2013. február 3., vasárnap

A blogverseny margójára

Azért elmondom, hogy azt hittem, egy hét alatt kapunk olyan száz szavazatot, a blog meg én. Az előbb hosszú hónapok után újra megnéztem a statot, és naponta 120-160 ember úgy is megnyitja ezt a blogomat, ha nem írok semmit (plusz vannak azok, akik megnyitás nélkül innen-onnan olvasnak, róluk semmi infóm, ugye), ha írok, olyan 280-320 (a gyerekblogot pedig többen), és ha szülök, akkor meg összejön a két blogról kábé 900 ember. Tudom, hogy képtelen vagyok jól menedzselni magamat (ha bukik, ezért bukik majd az ásványos-gyöngyös-ékszeres boltom is), meg antiszoc voltam az elmúlt egy évben (idén mintha jobb lenne a helyzet, bár egyelőre nem ígérek semmit), és keveset írtam, és még kevesebbet kommenteltem, meg blogokat is alig olvastam, és lehet, hogy pont az én olvasóim nem fészbúkoznak meg utálnak szavazni meg nem ereszkednek le holmi blogverseny szintjére, de biztos jólesett volna az a száz darab fejsimogatás, ha már ott vagyok, két bőgés között ilyen kis kattintásnyi dolognak is nagyon tudtam volna örülni a héten (inkább nem mesélem el, milyen borzalmas hetem volt). A szavazóknak köszönöm szépen, a nemszavazók meg most már inkább ne, jó?

17 hozzászólás:

mariann írta...

O, te szegenyke!
En is szavaztam, mar tegnap, vagy mikor, csak nem irtam ide, mondom, minek dicsekedjek:)
De most akkor mondom.

Névtelen írta...

Nincs facebook-om, de szívesen olvaslak tovább :) és ilyenek miatt ne kenődj el, kérlek!
Évi

dorw írta...

fogd fel úgy, hogy minőségibb lett az olvasóköröd. :)

Az ember lánya ha gyereket szül, unalmassá válik sokak szemében.
És ez a fb regisztrációhoz kötött szavazás nem volt egy nyerő húzás. (más esetben semmilyen fb-os szavazáson nem veszek részt.)

Zebranyúl írta...

Tudom, tudom, kérted,hogy inkább ne, de most már előfordul, hogy néha netközelbe jutok, úgyhogy ne haragudj, de kénytelen voltam szavazni a blogodra, mert szeretem (mindkettőt:)).

Évi írta...

Nincs mese,szülnöd kell!

Orsi írta...

Ne bánd, hogy így történt. Sokan nem merik felvállalni, hogy én-blogot olvasnak, pedig sokat lehet belőlük tanulni. Amúgy az ilyen szavazások SOHA nem a valós olvasókat tükrözik. Simán lehet generálni - annak aki ért hozzá, higyj nekem! -akár több 10.000 szavazatot is. Annak pedig semmi értelme, szerintem. Én olvaslak továbbra is, mert csípem a stílusod, és a kendőzetlen infókat. Egyet sajnálok, hogy az én kislányom idősebb a gyermekeidnél, mert sokkal könnyebb lett volna az életünk, ha előbb olvaslak és utána jön a tapasztalás! :)

Marjann írta...

Bevallom töredelmesen és minden nap megnyitlak. Esti rituálé a kedvencblogok csekkolása, hátha okos valaki néhány vidám percet. (Azt is töredelmesen bevallom, hogy 3 blog van lementve, és abból kettő te vagy).

Egyébként szerintem sokan nem is vacakolnak a szavazásokkal. Pláne ha fészbukos. Elvből sem.
Azért van jó pár ember itt, akinél te vagy a nyerő. És ők számítanak, nem?

Dezzie írta...

Én sem vagyok fészbúkon, de olvaslak. Minden nap. Kitartás!

Szeri írta...

