2013. július 10., szerda

Az év könyve, és lelkizés, és Ezo Terka énem

Tudom, még nincs vége az évnek, de Palya Bea könyve nekem most nagyon fontos, most, ebben a kétgyerekes, beburkolt anyaállapotban, amikor megint marcangolom önmagam és válaszokat keresek az agyamban-lelkemben hemzsegő miértekre (néhány évente a padlóra kell küldenem magam, szokás ez már nálam, úgy látszik), és amíg nem olvastam Bea könyvét, alámerülés után az jött, hogy egyre mélyebbre süllyedek, csak süllyedek, csak süllyedek, és fogy a levegő, és néha úgy érzem, megfulladok. Ősz óta nem jó nekem, irgalmatlan katyvasz van a lelkemben, és nem tudtam, miért, és akadtak olyan napok, hogy nem mosolyogtam, és az senkinek nem esett jól. A könyv olvasása közben, de főleg utána született egy csomó válaszom, sorra jönnek a felismerések azóta is. Ezek már itt készülődtek bennem, de egyedül nehezebben szültem volna meg őket.
Nagyon tudom bántani magamat. Talán azért is, mert maximalista vagyok és kritikus, és valószínűleg azért is, mert rengeteg mindent hozok otthonról, ami a mai napig fáj, és ezekért a dolgokért saját magamban kerestem a hibát. Olyan témákra gondolok, hogy én és anyu, én és apu, én és a pénz, én és a siker, én és a pihenés. Alapvetően semmi extra, nem igaz? És mégis, pl. az apáddal való halott kapcsolatod simán megnehezíti az életedet, teszem azt, visszatérően béna faszikat választasz magad mellé, ha nő vagy, és élsz (halódsz) mellettük boldogtalanul. Ha hagyod, ha nem kutakodsz önmagadban és a családi örökségedben.
Néhány hete volt egy pillanat, amikor eszembe jutott, hogy meg kellene halni, és akkor minden sokkal könnyebb lenne. Mert én ezt így nem csinálom tovább. És pár perc után már röhögtem magamon, hogy micsoda barom vagyok. Fáradt voltam, teljesen kimerült, kizsigerelt, magányos, fizikailag és lelkileg túlterhelt, úgy éreztem, hónapok óta hiába mondom ő, aki férfimnek, hogy segítsen pihenni, meg nincs időm semmire, meg én is pakoltam a saját vállaimra mindenféle szart, pedig én olyan vagyok, hogy valóban félre kell vonulnom a saját kis kuckómba a saját kis dolgaimmal bíbelődni - és fel kell töltődnöm. 20 perc is elég az újjáéledésemhez, de előfordult, hogy napokig nem jutottam az életmentő húsz percemhez. És ennek mindig az lett a vége, hogy morogtam, fájt a derekam, fájt a lábam, fájt a hátam, és türelmetlenkedtem, meg kiabáltam és csúnyán beszéltem. Az nagy felismerésem ám, hogy tőlem a környezetem teljesen magától értetődőnek veszi, hogy ötembernyi melót végzek el szépen-ügyesen és mukk nélkül, és még csak egy kicsi dicséretet sem kapok érte, merthogy ez tőlem természetes. Ahogy vissza tudok emlékezni, már az iskolában is ez volt, meg otthon is. Merthogy a képességeim, a teherbírásom, az erőm blablabla. És közben én csak egy gyerek voltam, akit hajtottak, aztán már én is hajtottam magam, mert azt szoktam meg, hogy hajtva vagyok, az a normális állapotom, és most meg egy anya vagyok, akit hajtanak, és én is hajtom magam, és a Ribizliálom megmutatta: nem, nem a hajtás a normális állapot, kiszállhatok belőle, és saját magamat is leállíthatom. 
És ez csak egy apróság a sok közül. Teljesen banális apróság, de engem teljesen kicsinál, ha nem szólok magamra, és nem szólok rá ő, aki férfimre. Nem mondom, hogy most zencsirke vagyok, de érzek a lelkemben egyfajta békességet, ami hónapok óta hiánycikk nálam.
A fura az, hogy a gyerekeim a mindenféle belső viharaim ellenére mosolygós, nyitott, vidám, magabiztos, önálló kisemberek. És szeretnek, és nem zakkannak belém, holott kérdeztem azért magamtól nem egyszer, hogy úristen, ki ez, aki most én vagyok, és mit csinált azzal, aki én voltam, hogy lett ő?
Az Élet olyan, hogy mindig belelöki a kezembe azt a könyvet, ami az aktuális énszaggatós életszakaszomban erőt ad. A totális széthullás után kapom a mankót, hogy bicegve, sebesülten továbblépkedhessek az önismereti utamon, és aztán felgyógyulva használjam az önmagamról szerzett új tudást. 
A Ribizliálomban az a jó, hogy őszinte. Palya Bea problémáinak egy része az enyém is, és tök jó válaszokat ad, tetszenek a megoldásai. Érdekes, itthon ritkán hallgatom a zenéjét, mert nem varázsol úgy el, mint a koncerteken, ott viszont őrület van, abszolút magával ragadás. Palya Bea varázslatos jelenség, és a könyvében még az is klassz, hogy kiderül, rengeteg mindent tanult és tett azért, hogy eljusson oda, ahol ma tart. És a tanulást egyrészt iskolaként kell érteni, másrészt önismereti folyamatként, harmadrészt zenei tudásként. Remek a humora, és egyáltalán nem az a kis ártatlan ingyom-bingyom lányka, nekem ez is tetszik. Tudom, hogy sokan utálják és beskatulyázzák, hogy bahh, népdal, és hogy mit csujogat ez itten, meg minek áradozik a lelkéről, a jógáról satöbbiről, hát, ők tuti nem fogják elolvasni a könyvét, és én sem akarom őket meggyőzni. A többieknek azért ajánlom.

