Játszmásdi

Összeakaszkodtam ma az egyik hímnemű kollégával, legyen mondjuk G., azon egyszerű okból kifolyólag, hogy G.-nek hívják. Ez a G. nem közvetlen munkatárs, ami klassz dolog, mert így néhány alkalomra korlátozódó együttmunkálkodásunkból fakadóan csak néha-néha kell elviselnem az 'összecsapom a melót és szarok bele' stílusát. Arra egyébként már rájöttem, hogy passzoljam vissza kedvesen és bájosan mosolyogva azt a feladatot, ami eredendően az övé, de amit kényelmi szempontok miatt rám akar sózni. Egyébként a visszapasszolást már annyira profi szinten űzöm, hogy a második próbálkozását is lazán hárítom, mert ha nem megy így a melótól való megszabadulás, akkor próbálja úgy. G. igazi bratyihuszár, megnyerő modorral és fellépéssel, pénze is van és világfi, és sokat beszél, nagyon sokat, ügyesen leplezve a kevés tartalmat, szóval, önmenedzselésből jeles, tényleg, hihetetlenül politikusan helyezkedik és lavírozik, le a kalappal, valószínűleg a gyomrával sincs semmi baj. Az összeakaszkodás ott lógott a levegőben, ha meg kellett volna neveznem azt a három embert, akivel egy éven belül kiéleződik a helyzet, az egyik G., tuti. Nem volt semmi ketrecharc vagy iszapbirkózás, pusztán emelt hangon véleményt nyilvánítottam G. mai megmozdulásáról, egészen konkrétan bunkónak tituláltam, nem G.-t, hanem a megmozdulást, ebből is látszik, hogy csak csörgedezik némi úrinői vér az ereimben. Igazam volt, és G. nagyot nőtt volna a a szememben, ha elismeri, hogy bocs, pöcs voltam, de nem tette, helyette hisztizni kezdett, én pedig a sóskafőzelék és a koránkelés mellett a hisztis pasikra is háklis vagyok. Tudom, hogy én rontottam el ezt az egészet, már a legelején sem csüngtem "Nagydumás poéngyáros vagyok, imádjatok!" G. szavain, később meg galád módon kitértem ama megtiszteltetés elől, hogy adott esetben helyette dolgozhatok. A géfélékkel nem tudok mit kezdeni, sok a körítés és a látványos performance, engem az ilyen lufiemberek hihetetlenül untatnak, mea culpa ésatöbbi, meg olyan nevetségesnek-szánalmasnak érzem a vergődésüket, ugyanakkor rögtön arra gondolok, vajon mit kompenzál, miért ilyen és hasonlók, nem bírok kibújni a pszichonénis kényszerességemből, ez van, és szívesen megkocogtatnám a vállát, hogy figyelj csak, most játsszuk azt, hogy nem játszol, és kíváncsi lennék, hogy reagálna, milyen G. lenne. Örülök az összeakaszkodásnak, azt kell mondanom, hogy kimondottan jólesett, pedig egész sokáig bírom türelemmel és toleranciával és háromlépéstávolsággal, és még csak nehezemre sem esik, nem vagyok az az ideges típus. Utoljára tanárként villantam össze egy-két kollégával, és az nem tegnap volt.

Szeretem, amikor valaki azt hiszi, hogy ki lehet baszni velem, aztán jól meglepődik, hogy mégsem, jé.