2010. június 23., szerda

Házasságosdi-élettársasdi

Mióta van a gyerek, egyre többször kapom azon az embereket pl. rendelőben / kórházban / utcán, hogy ő, aki férfimet leférjemezik, engem meg feleségnek titulálnak. A képlet egyszerű: gyerek, nő, férfi, ergo nem lehet más a kapcsolat jellege, csak házasság. Jó, az ember gyakran érzékeli úgy a világot, hogy dobozol (elvárások és előítéletek és miegymás alapján) és címkéz, kapcsolatot is, mert így könnyebb, és el tudom fogadni, hogy pl. az asszisztens nem tököl azzal, hogy ő, aki férfimet mondjuk páromnak hívja, az viszont furcsa, hogy van olyan kórházi doksi, amelyen nem szerepel az élettárs rubrika, egyedülálló és házas között választhatok, mert ugye ki hallott már olyasmit ebben a nagyon szabad, nagyon modern és nagyon felgyorsult világban, hogy élettárs, biztos valami úri huncutság lehet. Az asszisztens meg várakozóan néz rám, nem húzza át a házas szót és nem vési fölé, hogy élettárs, úgyhogy a legtöbb helyen, ahol ilyen lazázás van, házasként futunk. Nekünk végül is tökmindegy, nem olyan fontos infó, mint a tajszámom.  
Igazából nem most kezdődött ez a házasságosdi, mindig is téma volt a környezetünkben. Két-három éve jönnek a csodálkozó pillantások innen-onnan, hogy Ti még nem vagytok házasok? Nahát, azt hittem!, aztán mondták nekünk azt is, hogy Olyan jól megvagytok, öröm rátok nézni, miért nem házasodtok össze?, vagy ezt kicsit negatívabb kicsengésű verzióban úgy, hogy Ha hosszú távra terveztek együtt, miért nem házasodtok össze?, legutóbb pedig már a gyerek is becsúszott a retorikába, hogy hát... miatta illene. Az elmúlt években többféle leszerelő választ is bevetettünk, ő, aki férfim meg én, mostanában az a kedvencünk, hogy akkor lesz házasság, ha végre eltelik fél év az utolsó Miért nem házasodtok már össze? kérdés után. És közben vigyorgunk, mert szerintünk ez jó poén, de nekünk van egyfajta humorunk, az tény. 
Ezekkel a kérdésekkel a senkinek semmi köze hozzá alapreakción túl az a bajom, hogy miért lenne a boldog, jól működő kapcsolat evidens kerete a házasság? Miért kellene rögtön összeházasodnunk, mihelyt gyereket várunk? Miért ne lenne ugyanolyan szilárd elköteleződés az élettársasdi, mint a házasság? Ne ringassuk már magunkat abba az illúzióba, hogy a házasság a hosszú táv és a hepiend garanciája. Eggyel a hátam mögött határozottan állítom, hogy nem az, meg ott vannak a szomorú válási statisztikák és a még szomorúbb kínozzuk egymást harminc évig, mert így még mindig jobb, mint egyedül házasságok. Két emberen múlik, nem A Papíron. Ezt újra és újra el kell mondani? Ha baromi boldogan élek ötven évig ő, aki férfimmel élettársi kapcsolatban, szülök neki három gyereket, akkor is képes felbukkani az a kérdés, hogy biztos azért nem mentem hozzá, mert nem akartam elköteleződni? Nem azért az élettársam, hogy bármikor lepattanhassak, hisz papír nélkül nyitva az út. Van olyan, aki ezt komolyan gondolja? Lehet, hogy újat mondok, de pl. két évtizednyi élettársi kapcsolatban ugyanazok a közös dolgok születnek, mint két évtizednyi házasságban: lakás, gyerek, kocsi, élmény, emlék estébé. Soha nem nyüstöltem ő, aki férfimet azzal, hogy húzzon már gyűrűt az ujjamra, sőt, direkt megkértem, hogy terhesen ne vegyen feleségül, nem akarom. Házasság nélkül vállalunk gyereket. Úristen, most mi lesz? Sarokba kell állnunk?
A legtöbb kislány arról álmodozik, hogy életében legalább egyszer királykisasszonnyá változik: az esküvőjén, Élete Nagy Napján. Nincs ezzel semmi gond, örülök az esküvői meghívóknak és a boldog házasságoknak, csak ne abból induljunk ki, hogy ez az egyetlen járható út. Ő, aki férfimmel azon szoktunk röhögni, hogy majd nyolcvanévesen összeházasodunk, jó móka lenne a virágokkal díszített járókeretre támaszkodva, frissen polírozott protkóval vigyorogni az esküvői fotókon. (Mint már említettem, sajátos a humorunk.) Az a helyzet, hogy perpill nincs igényünk a házasságosdira, nem érezzük úgy, hogy hiányozna az életünkből. Van ilyen, szerintem nem is kell meglepődni ezen. A külső elvárások ellen, hogy  mi illik, más mit szeretne velünk kapcsolatban, mindig is küzdöttünk. A saját életünket úgy alakítjuk, ahogy nekünk tetszik. Ennyi luxushoz ragaszkodunk. Talán egyszer összeházasodunk, ha épp olyan kedvünk van vagy nincs jobb dolgunk, miért ne, de nem ez a fontos, hanem az, hogy szeretjük egymást és száz évig akarunk együtt élni,  szerelemben-boldogságban, meg minden olyan izében, ami ezzel jár. Ennyi.   

