Túlspiráz vagy túlspiláz?

Azt reméltem, hogy a hétvégi nagycsaládos pótkarácsony (I. felvonás) keretében ajándékba kapott helyesírási kéziszótár fényt hoz a sötétségbe és pontot tesz kínzó bizonytalanságomra: Több magazinban a túlspiláz jött velem szembe az utóbbi hetekben, ami számomra a laccsolók velziója, én túlspirázként ismerem és ismertem mindig is, de előfordulhat, hogy nyelvileg esetleg rosszul szocializálódtam az elmúlt mindjárt harmincöt évben. A helyesírásos kisbibliám sajnos nem tartalmazza a megoldást, megáll a spirálfüzetnél és a túlsó partnál (pölö a hizlalnál viszont igazam volt, úgy írjuk, hogy hizlal), a googlefight.com hülyeségeket beszél (egyszeri poénnak talán elmegy), és úgy általában a neten nincs egyetértés, hogy a latin spirare vagy a német spielen igéből származik-é a spiráz/spiláz szó. Ötlet?

Segítség a koraszülötteknek

"Kedves Anyukák, Nagymamák és vállalkozó szellemű Hölgyek!

...

Koraszülött osztályunknak keresünk olyan vállalkozó szellemű segítőkész Anyukákat, Nagymamákat és Hölgyeket, akik jó szándékból vagy jutányos áron (100-200ft) varrnának az osztályon tartózkodó koraszülött kisbabáinknak rugdalózókat és bodykat (kb 10-10 darabot különböző méretekben). Illetve kötnének pár kissapkát (22cm-es fejkörfogattól 32cm-ig). Sajnos a mai világban egyre több kisbaba látja meg korábban a napvilágot. A mi osztályunkon 400 grammtól (nem, nem hiányzik egy nulla) 6 kilóig fekszenek a kisbabák, akik valamilyen oknál fogva intenzív ellátást igényelnek. A már jól lévő babákat mi is szeretjük felöltöztetni, hogy komfortosabban érezzék magukat, illetve hogy szokják a szobahőmérsékletet. A tőlünk távozott gyermekek szülei a nagyobb babáknak sokszor hoznak ruhákat amiket az Ő gyermekük már kinőtt, de sajnos a 2 kiló alatti kisbabáinkra nagyon nehéz ruhát találni, és ha az ember rálel 1-2 darabra, akkor az ára a vásárlás akadályozó tényezője(2000-5000ft). Minden ruhára nagyon vigyázunk, pontosan azért mert nagyon nehéz beszerezni , ebben sokat segít az hogy osztályunknak saját mosodája van, így nem kell központi mosodába küldenünk a ruhákat. A legelső 1500grammos babára való ruhát egy anyuka hozta és elmesélte hogy azt a ruhát bizony az ő játék babája viselte. Ebből a darabból indultak el az első bodyk és rugik. Sajnos sapkákat ekkora méretben nem lehet kapni, már jó pár helyen keresgéltünk, de hiába. A sapkákra azért lenne nagy szükségünk mert ezek a pici babák a fejükön keresztül nagyon sok hőt veszítenek, és a sapkákat ennek megakadályozására használnánk. Az anyagot mi beszereznénk, pesti viszonylatban személyesen, vidéki viszonylatban postán eljuttatnánk a méretekkel együtt.

Minden segítséget nagyon köszönünk az osztályon fekvő és növekvő kisbabák nevében."

A facebookos elérhetőséget ezen a linken találjátok. Az egyik mappában közzétették a szabásmintákat is. 

Ilyen szinten nem tudok se kötni, se horgolni, se varrni, de már körvonalazódik néhány ötlet a - közeledő hidegfronttól mindjárt széthasadó - fejemben.

A szerelem hullámhosszán

A gyerekszobában játszó két fiúra vetettem egy gyors pillantást, miközben a kezemben fogott késsel befejeztem az aktuális hámozó mozdulatot. Lenéztem, hogy hol vágjam meg újra a krumplit - és ez a krumplihéjba nyesett szív nézett vissza rám. Így vaktában egy szobrász sem alkothatott volna szebbet. 

