Takarítónő és túlóra, bár lehetne fordítva is, mindegy

Túlóráim állandó szereplője A Takarítónő (ld. még Taksinéni, Takkernéni), hiszen csak munkaidő után lehet kitakarítani a vécéket, kiüríteni a szemeteseket és felmosni a parkettát, ez szabály, tehát valójában én vagyok a betolakodó és úgy kell nekem, ha például péntek este még akkor is bent fénymásolom a jövő heti oktatásra készült anyagokat, amikor A Takarítónő birodalmává válik az épület összes zuga.
Igazából ma nem kellett volna találkoznom A Takarítónővel, mert bulit véstem fel a naptáramba, amit azonnal semmissé tett az a tény, hogy reggel félig betegen ébredtem. (Nem, nem kiabáltam el a rambóságomat, két kolléganő is betegen jött be dolgozni a héten, ki tudja, mi a francért, otthonról is dolgozhattak volna, ráadásul már pandémiás bizottság működik a cégnél, bőszen küldözgeti is a figyelmeztető körleveleket, úgy látszik, hiába, lehet, ezeket a kolléganők spamnek állították be.) Ugrott a buli, oké, elkönyveltem, náthásan-rekedten nem vagyok az a kimondott partyarc, félig betegen azonban nem tudtam itthon maradni, mert a jövő heti, cirka százötven főre szabott oktatást egyetlen ember koordinálja - és az egészen konkrétan én vagyok. Valahogy a nagy horderejű dolgok mindig az utolsó pillanatban derülnek ki, dél körül egyértelművé vált számomra, hogy ma túlóra, buli helyett, félig betegen. Ezt a helyzetet a művelt bantu szívásként definiálja, szerintem abszolút jogosan. Most jut eszembe, exgályahelyen pár kollegina igencsak büszke volt magára, hogy kemény egy-két órát túlórázik, már-már melldöngetésbe fordult a helyzet, hogy bezzeg ők milyen faszán élnek-halnak a cégért, közben meg nem egyszer előfordult, hogy a melóidő vége és a programjuk közötti egy órácskát nem tudták kihasználni, ezért inkább bent rohadtak. A rendszeres négy-öt órányi túlóra miatt simán szívgörcsöt kapnának a kislányok, azt gondolom. Egyébként meg senki ne szánalmaskodjon-mártírkodjon a melóhelyén, ha nem muszáj veszettül, húzzon haza a családjához, a plüssmacijához, vagy menjen moziba, szórakozni, szexelni, csokit enni, vagy kezeltesse a munkamániáját.
Szépen integettem a hazatérő kollégáknak, elköszöntem M.-től is, aki csibésztársam és barátnőkezdeményem és hihetetlenül jókat tudunk beszélgetni túlóra alatt is, majd sokáig egymagamban küzdöttem az anyagrengeteggel, aztán megjelent A Takarítónő. Őt még soha nem láttam, mondta is, hogy új itt, csak beugrott a beteg takarítónők helyett, meg ecsetelte, hogy mennyit kell dolgoznia és hogy fáradt és hogy otthon várják a gyerekek. Rámosolyogtam, hogy megértem, hogyne érteném, pont nekem mondja, pont a túlóra közepén, pont félig beteg állapotban? Igaz, engem nem gyerek várt itthon, hanem ő, aki férfim, ami annyival másabb szitu, hogy ő meg tud masszírozni, például. Nem tudom, hogy van ez A Takarítónőknél, de az az érdekes, mihelyt meglátnak, késztetést éreznek a kommunikációra, amit azzal tudok magyarázni, hogy egyrészt rendkívül barátságos fejem van, másrészt meg egy ladikban evezünk, szívsz te is, szívok én is, szívótársak vagyunk, ez pedig kristálytiszta sorsközösség, legalábbis arra a húsz percre, amíg kitakarítja a vécét, kiüríti a szemetest és felmossa a parkettát. Két dolog zavar, a tiszteletadás és a siránkozás. Olyan, mintha földig hajolna, eltúlzott és esetlen az udvariassága, ami A Takarítónőségből fakad, ilyenkor kellemetlen azt érezni, hogy számára Valaki vagyok pusztán azért, mert pl. nem takarításból élek, és aztán mondja, hogy fáj mindene és korán is kelt és még iksz emelet van hátra és még nem állt meg szusszanni sem, mondja, mondja, mondja azon a panaszos hangon, ami A Takarítónők sajátja, én meg csak nézem, nézem az inas karját, ráncos kezét-arcát, lenőtt haját, szinte fogatlan száját, negyven-ötven közötti lehet, és arra gondolok, nem én kértem, hogy legyen iksz emeletet takarító nő, nem is miattam lett az, de azért megpróbálok megértő, érdeklődő, elismerő arcot vágni, hiszen nem akarom megbántani, ezzel pedig boldoggá teszem, mert a 'kisasszonka', azaz én, szóba állok vele, illetve egészen pontosan hallgatósága vagyok, és az neki jó érzés. Azt hiszem, hétfőn új névjegykártyát fogok kérni, a pozícióm mellé vésetem, hogy "... és lelkisegély szolgálat".