10 hozzászólás:

teide írta...

Meggyőztél.

the_imhoffs írta...

Valami kell nekem is. Pl a szabi ami most jön Mikinek.Mert mint egy kocsis úgy beszélek, iszonyat türelmetlen és feszült vagyok,és sorolhatnám :( amolyan,kifordult önmagából.

Andi, egy zugolvasód írta...

Nahát Csibike... Épp tegnap volt egy kiborulásom, és sírtam a párom vállán, azon, hogy engem mennyire kikészít ez a nonstop gyerekezés, az, hogy a saját dolgaimra nincs időm, miközben 24 órában őfelsége rendelkezésére állok, és hogy én ettől két nap alatt úgy meg tudok zakkanni, hogy összeszedem a cuccom, és bevonulok a pszichiátriára, hogy Csókolom kezeljenek ki! Hogy mennyire nem állok még készen az anyaszerepre, és hogy még mindig gyereknek érzem magam, és kiborít, hogy neki szabad azt amit nekem nem lehetett gyerekként, és nem lehet most sem, mert már nem vagyok gyerek. És hogy mennyire rossz, hogy az ember gyerekkorától, kb. 3 éves kortól kezdve csak hajtva van, és mindig csak ezt KELL meg azt KELL, és senkit nem érdekel, hogy én mit AKAROK, mert oviba kell menned, iskolába kell menned, hajnalban kell kelned, jól kell tanulnod, diplomát kell szerezned, stb, stb. És kiborultam este azon, hogy én siessek a zuhanyzással, mert nekem nem KELL sietnem, ha nem akarok. Lehet, hogy elolvasom én is...

Wattacukor írta...

Amióta megjelent a könyv, többször is találkoztam vele, de nincs meg. Szeretem amit csinál, ahogy csinálja, nem sokat tudok róla, de ezek után már nagyon kíváncsi vagyok rá. Nekem egy blog segít kimankózni magam a gödrökből, annyira betalál, annyira pont akkor amikor kell, amikor PONT az kell... Azt hiszem, kell nekem a Ribizliálom is! :) Köszi, hogy leírtad és jó, hogy rád találtam kb 2 éve :)

the_imhoffs írta...

