2010. április 18., vasárnap

Az ösztönről, ami majdnem kicsinál, viszont boldoggá tesz

Kezdem ott, hogy szerda este nem vittem túlzásba a létezést, szolid papucsállatkává amortizálódtam, és csütörtökön meg pénteken azért drukkoltam magamnak, hogy még ebben az életben lábra tudjak állni és egy-egy összetett mondat is elhagyja a számat. Történt, hogy szerda délelőtt belibbentem a munkahelyemre, gondoltam, elég erőt érzek magamban az adminisztrációs ezmegaz elintézéséhez, ha meg már arra járok, beköszönök a szűkebb csapatomnak némi hangulatjavító szénhidráttal, illetve visszafogottan bandázgatunk M.-mel és B.-vel, akiket szülinapi ajándékokkal leptem meg. Teljesen kiment a fejemből, hogy kicsit extrém módon kerültem táppénzre, ezért a közvetlen kollégákon kívül azok is tudni akarnak a terhességem részleteiről, akikhez az elmúlt két és fél hónapban egyáltalán nem vagy csak töredékesen áramlottak a velem kapcsolatos hírek, mondjuk, nem is számoltam azzal, hogy titokban maradnak a történtek. Alig tettem be a lábamat kedvenc munkahelyemre, kismillió kérdés-sztori záporozott rám, még a hímek is kicsiholtak magukból olyasmit, hogy "És mikorra vagy kiírva?", (megáll az ész!), úgyhogy szülésig nem közelítem meg ezt az életveszélyes objektumot, inkább összecsődítem a társaságot és valami videókonferenciát szervezek, elegem van a sztárságból. M.-mel és B.-vel tényleg visszafogottan bandázgattunk, legközelebb az erkélyen csevegünk, banánturmix és kacsafarkú szender mellett, én meg majd mintakismamiként elnyúlok a kényelmes székemben - felpolcolt lábakkal.
Péntek estére nagyjából működőképessé váltam, valamennyit pihent a lábam, hátam, torkom, agyam, bár nem eleget, ennek ellenére nem fújtuk le a nappali függönyprojektjét, lelkesen asszisztáltam ő, aki férfimnek, a rozoga létrán egyensúlyozva bősz oroszlánként küzdött a fúróval, betonból van itt minden, kérem szépen, csodálom, hogy nem haltak el a foggyökereim a keservesen nyüszítő fúró hangjától. Ő, aki férfim hat után öt-tíz perccel győzedelmeskedett, mert ügyes és okos is, helyére került a karnis, a rábiggyesztett függöny maga a gyönyörűség. Most már tudom, takarítás után abba kellett volna hagyni a tortúrát, aludtunk volna egy jó nagyot vagy többet, másnap pedig szépen vacsorát főztünk volna kisrumpféknak jó házigazda módjára, de nem, nekünk muszáj volt még pörögni a lakásban, elkapott minket valami ösztönös bútortologathatnék - olyan éjfélig tartott a puzzle. Az a helyzet, hogy a lakásunk még nincs kész berendezésileg és van olyan, hogy hetekig-hónapokig nem is nyúlunk hozzá, mert várjuk azt az ösztönös iránymutatást, ami hol az egyikünkből tör elő, hol a másikunkból, és ez mindig egy nagyobb volumenű valami, eredménye pedig egy újabb lépés azon a rögös úton, hogy a lakásból otthon legyen. Péntek este ő, aki férfimnek kattant be a nappali (egyelőre?) ideális berendezése, aztán én is hozzáadtam a magamét, így a szombatot látomásaink egy részének megvalósításával töltöttük, egyszerűen nem tűrt halasztást a dolog, hihetetlenül felpiszkált minket ez az ösztönös izé. Záróakkordként két darab cirka kétméteres növényzet költözött be hozzánk, fikusz  1 és fikusz 2 - autó hiányában gyalogosan cipeltük haza őket is. Egyik sem normális, ez volt a bámészkodó járókelők arcára vésve, természetesen ránk gondoltak, nem a fikuszokra. Amikor már mindketten vörös fejjel szuszogtunk a fáradtságtól és derékig lógott a nyelvünk és remegett kezünk-lábunk, eszembe jutott, hogy hoppá, én tulajdonképpen terhes vagyok és muszáj lefeküdnöm, akár a ház előtti járdára is, nem bírom tovább. Ő, aki férfim felvonszolt az ösztönösen átalakított nappaliba, aztán csak hevertünk ott félholtan az új helyre tolt kanapén, a nyitott erkélyajtóban lebegett a szépséges függyönyünk, a minidzsungel vadul zöldellt és mi boldogan-elégedetten vigyorogva nógattuk egymást, hogy na, kelés van, mindjárt jönnek a vendégek, irány a konyha. 
Aha, persze, nyögte a két hadirokkant. Hiába kúsztunk el a piacra, a vacsorából végül nem lett semmi, egyszerűen nem maradt hozzá energiánk, pusztán személyiségünk varázsát, jó hangulatot, bort és Szamosék sütötte szilvás papucsot kínáltunk kisrumpfnak és L.-nek. Remek kis este volt, és utálatos dolog, hogy csak ritkán tudunk találkozni. 
A mai nap egyelőre kómában telik, boldog kómában. Jó hír, hogy megfőztem-megsütöttem a tegnapra szánt elemózsiát - nagyjából három-négy napig nem kell a konyha közelébe mennem.