16 hozzászólás:

kisrumpf írta...

Öcsém és társa két gyermeket nevel - nem házasok. Mégis, élnek szeretetben, nyugalomban. Körülöttünk pedig annyi házasság megy tönkre (gyerekkel, anélkül), hogy néha az az érzésem, nem is veszik komolyan... "Legfeljebb elválunk"...

Olyan ez, mint az "akar gyereket - nem akar gyereket" kérdése. Ha nem passzolsz bele a nagy átlagba, ferdén néznek rád. Oda se neki.

RneIcus írta...

hu de nagyon egyet értek azzal amit írsz!! Pedig házas vagyok, kényszer házas. Após is nagyon nyomta mikor terhes lettem, plusz a férjem döntött úgy inkább elvesz, mint azt bizonygassa idegen embereknek, hogy ő csinálta a gyereket. Így volt egy 30 perces macera és van egy gyűrű a jobbkezem gyűrűsujján. De baromira nem érdekelt, pl mikor depressziós lettem a gyermeknevelés közben és mindenkit uráltam, de most sem érdekel, mikor minden szép, s jó! Egy marhaság az esküvősdi :)

RneIcus írta...

kisrumpf: ugyan ez van az egy gyerek, két gyerek, sok gyerek kérdésében is. Én a falra tudok mászni attól mikor valaki azt mondja azért szüljek (csináljunk) még egy gyereket, mert ha meghal az egyetlenünk, akkor lesz kibe kapaszkodni (kire támaszkodni). PFUJ!!!!!

csillagvirág írta...

@Rnelcus: komolyan mondom, betegek az emberek. :O

ezek a társadalmi elvárások le tudnak zsibbasztani. mondjuk én már attól falnak megyek, amikor azt kérdezik, miért nincs barátom, és persze a vállvonogatásomra a következő irtó poénos kérdés a "leszbikus vagy?". hogyne.
nem szorosan kapcsolódik a témához, de a skatulyákról még: egy barátom balett-táncos, amire meg mindig azt bírja a sok birka kipréselni magából, hogy "és buzi?". ez is hogyne. nem lehetsz egyedül és nem szeretheted a táncot anélkül, hogy homoszexuális lennél, vagy mi? nem bírom fölfogni az ilyeneket aggyal...

ti meg legyetek csak boldogok. :)

maris írta...

a szomszédainkról (60 körüliek), pár éve tudtuk meg, hogy nem is házasok. van gyerek, unoka, minden, kivéve papír és nem látszik rajtuk. nahát. :O a másik szomszédék pedig elváltak, mert valami ingatlanos-örökléses dolgot könnyebb volt így elintézni, de náluk is minden szép és jó. anyámat meg szerintem csak a papír tartja vissza, különben már árkon-bokron túl lennénk vagy lenne.

