2011. május 15., vasárnap

Soha nem lesz belőlem G. I. Jane

Tavaly a Csodák Palotájában kiderült, hogy a fakanál ezerszer jobban áll a kezemben, mint a fegyver, nem is tudom, miben reménykedtem ma, de hagyjuk az in medias res-t, inkább kezdem azzal, hogy furfangos menyecske vagyok, ezért megint élménnyel ajándékoztam meg ő, aki férfimet a születésnapján. A publikus élményekről azt kell tudni, hogy az utóbbi hetekben már az is élményszámba megy nálunk, ha az energiagombócunk lefektetése után egymás karjába hanyatlunk és együtt horpasztunk reggelig anélkül, hogy fogzásos éspervagy éhezéses zokogásra riadnánk. Mivel születésnapról van szó, istennő énem el akart rugaszkodni a hétköznapoktól, s lőn, sikerült neki. Ő, aki férfimnek csak annyit árultam el, hogy Dabasra megyünk - családostul. És hogy ő fog vezetni, de ez nem lepte meg, mert én nem tudok, a gyerek pedig nem az az autóvezető korosztály.       
Először az idő miatt izgultam, hogy ne essen se eső, se jég, aztán a cél előtt húsz perccel Andris kihányt mindent, ami benne volt, orrán-száján dőlt belőle a hányás. Az egyik benzinkútnál öltöztettem át az anyósülésen. Póló hiányában vékony pulcsit húztam rá, és a pólót nem azért felejtettem el, mert bénaanya vagyok, hanem mert amikor délelőtt pakoltam össze a cuccait, kinyitotta a pelenkázó ajtaját és eltalálta vele azt az ideget a térdkalácsomon, amitől kizárólag óbégatni tudtam tíz percen keresztül, gondolkodni nem, és később lesántulva már nem folytattam a csomagolást, azt hittem, az összes dolgát berámoltam a hátizsákba. A gyerek olyan sápadt volt és bágyadt, hogy nem mertük kocsiba rakni, ezért a karomba vettem és cirka egy kilométert gyalogoltam vele a célig. Ahogy ott sétáltam a zöldövezetes madárcsicsergésben, tisztára úgy éreztem magam, mintha filmes hősnő lennék, aki a gyerekéért minden megpróbáltatást vállal. Ha filmes nem is, de való életes hősnő vagyok, például az egyik legszebb topánomban gyalogoltam a földúton. Ő, aki férfim előregurult a kocsival a kontaktemberhez, így meglátta a kovácsoltvas kapu melletti feliratot: Vigyázat, éleslövészet! Itt azért megsejtette, hová hoztam. Sajnáltam, hogy a felirat lebuktatott, jó lett volna, ha a legeslegeslegutolsó pillanatig titokban marad a küldetésünk végállomása. Felirat nélkül nyilván én sem lennék postás a környéken.
A kontaktember kedvesen fogadott minket, többek között a kisfiáról, a birtokáról, a mangalicaszalámiról és a zsíros kenyérről beszélgettünk, aztán ő, aki férfim belevetette magát az agyaggalamb lövészetbe. Borzasztóan imponál, hogy ő, aki férfim jól érzi magát az ilyen férfias helyzetekben, és bár ő akkor is férfi, amikor itthon felfúrja a könyvespolcomat vagy Andrist fürdeti, fegyverrel a kezében még inkább hűha! kategória, ilyenkor nagyon hevesen tud verni a szívem. (Az ősasszonyé sem dobogott gyorsabban, amikor a barlang előtt várakozva hazatérni látta az elejtett mamut tetemét maga után vonszoló ősembert.) K.I. kinézte belőlem, hogy elbírom a puskát és képes vagyok bánni vele, ezért rákérdezett, akarok-é lőni én is. Nagyon határozottan azt feleltem, hogy ööö.. nem, nem...!, vagyis... de, IGEN! Nos, a jobb vállam véraláfutásos és fáj, szénné csapta a dögnehéz fegyver. Nem voltam valami ügyes, egy vagy két korongot találtam el, mert érdekes módon nem nyílegyenesen előre kell lőni az agyaggalamboknál, hanem oldalra, ráadásul ezek még mozognak is. Az utolsó lövésemet elhibáztam, K.I. új lövésre biztatott, hogy sikerélménnyel zárjam a napot, én azonban nem vagyok telhetetlen, elég siker az nekem, hogy nem lőttem használhatatlanná a jobb kezemet és pölö ki tudom venni a szememből a kontaktlencsémet. Andris végigaludta a szeánszot, egyetlen lövésre sem riadt fel, pedig azt hittem, világgá kell mennünk, hogy ne halljon semmit. 
A szülinapnak még nincs vége, maradt néhány meglepetésem estére, háhá.       

P.S.: Az ötlet a sajátom volt, a megvalósításban most nem a Feldobox segített, hanem a Meglepkék csapata, örök hála nekik.

4 hozzászólás:

roza írta...

Ez biztos baromi jó program lehetett...
Egyébként ha ezt előbb tudtam volna...:)
Dabason élünk :D :D

Elf írta...

nem semmi meglepetésszerző vagy te :)
Boldogot B.-nek!!!

csibike írta...

roza: Az volt. Mivel B. olvassa a blogomat, nem tudtam körbekérdezni, hogy melyik kedves blogolvasó található Dabason és környékén :)

Elf: Ó, én nagyon szeretek meglepetéseket kifundálni :) B. szülinapja meg különösen a szívem (egyik) csücske.
Köszöni szépen!

roza írta...

Ha bármikor erre járnátok megint,szívesen látunk :):):)