2011. április 12., kedd

Az őskorban még volt becsülete a mekis kajának

Sanyinak görbe lába volt és egy gyönyörű húga. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, azt mondta, csodálatos lány vagyok. A húga súgta meg, hogy járni akar velem. Lejött a kézilabda edzésekre, szurkolt is, nemcsak bámult. Sanyi öreg volt, harminc vagy kicsivel több. Nem akartam járni vele, valamelyik reménytelen szerelmem fájt a szívemben. A gimi a reménytelen szerelmek korszaka az életemben. Sanyinak barna szeme volt és kopaszodott, emlékszem, a sötétkék térdnadrágjából kilógó szőrös lábai hosszú szárú fehér zokniban és edzőcipőben végződtek, szőrbozont kandikált ki rövid ujjú pólóingéből, szőrös volt a karja és a nyaka is. Alacsonyabb volt nálam. Egy fejjel. Azon a napon kint futottunk a suli előtt. Napsütésben. Testnevelés óra, száz méter, időre. A száz méter a kedvenc távom.  Én voltam a leggyorsabb az osztályban, Ildivel futottam versenyt. Ildi nemes ellenfél volt, borzasztó gyors. Sanyi gratulált és bámult. Az őskorban biciklis nadrágba és trikóba bújtunk tesiórán. Nem tudom, mikor érkezett meg az utolsó órára, csak azt láttam, hogy kezet fog a tanárommal-edzőmmel, aztán megindul felénk. Ildivel már alig lihegtünk a száz méter után. Sanyi hívott minket, fussunk versenyt, azt mondta, Ötvösbá' méri az időt. Ildivel összenéztünk, oké, fussunk. Sanyi focizott, de tizenhat-tizenhét évesen nem mérlegel az ember lánya, ha azzal heccelik, hogy úgyisgyorsabbvagyoknálad. Olyan gyorsan futottam, mint még soha. A mekis menüért is, amit Sanyi ajánlott fel a győztesnek. Én győztem, Ildi lett a második. Sanyi kocsival ment el a mekibe, valahová az agglomeráción túl, talán Budapestre. Az őskorban nálunk még nem volt olyan, hogy McDonald's. Egy hét múlva Sanyi megjelent két nagy papírzacskóval. Hamburger, saláta, Ezersziget öntet, sült krumpli, fagyi, almáspite. Ildinek is, mert Sanyi úriember volt. Tesióra után ültünk az öltöző padlóján Ildivel és a reménytelen szerelmekről beszélgettünk és ettük a mekis kaját. Mennyei volt. Az őskorban senkit nem érdekelt az E, a kalória, a műanyag. Sanyi megvárt a suli előtt, Ildi tapintatosan elköszönt. Van-e esélye nálam, kérdezte, miután hazakísért. Szerettem volna, ha nem kérdezi meg. Nincs, mondtam. Ne haragudj, tettem hozzá. Sanyinak szép, melegbarna szeme volt, szomorúan nézett rám. Többé nem láttam se edzésen, se tesiórán.

Fogmosás közben villant be ez az emlék, teljesen váratlanul a semmiből. Fura, de az elmúlt tizenakárhány évben soha nem jutott eszembe, nem is tudtam, hogy van ilyen emlékem.         

9 hozzászólás:

Elf írta...

sok minden lehet bennünk elásva, ami valamire egyszercsak előjön... de ez jó :) és ez egy szép emlék :) és a meki nekem most sem tiltott terület pl, mással is eszünk épp elég rosszat... :(

csibike írta...

Biztos emlékelőhívó van a fogkrémemben...
Nekem sem az, néha belefér, de olyan jóízűen, mint anno, már nem tudom enni :)

gia írta...

nekem elalvás előtt szoktak néha olyan 1000éves dolgok bevillanni, hogy csak nézek.. jó ez.

Nikletty írta...

Hmm, vaj mi lehet vele...

Angyalszív írta...

Én tudnám jóízűen fogyasztani a mekis kaját, ha nem kellene mindig az alábbi megfigyelést tennem: Jé, ez a hamburger már megint kisebb lett?... :)

Elf írta...

nekem is ízlik most is, nagyon ritkán jutok el és akkor olyan jól tud esni :)

csibike írta...

Elf: Osztom :) Bár ha gyorskaja, akkor inkább a kfc-t választom.

Angyalszív: Tényleg? Észre sem vettem :)

Nikletty: Passz, nem tudom, milyen Sanyi, de igazából nincs jelentősége a folytatásnak, a volt pasijaimat se csekkolom, hogy mi lett velük :)

gia: Lehet, hogy annyira fáradt vagy, hogy gátlástalanul előbukkannak a régi dolgok? :)

Gogo írta...

a 9 éves unokahúgom is becsüli még :) ja meg azt is (ma épp engem), aki elviszi mekizni... :)

csibike írta...

Rendes nagynéni vagy :)