2010. október 28., csütörtök

Tök jó, hogy nem vagyok úrinő

Ugye, ott a pezsgőkérdés, miszerint az úrinő kizárólag száraz pezsgőbe dugja bele a nyelvét, az édeset igya a pórnép, meg kaptam olyat is az arcomba, hogy úrinő nem hord bizsut, egyetlen ékszere van, teszem azt, egy nyaklánc apró kövecskével, finom és diszkrét az egész, és messziről lesír róla, hogy a finom és diszkrét darabnak ára van, mondjuk párhavi fizetésembe kerül, nyugodtan számolhatunk a bruttóval. Én, a nép egyszerű gyermeke, biztos vagyok abban, hogy ő, aki férfim erőteljesen morcogna, ha úrinője üres hűtővel várná haza hónapokon keresztül, baromira bántaná a szemét a finom és diszkrét nyaklánc apró kövecskéjének csillogása. Ez a köves-diszkrétcsillogós izélkedés amúgy sincs a véremben, a bizsumániámat viszont lassan kezeltetni kellene. (Jajj, dehogy!) Ehhez jön, hogy pórcsirkeként imádom a muskotályos pezsgőt, és ha valaha lesz még olyan pillanat az életemben, amikor nem vagyok terhes, a gyerek meg anyatej helyett füstölt gyulait tol az arcába, pezsgőt fogok inni pezsgővel, többek között, mert egyéb pótolnivalóm is van, de ez már egy másik történet. 
Aztán még azért is jó, hogy nem vagyok úrinő, mert így gyorsabban megtalálom az eldugott csokit. Erre az összefüggésre teljesen egyedül jöttem rá. A csokirejtegetésnek természetesen pont az a lényege, hogy csak és kizárólag akkor juthassak csokihoz, ha hosszas szépennézés után, illetve különböző kényeztető fogások beígérésének hatására ő, aki férfim hajlandó elővenni az elrejtett csokoládét. (Igazán klassz, hogy ismerem a gyenge pontjait. Nem a csokinak, ő, aki férfimnek.) A csokit nem azért teszi láthatatlanná előttem, mert gonosz és kegyetlen és szívtelen, hanem mert csokikérdésben nincs túl sok önuralmam és így próbál segíteni rajtam, néha a saját kérésemre ("Ha nem tünteted el a szemem elől, bezabálom és hányni fogok..."). Ő, aki férfim a magasságával operál, ha csokidugdosásról van szó, olyan helyekre rejti a szajrét, ahová lábujjhegyen nyújtózva sem érek fel, és ez a felismerés annak köszönhető, hogy nem vagyok úrinő, ugyanis  itthon üvegből iszom az ásványvizet. (A vendégeinknek steril üvegből töltök, nem nyalok bele.) És hogy mi az összefüggés? Nos, ha az ember nemúrinő lánya üvegből iszik, az utolsó cseppekhez hátra kell döntenie a nemúrinő fejét, ilyenkor pedig pl. a konyha vagy a nappali olyan magaslati részei is nemúrinői látószögébe kerülnek, amelyekre amúgy nem vetne nemúrinői pillantást, mert saját rejtegetős szokásaiból indul ki és derékmagasság alatt dugja el ő, aki férfije elől a Nutellát, például. (Mi ilyen jószándékból rejtegetős család vagyunk, úgy tűnik.) Legutóbb majdnem megfulladtam ivás közben, amikor váratlanul megpillantottam a konyhaszekrény legfelső polcán  Az Elrejtett Csokoládét és úgy elcsodálkoztam a mázlimon (elrejtés után pár órával kiesik a fejemből a csoki létezése, így ha véletlenül rábukkanok, nagyon tudok örülni neki), hogy elfelejtettem nyelni. Hát, ilyen izgalmak színesítik a kis életemet.      

9 hozzászólás:

Tímel írta...

Jelentem boldogan én annyira nem vagyok úrinő, hogy a hószakállú mennydörgős tiszteletére sem innék pezsgőt, és a világ összes rémdrágacucca elbújhat füzeményeim elől :)

Az úrinőket csak sajnálni tudom, amiért arra szorulnak rá, hogy mások mondják meg nekik mitől érzik jól magukat :) És sajnálni, mert azt hiszik az a boldogság ha korlátolt értelemmel és szabályok közt pattogva élnek jól ...

Éljen a csoki kiszúrós fejhátravetős palackból ivás ! :) Mert ettől szép az élet nem igaz?! :)

Marjann írta...

De azért a kisujjad ugye eltartod az üvegtől?
Én egyébként annyira nem vagyok úrinő, hogy most is slampos melegítőben fogom betolni a megmikrózott maradékot a fejembe, ahelyett, hogy estélyiben étkeznék a nemlétező étkezőnkben.

Névtelen írta...

Imàdom az ìràsaid, miòta megleltem a blogod, minden nap odaklikkelek, hogy ìrtàl-e valami ùjat.
Imèlben màr bemutatkoztam neked, mint ùj olvasò, de gondolom a babuci miatt kevès az idòd, de nincs gond szòval èn vagyok az, aki olaszbòl irkàl, ès Edit.

Ez a csokimàniàd òriàsi, bàr èn inkàbb a tejcsokit szeressem..:D Az ètcsokival ki lehetne kergetni a vilàgbòl..haha.
Az aranymàniàs micsodàkkal meg ne is foglalkozzàl, èn is nagy marhasàgnak tartom..egy szèp formàjù, szìnù bizsu sokkal tòbbet dob egy egyszerù szerelèsen, szerintem jobban òltòztet, mint egy arany-micsoda.

margelis írta...

Most kiderült, én sem vagyok úrinő, én is üvegből szeretek inni!
A Nutella nálam nagy szerelem volt a szoptatás alatt, de kizárólag du. 4 és 5 között támadt rám a vágy, hogyha nem ehetek belőle akkor meghalok!

otto69 írta...

Mi a feleségemmel minden hónap 20.-án (a megismerkedésünk napján) bontunk egy üveg pezsgőt. Kizárólag muskotályost iszunk, és amikor szezonja van, akkor epret eszegetünk mellé:) Ez nem akkora nagy kiadás, amit havonta egyszer az ember gyereke nem engedhetne meg magának. Ezt akkor is műveltük, mikor már terhes volt, igaz, akkor max 1 pohárral ivott és én nyomtam le az üveg tartalmát. Ezt az áldozatot képes vagyok meghozni, bármikor:)

roza írta...

Hurrrááá :)
Én sem vagyok úrinő:)
A bizsumániáról pedig,azt hiszem,rengeteget tudnánk beszélni...kezelhetetlen vagyok e téren :D

Leonine írta...

Én is imádom az édes bort és pezsgőt, a savanyú lőrét meg igyák a sznobok. :)

Mi is édességrejtegetősek vagyunk, ráadásul a mennyezetig érő gardrób egyik legfelső polcán vannak a cuccok, úgyhogy még létrát is kell másznom, ha rámtör a csokiehetnék. :)

zinajda írta...

Én annyira vagyok úrinő, hogy ha neadjisten böffentek egy picikét, felemelem a kisujjamat...

Am. mi lett a megtalált csoki sorsa?:D

csibike írta...

Megnyugtató a tudat, hogy nem úrinők olvasnak :)

otto69: Nekem ez nagyon tetszik, virtuális piros pont :)

zinajda: Kiderült, hogy amíg szoptatok, tiltólistás, úgyhogy nem ettem meg :)

Edit: Olvastam és köszönöm, meg a türelmet is :) Válaszolni fogok, csak egyelőre a szeptemberi méles adósságaimat próbálom törleszteni.