Babamanó írta...

Én alapvetően házasságpárti vagyok, de nagyon is egyetértek a gondolatmeneteddel. A gyerek miatt illene témához meg csak annyit, hogy az ő lelki egyensúlyát nem a házassági anyakönyvi kivonat fogja megteremteni, hanem az, hogy "szerelemben-boldogságban" éltek ő, aki férfiddel, abban meg az olvasottak alapján nincs hiba. Hogy ki mit gondol... oda se neki! :) Csodálatos családotok lesz, és csak ez, ami számít. :)

margelis írta...

Szívemből szóltál! Mi is a csúnya élettársi kapcsolatot formáljuk, mégis született egy Bencénk. "Anyósom" meg folyton-folyvást azt kérdezgeti, hogy mikor fogunk összeházasodni. Soha. Én már megjártam, köszönöm nem kérek többet belőle. Ez így ahogy van tökéletes-már ha lehet ilyet mondani.
Viszont ne felejtsétek el az apasági nyilatkozatot a kerületi jegyzőnél, már ha a Kis Csibe az apa nevét szeretné viselni. Anélkül nem szülhetsz.:)))

kisrumpf írta...

"valaki azt mondja azért szüljek (csináljunk) még egy gyereket, mert ha meghal az egyetlenünk, akkor lesz kibe kapaszkodni (kire támaszkodni). PFUJ!!!!!"

Hát ez meg már milyen szöveg... Mondanék durvát, ha ilyesmivel jönnének, irgumburgum.

Picike írta...

Igazad van teljesen, bár én most készülődök a második házasságomra. Gondoltam, hátha másodszor bejön. :-))
Amúgy csilliónyi példám van arra, hogy házasság nélkül, tökéletes családi életet élnek párok, gyerekkel. Szóval továbbra is csak röhögjétek ki a kérdezősködőket, mert Nektek van igazatok.

biem írta...

kedvenc munkahelyemen a főnökség egyharmadának a véleménye szerint "mert ha van róla egy papírod, és házasságnak hívod, akkor azért többet akarsz tenni érte! akkor azért százszor jobban meggondolod, hogy lelépsz-e...." és nem lehet meggyőzni semmivel, hogy engem ne egy papír tartson már a párom, férfim, nőm, szerelmem, társam... mellett. hanem az érzések. a közös élmények. a gyerek(ek). a közös értékrend. a közös célok....
egy házassággal/válással a hátam mögött én sem fogom verni az asztalt -ha még egyszer oda kerülök :)-, hogy de tessék engem mindenáron elvenni. nagyon nem ezen múlik!

Nektek meg sok boldogságot. a nyolcvanas esküvőről meg majd kérnénk képeket. :) már ha még emlékezni fogok rá, hogy erre egyszer kíváncsi voltam. :)))

Vica írta...

Halihó!

Előre is ezer bocsánat, de hátha nem baj, ha én meg leírok egy ellenvéleményt:) Én házasságpárti vagyok, bízom benne, hogy nem csak a saját jó házasságom miatt. Engem meg kicsit az idegesít, hogy állandóan jön ez az érv, hogy "a papír nem számít". Én speciel nem "a papírért" mentem hozzá a férjemhez. Nem is azok miatt a statisztikák miatt, amik szerint a gyerekek "házasságpártiak", vagy mert a házasságok még mindig tartósabbak, mint az élettársi kapcsolatok. Hanem mert nekünk ez fontos volt, igenis más lett utána, miközben arról a papírról azt sem tudom, hol van. Persze, megértem a másik álláspontot is, de higgyétek el, ma legalább ilyen gyakran kell(ene, mert nem fogok) magyarázkodni amiatt, hogy nekünk ez miért jó, arról nem is beszélve, hogy 28 évesen szülni sok volt egy.-i évfolyamtársam szerint valami ufó dolog. Kinek a pap, kinek a papné, láv, písz, stb. :DDDD

csibike írta...