Mától szólítsatok Michelangelának. 

Virágosat álmodtam

Perle4U, köszönöm a mintát.

A Tervemről

Eszembe jutott, hogy tavaly publikáltam itt A Tervet. Ilyesmit tervezek kétezertizenkettőre is, csak még nem állt össze teljesen, mit szeretnék. Kínos lenne, ha nyáron értékelném A Tervemet, ezért inkább megejtem most. S lőn.

- szeretnék tiramisut enni: Pipa. Rengeteg tiramisut faltam fel tavaly ősszel, csodálom, hogy nem kaptam tiramisumérgezést. A kőkeményen fogyózók most csukják be a szemüket, mert nagyon durvát írok mindjárt. Na, szóval, őszre úgy felgyorsult a fogyásom (nem csináltam semmit, becsülettel ettem mindenfélét, de eredmény nélkül), hogy hiába nyomtam magamba ezerrel a szénhidrátot, nem híztam semmit, sőt, igen komolyan fogytam tovább. Komplett jénai tálnyi tiramisukat ettem meg hétvégente, és akkor még nem voltam terhes.

- szeretnék forralt bort inni: Pipa. Ő, aki férfim isteni forralt bort készít, és egészen szilveszterig bírtam az alkoholmentességet, ott viszont kortyoltam kettőt a forralt boros bögréjéből. Ez tulajdonképpen csapdának bizonyult, mert a két kortytól csak még jobban megkívántam a forralt bort, de uralkodtam magamon, mert hát szoptatás és terhesség mellett nem szívesen csípnék be. Legkésőbb 2013-ban ezt a mulasztásomat pótolni fogom.

- szeretnék paradicsomot termeszteni az erkélyen: Pipa. A paradicsomprojektet ott hagytam abba, hogy öt versenyző megparadicsomosodott és bezöldült. (Végre láttam, hogy születik a paradicsom.) A várakozásommal ellentétben többen nem érezték úgy a száz elvetett magból, hogy csatlakoznának a lecsóalaphoz (így hálálva meg a baromi sok vizet és a társalkodónői szolgáltatásomat), ráadásul az ötből kettő végül megfutamodott és zöld maradt, így a három vérparadicsomból és némi paprikából készítettem szolid, de annál finomabb lecsót. Rém gyorsan elfogyott, mint minden lecsóm.

Idén nem tervezek dzsungelt az erkélyre, mert a habtestemet szeretném kint szellőztetni, illetve meghitt családi reggeliket és vacsorákat, valamint baráti dumálásokat kívánok megejteni a zöldek alól felszabadult zsebkendőnyi területen. Ha mégis elcsábulnék, kizárólag koktélparadicsom jöhet szóba, palánta formájában és egyetlen balkonláda mennyiségben.

-  szeretnék Granadát készíteni: Pipa. Annyi Granadát fűztem tavaly, hogy most már félálomban is összerakom. A népszerű zöldek és a lilák után decemberben végre eljutottam a csokis-karamellás-narancsos változathoz, és idén még jó lenne megfűzni néhány szépséges színkombinációt.

- szeretnék három hétig a Balatonon nyaralni a családommal: Pipa. Életem egyik legjobban sikerült nyaralását hoztuk össze ő, aki férfimmel és ő, aki fiammal, pedig a megérkezésünk után egy órával haza akartam jönni, de aztán helyreállt a gyerek lelki békéje, kialakult a balcsis napirend és gyönyörű napokat töltöttünk együtt. Idill a sokadikon. Nekünk együtt a legjobb.

- szeretnék havonta egy könyvet elolvasni: Pipa. Nem számoltam össze, hogy a semmi kis időmben pontosan mennyi könyvet olvastam. Az előző bejegyzésben szereplő linkben tizenhétről írtam, ennél jóval több volt és a decemberben kivégzetteket még meg sem említettem. Imádok olvasni, mondtam már?