És most szépen kidőlök.

8 hozzászólás:

szorgosmano írta...

Azért vigyázz magatokra!!!!Oké?Pihiiiiiiiizz!!!Légy jó Csikken!

kisvirág írta...

Pipikém, ne legyél hülye, nem véletlenül nem szeretné a doki, hogy dolgozz!!! Küldtem egy óvatos fenékbe billentést. Tessék jobban vigyázni magatokra!!! Most lehet, hogy jól érzed magad, aztán később nehogy megérezd, hogy túlhajszoltad magad (abszolút tapasztalat). Pusssszi

csibike írta...

Okéokéoké :)

zinajda írta...

Ha meglesz a sarj, tartsd távol a fikusztól... vagyis ha elkezd már mászkálni, nehogy megcsócsálja, aztán előjöjjenek az allergiás tünetek... bár tudom, hogy minden ilyenre figyelni fogsz, csak mióta megtudtam, hogy a fikusz meg mikulásvirág meg ezek mérgezők, úgy tekintek rájuk, mintha maga a sátán bújt volna beléjük...

csibike írta...

Vigyázunk rá :) Bár szerintem a fikusznak nagyobb félnivalója lesz a rettenthetetlen ivadék miatt.

Csigamami írta...

Kedves helyes kis pelyhes,

ha kibujik belöled az a gyerek november vagy oktober täjekäban, begyogyultak testi-lelki sebeid s agyermekägy is lejärt, kapsz egy hatalmas hätsofelen rugäst (lehetöleg valami extra sulyokkal felszerelt dozergeppel)...
ÜLJEL EL A VALAGADON!!! CSunya kisläny!
Vicc nelkül- (bär anno Te is ilyeneket firkältäl nekem ;o) ) probälj meg helyes terhes hätsofeleden nyugton maradni, relaxälni, mert NEEEEEEM veletlen, hogy kenyszerparkolopälyära lettel ällitva. Jelenleg a pocak legyen az elsö, Te a mäsodik es B. a harmadik. Vagy pocak 1. Te es Be 2.... Tuuuuudom, hogy kuuuuuuuuba nehez, hogy tudom, hogy en mär baromi könnyen beszelek/irok. De ezt most nyugodtan veheted virtuälis uton törtenö leb...nak vagy liraibban megfogalmazva letoläsnak.... khm...

csibike írta...

Azt hiszem, ez volt az a bejegyzés, amit erősen kozmetikázva kellett volna megírnom - sorra kapom a lecseszéseket szóban-írásban :)

kisrumpf írta...

Üdv, Erdélyből, nagyon jó volt a társaság és a szilvás papucs, olyat majd még próbálok csinálni magunknak.

Tessék elülni!