A vicces hentes, a lecsós szelet és a gyertyafény

Kézcsókom, sajnos, életlenek a késeim, szervízben vannak, mondta szomorúan a hentes srác, köpcös harmincas, talán még a vállát is megvonta, és amikor már majdnem elkezdtem azon agyalni, hogy jó, ha nem csontozza ki nekem a karajt, valami comb lesz a B-terv, elröhögte magát, hogy csak vicceltem, persze, hogy kicsontozom, kishölgyem, hogyne csontoznám ki, én meg vele röhögtem, mert pompás alakítás volt a részéről, ugyan a fejemben nem állt össze a hentes és az életlen kés meg a szervíz, azért egyből a B-terven kezdtem merengeni, szóval, ügyes hentes srác, gratulálok, játszótárs. Amíg a karajt nyeste, össze-összemosolyogtunk a jól sikerült móka cinkos légkörében, vigyorogva mentem a gyümölcsös standjához, hazafelé is vigyorogtam, meg otthon, a karaj felett.
Kivételesen letértem a pulykával és csirkével szegélyezett táplálkozási ösvényünkről, ő, aki férfimet szándékoztam elbűvölni így péntek este: lecsós szeletet terveztem meg gyertyafényt és bort. Csak úgy, mindenféle alkalom nélkül, mert szeretem, és tudtam, hogy fáradtan fog hazaesni a melóból, hajtós volt az egész hete. Hétköznapi lélek- és gyomorwellness, mert megérdemeljük. A lecsós szelet egyébként nem saját találmány, ő, aki férfim édesanyjánál lakmároztunk belőle valamelyik hétvégén, csodásan főz, úgyhogy fel is hívtam anyósomat, padavanja lennék lecsós szeletben, mert nálunk nincs műsoron a sertéshús, fogalmam sincs, miből kell az ilyesmit csinálni. Tudod, ki is találhattam volna, meg ott a net vagy a vicces hentes, mégis annyira jó érzés volt felhívni ő, aki férfim édesanyját és segítséget kérni tőle, hallani a hangján, hogy örül nekem és a vacsorának.
Az Ünnepi Abrosszal terítettem. A szép, mélybordó anyagot tavaly, karácsony előtt vettem, anyósom varrógéppel beszegte a terítőnek szánt darab széleit és megvarrta az ülőpárnák huzatait is, ültünk nála a konyhában a nagy asztalnál, halkan kattogott a varrógép és a gyerekkoráról mesélt. Meghitt délután volt. Ő, aki férfimnek egy szót sem szóltam a meglepetésről, kuncogva vasaltam a terítőt, elképzeltem, ahogy hazajön, megcsókol az ajtóban vagy az előszobában, lerakja a táskáját, leveszi a kabátját és a cipőjét és újabb csókokat kapok, kezet mos és... belép az étkezőbe, ahol szépen megterített asztal és gyertyafény várja. Remek kis terv, csillogó szemekkel aprítottam a lecsónakvalót, birkóztam a karajjal, pucoltam a krumplit. Jól összeesküdtem önmagammal és alig vártam, hogy ő, aki férfim hazaérjen végre. Kedvenc sárga pólómra absztrakt mintát fröcskölt az olaj, de nem bántam.
Csak azt látta, hogy vigyorgok, a szokásosnál is jobban. Ő, aki férfim hazajött, hallottam a külső zár macskanyávogásszerű hangját, megcsókolt az ajtóban és az előszobában, lerakta a táskáját, levette a kabátját és a cipőjét és újabb csókokat kaptam, kezet mosott és... belépett az étkezőbe, ahol szépen megterített asztal és gyertyafény várta. Egy pillanatra elakadt a szava, hihetetlenül élveztem az örömét és a saját huncutságomat. A lecsós szelet isteni lett, a hús zamatos és omlós, a lecsóm meg elve nagyon klassz. Anyósom azt mondta, ha beleteszem a szívemet, nem lehet baj. Beletettem, hallgattam a mesterre. (Legközelebb a lencsefőzelékbe is belepakolom, hátha sikerül végre.) Ő, aki férfim azóta is folyamatosan emlegeti a vacsorát, a zűrös hét meg eltűnt, ki emlékszik már rá, csak ez az ünnepi péntek este van, az itt és most varázslata. A gyertyafényben magunkra koccintottunk.