- szeretnék pöttyös bögrét: Pipa. 224 darab pötty boldog tulajdonosai lettünk kétezertizenegyben. Nem tudom meghatottság nélkül olvasni a linkelt bejegyzést, és a pöttyök megérkezése óta nem telik el úgy nap, hogy ne innék valamit pöttyös bögréből.

- szeretnék batikolni: Nempipa. Gyerek mellett semmi esélyem nem volt, idén sem lesz. Talán jövőre, de valamikor halálom előtt mindenféleképpen kipróbálom.

- azokkal az emberekkel találkozni, akikkel kétezertízben (nem tudtam): Nagyrészt pipa, pedig nem vagyok masszív társasági alkat, mármint abban az értelemben nem, hogy állandóan más emberek társaságára vágyom, ezért kéthetente új olvasóval futok össze. Tavaly sok régi és új arccal találkoztam (találkoztunk családilag). Dorw barátságáért végtelenül hálás vagyok Az Életnek, kisrumpf és L. meg költözzön haza. Elcsépelt frázis, de a blognak annyira nagy előnye, hogy összehoz olyan embereket, akik amúgy valószínűleg soha nem ismernék meg egymást. Idén egyelőre rémesen antiszociális hangulatban vagyok, bár tudom, hogy adós maradtam pár találkozóval.

- szeretnék egy pozitív terhestesztet: Pipa és hehe, mert egyáltalán nem emlékeztem erre a kívánságomra. Azt hittem, csak nempublikusan drukkoltam magunknak, erre tessék, lett egy ilyenem, és ha minden jól megy, nyár közepén megszületik a "mindegy, hogy milyen nemű, csak egészséges legyen és szülőbarát módon aludjon" munkacímet viselő második gyerekünk. Hihetetlen még mindig. Mielőtt hazahozzuk a kórházból, azért megkérdezzük a dokit, merre találjuk a gyereken a pause gombot. Andrisnál, a Duracell-babánknál ezt elfelejtettük.

- szeretnék sok napsütést: Pipa. Utálom a telet és a hideget, egyedül a hó vonz, de csak kábé egy hétig, utána legyen tavasz vagy nyár.

- szeretnék elefántos mézeskalácsot sütni: Nempipa. Ebben az évben sem jutottam el az s.k. mézeskalácsig, holott a lelki ráhangolódással nem volt gond, az elefántos kiszúrót egy csomószor megsimogattam. Idén elefántos mézeskalácsot a-k-a-r-o-k sütni.

- szeretnék szőnyeget a nappaliba és a hálószobába: Pipa. A padlószőnyeggel szemben táplált ellenérzéseim miatt telepítettünk parkettát a lakásba, amit sikerült feldobni néhány hangulatos zöld, piros, narancs és főleg átmenetinek szánt rongyszőnyeggel. Lehet, hogy véglegesítjük őket és mégsem barkácsolok belőlük faliszőnyeget.

- szeretnék időben válaszolni a levelekre: Ajjajjajjjajjj. Nagyonnempipa. Igyekszem, de nem igazán sikerül megtalálnom a tuti módszert. Nem vagyok az az anyatípus, aki szabadidejében nonstop a neten lóg és blogol és kommentel és levelet ír. Egyébként arra kíváncsi vagyok, hogyan valósítható ez meg. Helyette ki főz, ki takarít, ki szexel, ki gyerekezik, ki pihen ésatöbbi?

- szeretnék hosszú hajat: Nempipa. Sokáig azt gondoltam magamról, hogy csak hosszú hajjal lehetek boldog, és irtóra kiborított, amikor az exfodrászom rendszeresen elcseszte a hajamat, szarul vágta le és nem elég, hogy szarul, de sokkal rövidebbre, mint kértem. Aztán tavaly az utolsó merénylete után eldöntöttem, hogy megnövesztem a hajamat, és ha már elég hosszú a loboncom, keresek egy új fodrászt, akivel fazont vágatok. Ühhüm. Az első fazon hátul egyetlen centis lett, a leghosszabb része az államig ért. És ezt én kértem. Mint ahogy a mostani fazont is, ami alig ér a fülem alá és hátul még mindig egyetlen centis. És sötétvörös. És imádom. Nem tudom megmagyarázni, miért vágattam le mégis. Hirtelen úgy éreztem, nem érzem jól magam hosszú hajjal, nem passzol hozzám, a csokibarnát meg unom, kicsit sem fejez ki engem.