De ez nem q gáz amúgy hogy így érzünk a törpéinktől? Szerintem,de...

csibike írta...

Évi: Mire gondolsz, hogy mi gáz? :)
Majd' 3 éve szinte mindent egy-két gyereknek rendelek alá, és ez még így lesz egy ideig. Imádom őket, de hiányzik egy kis szabadság, egy kis nyugi. Én ezt teljesen normális, természetes igénynek érzem, nem találom gáznak, hogy szeretnék egy kicsit nélkülük is lenni, nekem az a normális, ha mindenki kap teret az egyedüllétre is.
Vekerdy is megmondta, hogy a gyerek kiszívja az anyja vérét... :) Idéztem már valahol, megkeresem este a pontos idézetet.

Ehh, megint nem tudok több kommentet írni, mert egy D betűs emberke nem hagy :)

the_imhoffs írta...

Igen ismerem,persze,elolvastam egy csomó Vekerdít,csakhát,ez milyen már,amikor az embernek még nincs,csak erre vágyik,ki a munkából,egy kisemberrel lenni,csak neki élni,aztán meg a faramuciság,én olyan sokszor szégyenlem magam,meg depis vagyok meg fásult,és ki várja haza a férjet szóval sajnos annyira tankönyvien gáz vagyok hogy döbbenet.Türelmetlen vagyok,végignoszogattam egyik délelőtt mikor motorozott,(az oviba mentünk be,csak úgy) hogy gyere,gyere,ne állj meg gyere már,közben én magam is éreztem hogy WTF? És hát közben tök aranyos volt meg ő csak élvezte-volna-a sétát a barom anyja aki gyeden annyira siet,na... értesz? Aztán másnapra marha beteg lett és akkor végképp szégyelltem magam.És ezek az idők sose nem térnek vissza :( na,mostanában a milyen anya vagyok én szaranya e vagyok én korszakom élem.Nem örömteli.

zebra1613 írta...

Megint, mintha a saját gondolataimat olvasnám-félelmetes. Kár, hogy személyesen nem ismerhetlek. Én is fáradt vagyok, ingerült, nem bírok tükörbe nézni, rendszeresen elfelejtek ebédelni. Állandó lelkiismeret furdalásom van a gyerekeim, a háztartásom miatt. Amiért nem tudok úgy és annyit foglalkozni velük, amennyit és ahogy szeretnék, mert egyedül vagyok rájuk egész nap. És annyira más a mai világ, mert mindenki rohan, az apák alig vesznek részt a gyereknevelésben, mert hol van már a 8 órás munkaidő (na ja, papíron mindenhol...). Egyébként meg nekünk a mai kor anyáinak tök jó, mert van mosógép, meg van eldobható pelenka és még mosogatógép is és igazából semmi dolgunk nincs egész nap-halljuk a nagyszülőktől. Akik egyébként a mai kor nagyszülei, mert a mieinkhez képest marhára nem vesznek részt az unokák nevelésében, mert van ilyen-olyan hobbi, meg internet, meg miegymás...És akkor jön az, hogy igen, valójában nekünk is járna a kikapcsolódás és napi 20 perc az már nagyon jó, mert fel kellene töltődni, ahhoz, hogy másnap tudjuk újra kezdeni jó kedvvel, türelemmel. De ekkor jön a lelkiismeret, hogy akkor most hagyjam apára a két gyereket, amíg én kikapcsolódok és akkor ő mikor kapcsolódik ki és egyébkén, ha mindketten otthon vagyunk, akkor a gyerekek is fejlődhetnek, mert mindkettőre jut egy szülő. őrület, nem lehet sehogyan sem jól csinálni. Zebra

Névtelen írta...

Sziasztok!

Két nagyon jó könyv, ajánlom mindenkinek:
http://www.libri.hu/konyv/mergezo-szulok.html
http://www.libri.hu/konyv/eld-az-eleted.html

Évi

the_imhoffs írta...

Évi,hát a Mérgező szülők.hát na hát na..én olvastam, de nem örülök :)