véleményem, de amit nem tapasztalok, azon nem fogok dühöngeni....

winstonsmith írta...

Ezért van itt mindenhol sorszámos masina. Mindenhol.