- szeretnék Andrea Bocelli koncertet (valahol itt a közelben, mondjuk a játszótéren): Nempipa, és megsértődtem, hogy Bocelliék nem olvassák a blogomat, vagy ha igen, nem érinti meg a kérges szívüket egy széthajszolt anya aprócska kívánsága.

- szeretnék blogokat olvasni és kommentelni: Nempipa. Ritkán sikerül, de dolgozom az elmaradásom lefaragásán. 

- szeretnék belebújni a kedvenc szoknyáimba: Pipa. A Nagy Fogyásnak köszönhetően összejött a belebújás - és rögtön le is estek rólam az imádott szoknyák. Amíg nem derült ki, hogy terhes vagyok, azon morcogtam, hogy csak kicsit akartam fogyni szülés után, arról nem volt szó, hogy a teljes ruhatáramat le kell cserélnem, és a tizenöt évvel ezelőtti motivációs farmerem is lötyög rajtam. 

- szeretnék virágot látni a hibiszkuszon: Pipa. Az egyik hibiszkuszom ontotta a virágokat, ezért a pipa, a másik egy darab virágot bírt kipréselni magából (szegényt két évvel ezelőtt lelkesen megvágtam, hogy elárasszon a virágaival, azóta egy sem nőtt rajta), a kettő darab bimbót meg ő, aki férfim leverte róla fúrásnál. A héten ez a szerencsétlen példány fejest ugrott a tévé tetejéről a fiam ügyködése miatt, és csak azért nem haltak el róla a levelek, mert azok valamilyen rejtélyes módon két nap alatt elszáradtak, de az összes, és most csak parányi levélkék figyelnek rajta, ki tudja, meddig.

- szeretnék rendet tenni a fényképek között: Nempipa. Ez az a dolog, amire sajnálom a kevés szabadidőmet, úgyhogy gyűlnek, gyűlnek, gyűlnek.

- szeretnék olyan boldog lenni és annyit nevetni, mint tavaly: Nagyrészt pipa, és erről majd jön egy külön poszt.

- szeretnék elég jó asszonya lenni ő, aki férfimnek, szeretnék elég jó anyja lenni a fiamnak: Pipa. Ő, aki férfim szerint sikerült. Én, az örök maximalista nyilván ki akartam sajtolni még ezt-azt magamból, de kezdem elfogadni, hogy a határok nem feltétlenül azért vannak, hogy állandóan feszegessük őket, néha egyszerűen csak el kell fogadni, hogy abban a helyzetben ott a határ és kész - és nincs vele semmi dolgom.

- szeretnék kevesebb csokit enni: Nempipa. Magyarország éves csokoládéfogyasztásának harmadát tutira én produkáltam tavaly. Még gondolkodom, miért nem híztam egy grammot sem.

MM védelmében és a döglött lovaim

Hétfő délután írtam M. barátnőmnek sms-ben, hogy még mindig az éleslátása hatása alatt állok és egy csomó jó dolgot mondott nekem (rámutatott két-három döglött lovamra, szinte ugyanazokkal a szavakkal és konklúziókkal, mint pár nappal korábban ő, aki férfim), erre jött a válasz, hogy ;) és még üzenem, hogy Malek Miklós szerintem nagyon helyes fiú! Ma láttam egy fotót MM-ről, azon valóban jól nézett ki. Bocs, Miki. 