Vica: Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy 'papír' vagy 'nem papír' és éljen a 'nem papír', hiszen ahogy írtam, mi sem zárjuk ki, hogy egyszer majd összeházasodunk, de ne legyen már elvárás, hogy ha jól megvagyunk, össze kell házasodni. Nekem nincs azzal bajom, ha valaki hisz ebben az intézményben és jónak tartja és így teljes az élete, az az ő döntése és kész, de nyilván többet kell magyarázkodniuk az élettársi kapcsolatban élőknek.
Megjegyzem, a házasság nagyon gyakran akkor is fennmarad, ha úgy szar az egész, ahogy van, szóval, nekem ez nem a tartós kategória, inkább megalkuvás és gyávaság :)

biem: Köszi! Majd emlékeztetlek :) Van, aki a házasság keretében szeretné mindezt, ez is érthető. Ha az ember képes feldolgozni az előzőt és tanulni a negatívumaiból-pozitívumaiból, akkor nyugodt szívvel vág bele újra, ha fontos neki maga az intézmény/gyűrű/papír/egyéb, vagy nyugodt szívvel él nélküle, mert nem az intézmény/gyűrű/papír/egyéb fontos.

Picike: Kívánom, hogy minden úgy alakuljon az életetekben, ahogy szeretnétek :)

margelis: Köszi, de rendben minden papírunk :)

csibike írta...

Babamanó: Igen, az a furcsa, hogy én meg tudom érteni mindkét verziót, viszont mások meg cseszegetnek, mintha házasság nélkül nem lehetne élni :)

maris: Sajnálom. Sok embert csak a papír tart vissza és a megszokás, a közös dolgok stb.

csillagvirág: Jájjj, ennyit a modern világról... :)

RneIcus: Ez de gáz... A kényszerházas nem hangzik túl jól :)

kisrumpf: Állítólag a házasságok 60%-át meg lehetne menteni, ha az emberek igénybe vennék szakember segítségét. Szkeptikus vagyok, soknak tartom a 60%-ot :)

Rege Ata írta...

Más (saját) "témából" párhuzam-féle: amikor elkezdtem mondogatni, mi szeretnék - úgy értem, hivatás szerint - lenni, hagyományos kérdés szerint: "mit szeretnék dolgozni", az esetek kb. egyharmadában szinte magától reppentek felém a "tehát x. (egyik eddig ismert formális lehetőség) lennél", "tehát y. (másik eddig ismertformális lehetőség szeretnél lenni", "ahá, tehát z (egy harmadik eddig ismert formális lehetőség)..."... Az első néhány ilyen helyzetből tanulva azóta inkább előre mondom, hogy "amit csinálnék, arra jelenleg nincs jogszabály". Most alakítgatom a saját(os) formai mikéntjét-hogyanját a mitisszeretnékcsinálnimnak. :-)
Jah, és kedvenc szavajárásommá vált a "nem feltétlenül". Én például (hivatás-témámhoz térve) "nem feltétlenül intézményes magyar tanár" lennék - bár mind a "magyar"-t, mind a "tanár"-t erősen pusztán címké(zés)nek érzem. Te "nem feltétlenül intézményes emberpár(os)" vagy ;-) Ugyan a "házas" meg ugyancsak pusztán "címke" szerintem. Bár mi nem, ha már "szó van rá"?
(Ahogy emlegetni szoktam: "Minden önmaga - minden önmagától értetődik - a többi magyarázat. Vagy nem.")
UFF!... és még én beszéltem! ;-)
Boldogulj! ;-)

Macskusz :) írta...

Itt van leírva az élet sava-borsa...

Lex avagy Melanie írta...

és ámen :) teljesen egyetértek.