Hát Csibike, hogy te milyen telhetetlen vagy! Nem elég, hogy valaki, csak úúúúgy, benevezett?:) Szerintem, már ez önmagában nagy szó! Amúgy, én sem szoktam szavazni, főleg nem vészbukon keresztül, most is csak miattad! És majd olvasol másokat, ha lesz időd, meg ilyesmi.

Ugye nem értetted félre!!

Lillanna írta...

Hú, most kicsit lecseszve érzem magam. De nem gond.
Soha nem szavazok sehol, kivéve négy évente, de akkor sem nagy sikerrel. :)
Sem az "enyém a legédesebb kisgyerek" kategóriában, se a "legszebb gyerekrajz a fiamé" pályázaton, sem az én blogom a legüberebb versenyen. Tudniillik ez abszolút szubjektív. És ha 1 szavazatod van, ha 1000, akkor is pont annyit érsz, amennyit te magadról gondolsz.
Természetesen most sem szavazok.

Névtelen írta...

Bocsi! Én is mindig olvaslak, de nem vagyok fönn sehol és nem is áll szándékomban, így nem tudok szavazni.
:( Maradok továbbra is névtelen olvasód és azért gratulálok a blogodhoz! Eszter

Emi írta...

Én szavaztam. Sőt szavaztam volna az egész család fb-os profiljaival, csak épp a rendszer az első után nem engedett többet, hiába váltottam profilt. Lehet más is így volt? Nehogy ebből bármilyen következtetést is levonjál... Te mindenféleképpen a giga LIKE vagy sokak, de legfőképpen az én számomra. Szép napot! Emi

Che írta...

Buksisimogatód vagyok...bizony :)

Judit írta...

Egyszer már leírtam, mit gondolok, erre meghibásodott :( De akkor most nekiállok mégegyszer! Szóval bár sejtem, hogy hogyan eshet ez, amikor ilyen a hangulata az embernek, de én biztos vagyok benne, hogy ez egyáltalán nem ellened irányul, és nem imádnak kevésbé az emberek, mint eddig. Én is csak 3. alkalommal szavaztam, addig megnyitottam, rákattintottam a szavazás gombra, aztán mikor feldobott egy ablakot, hogy előbb lájkoljak valami alkalmazást, ami mellesleg kéri az adataimat, meg engedélyt a falamra, meg blabla, akkor mindig bezártam. Mert nem szeretem az ilyet, egyrészt nem szeretem, ha az alkalmazások önálló életre kelnek és posztolnak a nevemben (egyébként valami nlcafés dolog volt), meg azt sem, ha az emberek látják, hogy miket nyitok meg és miket használok, nem mintha szégyellném, vagy azt, hogy szavazok a blogodra, csak egyszerűen ez magánügy és nem szeretem az ilyeneket facebookon osztogatni. Szóval csak emiatt volt, hogy fanyalogva becsuktam az ablakot, attól még ugyanúgy nagyon rajongok érted is, meg a blogjaidért is, és szerintem lehet, hogy másoknál is ez volt az indok.
(De ahogy mondtam, végül szavaztam, sőt, szurkolok is neked és remélem, hogy hamarosan jobb kedved lesz és érzed majd, hogy milyen sokan, mennyire szeretünk, nem csak a kattintások miatt...)

Babamanó írta...

Osztom Judit véleményét, én is úgy gondolom, hogy ez a mizéria van a háttérben, nem a figyelem hiánya. Én szavaztam, és majdnem minden nap megnyitom a blogjaid, ha épp nem írsz, akkor is, csemegézgetek a régi bejegyzésekből, vagy csak képeket nézegetek.
Sajnálom, hogy rossz heted volt, remélem tudunk szolgálni egy kis léleksimivel. :) Annál is inkább, mert Te nagyon sokszor szolgálsz nekem, nekünk léleksimivel.
Kitartás! :) Remélem hamarosan mosolygós napok jönnek. :)

csibike írta...

Ide még visszajövök válaszolgatni :)

zsuzsi írta...

Az a 900 akit kiszamoltal a konkurrens blogokat is olvassa es lehet, h azok valamelyiket jobban kedveli.