A döglött lovaimról egyébként én is tudom, hogy döglöttek, régóta bűzlenek, nem is élvezem, hogy a közelükben dekkolok, csak olyasformán döglöttek meg, hogy maguk alá szorítottak, és hiába akarok szabadulni tőlük egy ideje, nem találom a módot. Azt tök jól viselem, hogy ő, aki férfim és M. barátnőm megfogalmazza a gebaszt, amivel teljes mértékben tisztában vagyok, de nyilván a lehetséges megoldási útvonalakat nekem kell kiválasztanom és végigcsinálnom, hiába értik és szeretik a bonyolult kis lelkemet. 

Nagyrészt metálmohás

Rendes szöveget akartam írni ide, ezt céloztam meg reggel, de azóta elfáradtam, és valamennyire még mindig szomorkás a hangulatom, úgyhogy ebben a bejegyzésben ékszeres képeket kaptok. A medálra elég büszke vagyok, mert saját találmány: csak fűztemfűztemfűztem és ez lett belőle (tapsgép, ováció, hullámzás, konfettiszórás, lufieregetés on).

P.S.: Élőben egy kicsit minden mélyebb, élénkebb színű, a gépemtől és tőlem egyelőre nem várható több, de ennek is nagyon tudok örülni. (Szerintem érdemes kattintani azért.)

Szeretetnyelves I.

csibike: ... és tök jó ez a szeretetnyelves könyv, mert {dumadumaduma -  levegővétel - dumadumaduma - levegővétel - dumadumadumadumaduma} ... és amúgy te mit mondanál, ha most megkérdezném, mi jut eszedbe az elsődleges szeretetnyelvedről?

ő, aki férfim: Az, hogy hajnal egy óra van.

A takaró alatt röhögtünk, nehogy felébresszük a gyereket.

Eperturmix és mályvacukor - diétás verzió

Ma kivételesen a játszótér egyik elhagyatott pingpongasztalán rendeztem be a műtermemet, mert végre sütött a nap egy kicsit. Mielőtt elővettem volna a fotómasinámat, elfogyasztottam a nagy útra csomagolt elemózsiámat (két perc a lakásajtó-pingpongasztal táv, de ugye bármi megtörténhet az ember fotózásra igyekvő lányával), és befejeztem a medál rögzítését, illetve kapcsot szereltem a láncra. Ültem a padon a pár fokban (sálban, sapkában, nagykabátban) és fűztem. Itthon erősen akadályozott volna a kiskorúm, így viszont mindennel elkészültem és még képekre is futotta az időmből. 

A szöveg többi részét a gyöngyös blogomban olvashatjátok.

XXXL-es púderszínekért katt a képekre.

Megríkattam két fiút

A betegségem azzal is járt, hogy az egyik majdnem lázálmomban Malek Miklós szerelmet vallott nekem (ettől biztos súlyosbodott az állapotom), és amikor visszautasítottam (kómában is figyeltem arra, hogy kedvesen, de határozottan mondjak nem-et), sírva fakadt. MM nem az esetem, ráadásul ott a barátnője, nekem meg a családom, ugyan, hagyjon már. (MM-ből egyedül ez jön be, de ez nagyon.) Arra emlékszem, hogy furdalt a lelkiismeret, olyan keservesen zokogott a vállamon.

A másik majdnem lázálmomban Michael Bublé borult sírva a nyakamba. Ő, aki férfim után MB rettenetesen az esetem (a hangjával és a humorával együtt), és ha tíz évvel fiatalabb szingli lennék, garantáltan letépném a színpadról valamelyik koncertjén - remélve, hogy Christian Bale nem haragszik meg rám a kilengésemért. Bublé nem vallott szerelmet, sajnos, bár ő sem járt volna jobban, mint a Malek. Az történt, hogy MB búskomorságán nem tudtak segíteni a világ legjobb pszichológusai sem, elhajtotta őket, ezért engem hívtak hozzá, hogy beszéljek vele. Kettesben ültünk a kanapén, MB tördelte a kezét, arcán kétségbeesés. Gyengéden a vállára tettem a kezemet, belenéztem a szemébe, és azt mondtam neki, hogy Michael, az a baj, hogy túl sokat dolgozol, vegyél vissza a tempóból, oké?, és miután ilyen bölcsen szólottam, eleredtek MB könnyei, bólogatott, hogy igazam van, és csak sírt, csak sírt a vállamon. A sírástól megkönnyebbült,  rögtön visszatalált hozzá az életkedve. Kézcsókkal köszönte meg a segítségemet. Határozottan úgy érzem, van helyem a lélekkurkász pályán.

