2010. december 2., csütörtök

Mindig belefutok, úgyhogy most már írok róla

Azért szeretek anya lenni (többek között), mert olyan játékot is nyugodt szívvel megvehetek a fiamnak ('úgyis legalább hárman játszunk vele', szól az indoklás), ami nekem anno a gyerekkoromban kimaradt (például a bábfigurák, bár úgy tűnik, fel lehet nőni bábozás nélkül is), vagy amit imádtam, de legálisan csak bizonyos életkorig szöszölhettem el vele (például a legó), mondjuk, ő, aki férfimet nem zavarta volna, ha az udvarlás (nevezzük inkább így, zsengekorúak is olvasnak) kellős közepén legóautó áll a térdébe, nagy rajongója a legónak. Valószínűnek tartom, hogy a következő évek karácsonyai korai lefektetéssel végződnek a ded számára, a szülők meg rávetik magukat a legújabb játékaira és csillogó szemekkel várat építenek a fa alatt vagy vonatsíneket rakosgatnak a nappali bútorai köré.
Mostanában sok időt töltök játékboltokban, mert olyan alapdolgot keresek a gyereknek, hogy csörgő, súlyra-formára babakézbe való, a kismillió csilivili fejlesztőizé nélkül, és állandóan belefutok A Hörcsögbe. Nagy és dagi, úgyhogy tengerimalacnak néztem, de a Hamster/hamster németül, angolul és franciául is hörcsög, szóval, hörcsög, gigahörcsög, mint a Nugget, aki kész (elemmel működő) személyiség, naphosszat álmodozik és lepkére vadászik. És nem Nugget az egyetlen ilyen gigahörcsög, csomó van belőlük. Igazi gyerekmágnes játék, rengeteg kiegészítővel, akár egy egész Zhu Zhu város felépíthető, csak bírja a pénztárca. Ha Nugget úgy dönt, hagyja a fenébe a lepkéket és csajos napot tart, magára kapja a legcsinosabb fűszoknyáját, beugrik egy kis fazonigazításra a szépségszalonba (hajszőrszárítós!), majd a hörcsögbarinőkkel megnéznek valami hörcsöglovestory-t az autósmoziban, aztán szénhidráttúráznak a pizzériában. Persze előfordulhat, hogy ez a szőrös és cuki megadög egy szép napon megkattan attól, hogy a sok bezabált pizza miatt nem megy fel a seggére a kedvenc fűszoknyája és randalírozni kezd Zhu Zhu városban, nos, ebben az esetben irány a sitt, ahol mondjuk megvigasztalja egy jóképű rendőrhörcsög és a kis Pumpkinnal (meg a hörcsögcumisüveggel és -hordozóval vagy hörcsögbabakocsival) együtt boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Személyes kedvencem az oldalkocsis ZhuZhumobil.   
El tudom képzelni, hogy egyes szülők lelkesen rábólintanak a gigahörcsögre, hiszen az a legjobb benne, hogy nem él, ergo egyrészt a gyerek kedvére nyúzhatja, nem ül rá, nem simogatja halálra estébé, másrészt éjszaka nem szökik ki a kis hörcsöglakból, így anyu nem kap idegösszeomlást a lakásban szabadon kószáló jószágtól, apu pedig nem tölti hörcsögvadászattal a vasárnap hajnalt.  

8 hozzászólás:

Béb írta...

Takarítani sem kell utána... S éhen veszni se tud.
A házban a kiscsajoknak van. Gyurma feni is rájuk a fogát. (Buldog általi elfogyasztódásra ugyanis ők is képesek...)
A legó meg igenis király! Szerintünk már akkor gyűjteni kéne a csimotának, mikor még csak pocaklakó... :-P

Majmóca írta...

Már látom, hogy január 3-án, amint az ovisok visszatérnek a karácsonyról, ilyennel lesz tele a csoport, mert majd kisírják maguknak.
Amúgy szerintem kicsit butácska feje van. :-))

Csillagvihar írta...

Jó fej, bár a cinyók kb rettegnek tőle. :D
Kiskamasz kapta, de nem nagyon szereti, mert ha véletlenül ráfekszik, áll a bál a takaró alatt.

csibike írta...

Csillagvihar: Ez hangos jószág, ugye? :)

Majmóca: Biztos kitalálják majd a hörcsögszemüveget is, hogy okosabbnak tűnjenek :)

Pigi: Jaja, és nem is büdös :)

Csillagvihar írta...

Hangos, és bekapcsolt állapotban jön-megy szövegelve. Ráadásul ilyen kikerülősmotoros, úgyhogy, ha ütközik, tolat egy picit és elindul a másik irányba.
Nugget, a macskák réme.

Pattogo írta...

Vettem a nagylányomnak ilyen zhuzhu csodát.. A héten hozta a gls jézuska.. Nem, nem szedtem ki a dobozából, és nem, nem játszottunk vele a férjemmel... Kezdem azt hinni, hogy a gyerekjátékok nem is a gyerekeknek készülnek.. És a legó.. A legjobb játék. Mondjuk akkor nem volt a listám első helyén, mikor pocakosan éjjel átsuhantam mezítláb ötezer darabon..

ac írta...

jelenleg csak azért lenne gyerekem, hogy az egész sylvanian families várost összegyűjtsem minden létező állatcsaláddal, szobával, házzal meg minden :)

csibike írta...

ac: Kezdetnek nem rossz indok :)

Pattogo: Én is csak addig mosolygok ezen, amíg a talpamba nem áll ilyen-olyan játék egy-két év múlva :)

Csillagvihar: Azt gondoltam volna, levadásszák :)