2010. február 8., hétfő

Apropó, fegyvernek látszó tárgy

Az jutott eszembe, hogy megtippelni sem tudom, például egy életemet fenyegető vészhelyzet adott esetben mennyire hozná elő belőlem a fegyvernek látszó tárggyal bámulatosan hatékonyan védekező vérállatot, ugyanis az elmúlt harminckét évben nem mutattam hajlamot a mások elleni fizikai erőszakra. Ha a kézilabdameccsek hevében elkövetett apró szabálytalanságokat nem számolom, nagyjából két kilengésem rémlik. Öcsémmel sokat verekedtünk gyerekkorunkban, de az egymás ritkább-gyakoribb csépelése szinte kötelező testvéreknél, így ez annyira talán nem számít. Egyszer viszont gyilkos indulat szállt meg: Fent nevezett öcsémet alsós korában bántalmazta egy felsős srác, sírt is szegény, mármint az öcsém, ezért még abban a szünetben felkutattam a srácot, amelyikben az öcsémet bántotta, egy pillanatra sem zavart, hogy idősebb és nagyobb nálam, és bosszúból fenékbe rúgtam - vendettáig nem fajult a helyzet. Mit ne mondjak, a srác teketória nélkül lekevert nekem egy pofont, az arcomon maradt a tenyérlenyomata, az erkölcsi győzelem azonban abszolút az enyém volt, rém megvetően néztem rá az elkövetkező években. Gyerek- és verő, pfuj. Azóta fizikailag nem bántalmaztam senkit, IQ és EQ és humor az én fegyverem, talán egy pillangókéssel szemben is érnek valamit. (Nagyon remélem.)

P.S.: Ja, a csokimikulás nyakát véletlenül törtem ki nemrég, szóval, nem esik a fizikai erőszak kategóriába, ráadásul visszaragasztottam a fejét.

12 hozzászólás:

Picike írta...

Egy vészhelyzet tutira kihozná Belőled a Vércsirkét! Én ha egyedül vagyok itthon, nagyon betoji vagyok, ezért minden lakásban található tárggyal megtervezem, hogy fogok valakit agyonverni vele, aki nem a lakásba illő személy! :-))

Elf írta...

én verekedős kiscsaj voltam... de amikor a fiúkkal történik valami olyan, akkor olyan indulat tud elkapni, hogy öléni tudnék (volt már ilyen)

Névtelen írta...

Kukkants majd be mégegyszer hozzám, hagytam neked egy kis meglepit.:)

maris írta...

ha a koncerteken való pogózást nem számoljuk, mert ott azért ment a gyomronkönyöklés (jó hát valahogy túl kellett élnem), akkor csak pofozkodtam. általánosban volt egy srác, aki folyton taperolni próbált, egyszer sarokba szorított és nem volt más megoldás. persze rögtön én voltam a hülye kurva. :D egyszer pedig egy lány rúgott belém hátulról, acélbetétes bakanaccsal, mert nem voltam neki szimpi. na, még akkor volt egy kis hajtépés meg lökdösődés, aztán meguntam és rúgtam én is. :)

ha pölö megtámadnának, akkor is szerintem kapálóznék meg rugdosódnék, de hogy mondjuk késsel vagy fegyverrel mernék-e hadakozni, nem tudom.

Szandii.♥ írta...

szija!
kaptam egy Kreatív Blogger díjat és többek közt Rád gondoltam,h tovább kéne adni.úh,fogadd szeretettel.
www.szandiblogjaa.blogspot.com

Névtelen írta...

Hehe.. Nekem is van egy testvérem, de én azon kevesek (vagy kiváltságosok) közé tartozom, akiknek nagy, erős, bátor bátyójuk van. Innentől fogva, én voltam az, akit folyton megvédtek (legkisebb lévén a családban), mégis! Zsenge koromban, mikor még a járás volt a legnagyobb kihívás az életemben, anyum megfenyegette a Bátyót, ha még egyszer rossz fát tesz a tűzre, most már igazán elveri. (Ezzel egyébként folyton csak fenyegetőzött, komoly testi megfenyítésre sosem került sor.)Én (állítólag) kapva kaptam az alkalmon, megragadtam a fakanalat, és rávágtam párat a Bátyám fenekére. Mire ők (mármint Anyum és Bátyóm) feleszmélt, hogy mi is történik most, vagy mi van, addigra már a 3-4. "seggrefakanál"-nál jártam.
Azt hiszem én ezzel letudtam az összes "tesók közötti kötelező verekedés" témát, ugyanis onnantól kezdve egy tündér voltam :P (kis túlzással.)

Reagálva a válaszodra:
1: Talán nem jelent meg könyved, de sokan olvassák a blogod!
2: Nem a korra gondoltam, csak egy hirtelen ötletnél fogva..

Még jövök!
Orsi

Béb írta...

Én teljesen védtelen és gyámoltalan vagyok. Sose bántottam egy fiút sem. Amúgy is túl félős vagyok ahhoz is, h a számat is kinyissam... :-P
Wehehehe!

Unknown írta...

Szia! Van számodra valami a Blogomban! :)

http://america-hereicome.blogspot.com/2010/02/i-am-creative-blogger.html

csibike írta...

Mariann: Köszönöm, hogy rám gondoltál :)

Pigi: Ühhüm, ez tényleg így van ;)

Orsi: Szegény tesód :) A 2. pontnál csak vicceltem :)

csibike írta...

Szandii.♥: Köszönöm neked is :)

maris: Acélbetétessel...? Remélem, nem sérültél meg.

Toothfairy: Köszönöm szépen :)) Hihetetlen ez a meglepidömping :)

csibike írta...

Elf: Anyatigris? :))

Picike: Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk késsel képes lennék-e megszúrni egy másik embert, belevágni a húsába... :)

Elf írta...

pontosan :D