P.S.: Meglepő fordulatként nem a srácoktól rakok be zenét ide a végére, hanem az egyik legkedvencebb magyar együttesemtől. 2013-ban már én is ott leszek a koncerten, fiúk. Tessék, Magna Cum Laude.

Nem nyertünk

Dechuszonnégyig úgy véltük ő, aki férfimmel, nem is olyan nagy dolog máskor karácsonyozni, és ha kigyógyulok az ágyban kómázós betegségből, rögtön feldíszítjük a fenyőfát és csapunk egy kis ajándékozást, hadd csillogjon a gyerek szeme is. Teljes értékű karácsonyt varázsolunk egy másik napra, mert minden csak rajtunk múlik, ebben akartunk hinni, és dechuszonnégyig talán még elhittük, hogy lehetséges. Nagyjából egy hétig kizárólag fekve bírtam létezni, de ez a fekvés sem tévézésről, olvasásról, lustálkodásról szólt, hanem beájulós alvásról, hidegrázásról, hőemelkedésről (37.7-re nem szedtem semmit, 38-tól kellett volna antibiotikum a baba miatt), hányingerről ésatöbbiről. Amíg próbáltam kiheverni a brutálvírust, ő, aki férfim gondoskodott a kiskorúról (a szoptatáshoz és az altatáshoz összekapartam magam), rólam, és minden olyasmiről, ami házimunka, úgyhogy holnap hullafáradtan megy dolgozni. Talán sikerül pihennie a munkahelyén, bár nem túl sanszos, hogy díjazni fogják, ha pl. kispárnának használja a klaviatúrát. Végtelenül büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul szeretem.
Ő, aki férfim valahogy szerzett egy műfenyőt karácsony délelőttjén (élő fenyőt már sehol sem árultak). Nálam a műfenyő láttán dőlt el, hogy idén nem karácsonyozunk, mert képtelen vagyok feldíszíteni egy műfenyőt, és nem csak a fenyő lenne mű, hanem minden más is. Elmúlt a varázslat lehetősége. Ő, aki férfim sem volt éppen a legjobb hangulatában, összebújva vigasztaltuk egymást, hogy ez van, most így alakult, majd jövőre. Nem gondoltam, hogy ennyire mélyen gyökereznek bennünk azok a kis szokásaink, amelyeket az elmúlt évek karácsonyai alatt csiszoltunk ki. Az év legszomorúbb napja volt dechuszonnégy, mindkettőnknek borzasztóan hiányoztak a karácsonyfa fényei, a fenyő- és süteményillat, az ünnepi fogásaink, még a karácsonyi énekek is. Senki nem tudott feljönni hozzánk, senkihez nem tudtunk elmenni. Januárban bepótoljuk a családi ajándékozásokat, de az már nem ugyanaz. Andrist meglepjük valamivel a magunk örömére, egymást meg semmivel sem, és ez így a jó. Ilyen előzmények után erősen reméltem, hogy legalább a szilveszter összejön dorwéknál. Ugyan a gyerekek miatt egyelőre minimálprogram (kölyökpezsgős koccintás és hazaérés fürdetésre), de akkor is, pár órát együtt tudtunk tölteni.
Nyilván soha ne legyen nagyobb bajunk a karácsony elmaradásánál, én mégis arra vágyom, hogy idén úgy ünnepeljük meg, ahogy szeretnénk, ahogy mindig is szerettük volna. És már két gyerekkel.
Eszkábálok majd éves összefoglalót (rémlik, hogy a kétezertíz is lemaradt), de nektek itt és most szeretnék mindenféle jóval teli 2012-es évet kívánni. A családom nevében is köszönöm a szimpátiát-szeretetet, a 'csak úgy' küldött ajándékokat, a tanácsokat, a játékokat, a történeteket, a leveleket, a hozzászólásokat, szóval, mindent, amit tőletek kaptunk ebben az évben is. Örülök, ha tudtam/tudtuk viszonozni.

