2014. január 16., csütörtök

Oázis






Mostanában ez az a gyöngyhímzett ékszer, amire nagyon büszke vagyok. Végtelenül boldoggá tett a készítése, mint egy meditáció, olyan volt. És ez továbbra is csak a jéghegyem csúcsa.
A központi ásvány Hongkongból érkezett, nincs még egy ilyen drágakő/féldrágakő a világon, mindegyiknek más a mintázata, színe. Ahogy a kezembe vettem, kattant valami a fejemben, és este kiszabtam az alapot, összeválogattam a gyöngyöket, aztán elkezdtem a hímzést-varrást. Lassan haladtam, mert a gyerekek és a megrendelések mellett csináltam, de annyira ki akart jönni belőlem ez az egész, hogy inkább az alvásidőből csíptem le. Soha nem tervezem meg előre az ékszereimet, minden az adott pillanatban dől el.
Oázis a Szaharában, ez a neve (katt a képekre még nagyobb oáziésért), és valóban nagy szükségem volt az energiáira. Azért különleges, mert nagyrészt egészen apró gyöngyökből áll, ezeket korábban ritkán használtam. Sherry Serafini, az egyik gyöngyös istennő azonban ilyen apró gyöngyökből készíti a fantasztikus ékszerkölteményeit, gondoltam, megnézem, mi ebben a mágia. Sokkal szebben lehet dolgozni így, pl. ívesebb az, aminek ívesnek kell lennie. Rengeteg munkával jár, egyesével-kettesével varrom le az 1-2 mm-es (!) gyöngyöket is. Különleges azért is, mert 24 karáttal bevont gyöngyöket használtam, hogy még izgalmasabb legyen. Nem olyan régen estem szerelembe az arany színnel és a Swarovski kristályokkal, meglátjuk, mi lesz a vége. A legjobb minőségű gyöngyök felső kategóriájával dolgoztam, izgatott a végeredmény. Az arany bőrt is imádom, amivel a hátát borítottam.
Azok, akik kézbe vették a karkötőt, áhítattal nézték, és ez engem meghatott. Ritkán látom, milyen hatással van az ékszerem a tulajdonosára.
A méreteiről pedig annyit, hogy a kivarrt alap hossza 17 centi, a legszélesebb pontján 5.3 centit mértem. 
A facebookon itt szeretgetheted meg, és jöhetnek a lájkok az egész oldalra is (köszi!):

https://www.facebook.com/pages/Red-Tulip-Design-by-Angie/174667926048684

10 hozzászólás:

dorw írta...

Sajnos én már lájkoltam és többször nem engedi a rendszer. Pedig legszívesebben egész nap nyomkodnám azt a gombot, olyan gyönyörű lett ez az ékszer!

Dominika írta...

Gyönyörű, csodaszép!!!

Krisztinca írta...

Számomra most eljutottál a MŰVÉSZ kategóriába. Ha nem fogadtam volna meg, hogy idéntől most már aztán tényleg spórolok, most azonnal megvenném, annyira az én színeim...
Gratulálok!

Lillanna írta...

Álom. Nem is tudom, hogy leszel képes eladni. Nem szakad meg érte a szíved??? Az árát már csak nagyon félve és zárójelben érdeklődöm meg, ha lehet....

csibike írta...

Köszönöm szépen :)

Lillanna: Mélben lehet, bár annyit itt is elárulok, hogy nem magyar pénztárcára szabott sem a munkamennyiség, sem az anyagmennyiség miatt.
Nem szakad meg, mert nekem az a kihívás és öröm, hogy elkészíthetem, a viselése okozzon másnak boldogságot nyugodtan. És magamnak bármikor csinálhatok bármennyi ékszert :)

Krisztinca: Spórolj, és majd egyszer eljön a te időd is :)

Dominika: Köszi szépen :)

dorw: Akkor majd sokszor felteszem és sokszor lájkolhatod ;)

Mariann írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Csigamami írta...

Vártam nagyon az Oscaros beszámolód. Az utóbbi években tőled tájékozódtam mindig. Most azt sem tudtam hova nyúljak.... de megvan :) most érzem először, hogy 2 gyerekes lettél :o)

csibike írta...

Na, szuper, nem nekem kellett törölni.

Csigamami: Az Oscarról annyira voltam képben, hogy másnap B. mondta, nem nyert Leo. Erre én: Miért, volt Oscar? Fogalmam sem volt arról, mikor lesz. A GG után fel akartam írni valahová, ez nem történt meg, mint látjuk.

kavics írta...

Varázslatos, gyönyörűséges... nem találok szavakat!

csibike írta...

Köszönöm! Reményeim szerint az új nyakékemmel azért tudom überelni :)