Ilyen még nem volt

Karácsony előtt sikerült nagyon csúnyán lebetegednem, ami egyelőre azt jelenti, hogy nálunk elmarad az ünnep. Erő és idő hiányában nincs mél/képeslap/levél, nincs meglepetéscsomag, nincs fenyőfa, nincs sütisütés, nincs karácsonyi díszítés, nincs ajándék, nincs ünnepi vacsora, nincs családozás, nincs barátozás. Van egy zacskó vajkaramellás szaloncukrunk meg az izgulás, hogy a bennem növekvő kisebbik gyerekünknek ne legyen semmi baja. 

Innen szép nyerni, ugyebár.

Nektek most csak itt tudok nagyon szép, igazán boldog karácsonyt kívánni. Legyen olyan, amilyet szeretnétek.

F, mint fura Faktor

Fura nekem ez, hogy Kocsis Tibor nyerte az idei X-Faktort (Muri Enikőtől sem ájultam el), épp szombaton jegyeztem meg ő, aki férfimnek, hogy nincs kisugárzása ennek a Tibónak, nézem és hallgatom, de egyáltalán nem fog meg. Tarány Tamásnak drukkoltam, ha a családban fellelhető kiskorú atyaúristen kegyelméből (könnyebben vagy nehezebben) hozzájutottam a Faktorhoz. Kimaradtak órák a műsorból, mégsem érzem úgy, hogy bármit is veszítettem. Hétvégén az utolsó egy-egy órát tudtam nyugiban végignézni. Valami mást csináltam közben, mert nem kötött le. 

Fura, hogy mit kerestek olyanok a legjobbak között, hogy pölö Rocktenors vagy Ikrek vagy Apollo23.

Fura, hogy Geszti nem tudott elegánsan veszíteni sok-sok műsoron keresztül, amíg ki nem szórták a csapatait (azt gondoltam, ennél nagyvonalúbb pasi), és fura, hogy taktikázásszagú döntések születtek egy-egy továbbjutásnál.

Az is fura, hogy Keresztes Ildikó belefejelt egy vödör botoxba és senki nem szólt neki, hogy te, Ildi, csálén áll az arcod, ha mosolyogsz.

Egyelőre nem nyitunk palacsintázót

Orvul támadt rám a palacsintázhatnék, de nem estem kétségbe, a létező legjobb megoldást választottam: egyből megadtam magam. A közelben kapható palacsinták paraméterei alapján (pölö háromszázötven per darab és úgy kell lemasszírozni a torkomon, annyira fojtós a műanyag tölteléktől és a sok tésztától) úgy döntöttem, hogy én készítem el a palacsintáimat, nem lehet nagy kunszt, gondoltam magabiztosan, összerakom a tésztát és szépen kisütöm a cuccost.

Ő, aki férfim szerint egyszer már megpróbálkoztam a palacsintával, nálam a feledés jótékony és sűrű homálya borult erre a (dicső?/csúf?) kísérletre, mert egyáltalán nem rémlik életem első palacsintasütése, de ha ő mondja, elhiszem. (A végeredményt ő, aki férfim sem tudta felidézni, szóval, anno vagy túl sokat ittunk palacsintázás közben, vagy felejthető palacsintákat gyártottam, hüpp és szipp.)

Nem mondanám, hogy túlságosan rákészültem a palacsintázásra. Bepötyögtem a keresőbe, hogy palacsintatészta, és az első recept alapján bekevertem a tésztát, egyből két adagot, mert a csirke az egy optimista állat. A tészta állaga remek, a mennyiség pedig úgy is elég két személyre, hogy az egyik személy férfi, a másik személy meg perpill junkfood- és szénhidrátfüggő kismama. (Segítek: Én vagyok a kismama.) Még nem fogyott el az összes palacsinta, mert nem akarok hányni.

Ahogy tapasztaltam, a palacsintasütés maga a fekete mágia. Rengeteget bénáztam sütés közben, a negyedik kiszakadt palacsinta után (az első három sikerült) átadtam ő, aki férfimnek a stafétaserpenyőt, és gyorsan elfogyasztottam a szakadt darabokat, hogy megnyugtassam az idegeimet. Esetleg az enyhítő körülmény lehet, hogy egy késsel és egy fakanállal próbáltam megfordítani a palacsintákat (nincs a háztartásunkban serpenyő méretű kiszedő lapát), lehetőleg úgy, hogy ne karcoljam halálra szerencsétlen serpenyőt. Ő, aki férfim sokkal ügyesebb volt. Az is kiderült, hogy ha ő, aki férfim néz sütés közben, garantáltan kiszakítom a palacsintákat fordításnál, pedig azt hiszem, ennyi év után már nem illik zavarban lenni. 

Gőzöm sincs, hogy működik a  feldobom a palacsintát a levegőbe és elkapom a serpenyővel, és sem a serpenyővel, sem a palacsintával nem vágom pofán magam tartalmú trükk, de aki meg tudja csinálni, az minimum egy Gandalf vagy egy Dumbledore. 

Nem mertem belekötni egy fél Dolph Lundgrenbe

Hogy kicsoda Dolph Lundgren? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű, vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Ja, nem is, ez Pom Pom. Szóval, D. Lundgren. A kilencvenes évek egy kaptafára készült verekedős filmjeiből lehet ismerős a karaktere: szőke, csupaizom (a piramisokban nincs olyan sok kocka, mint az ő hasán), kábé akkora, mint egy bengáli tigris, és brutálisan magas (ha felnyúl az égre, simán leszedi a Boeinget). A nagyon durván IQ mínuszban éldegélő gonosz fickó megformálásához elég volt, hogy csúnyán nézett, ha nagyon durván IQ mínuszban éldegélő, orosz gonosz fickót játszott, még annyi szöveget is írtak neki, hogy da. Nem az a típus, akit Thomas Mann filmek forgatására hívnak meg.

A fűtésszezon beindulása idén is tartogatott izgalmakat a számunkra még az ősszel, és igazából nem is kaparnám elő ezt a régi sztorit, ha nem horgadna fel bennem az indulat újra meg újra, ahányszor csak szóba kerül egy fűtésszerelő, mint olyan. Biztos élnek széles e világon gyorsan és jól dolgozó (a kedves és a jóképű nem alapvető szempont) fűtésszerelők, én még eggyel sem találkoztam. Tavaly megkaptuk A Papucsos Szakmókust, és mivel idén sem lőn meleg, amikor ötösre csavartuk a csavargatásra szánt bizbaszt, piciny lelkemet edzeni kezdtem arra az eshetőségre, hogy ismét becsoszog hozzánk a fűtésszerelés kalapácsos istene, lelki kezeimmel már téptem is fel a baba- és szülőfetrengéshez asszisztáló habtapit a gyerekszoba padlójáról.

A lakás egyik napról a másikra hirtelen Szibéria Lájt jelleget öltött, ezért ő, aki férfim ismét telefonált a gondnoknak, aki másnapra beígérte a fűtésszerelőt, aztán ő, aki férfim ismét telefonált a gondnoknak, aki egy újabb másnapra beígérte a fűtésszerelőt, aztán mondtam ő, aki férfimnek, hogy pendítse meg drámai hangrezegtetéssel kísérve, hogy igen nagyon kiskorú is él a háztartásunkban és nem szeretnék arra ébredni valamelyik reggel, hogy a kiságyból való kiemelés után a matracon marad a szóban forgó igen nagyon kiskorú füle/orra/keze, mert lefagyott a hidegben. Ő, aki férfim megpendítette (a drámai hangrezegtetést kihagyta), a gondnok most már valóban intézkedett, szóval, ha nem megy a fűtés, mindenki szüljön gyorsan/kérjen kölcsön legalább egy igen nagyon kiskorút, felgyorsítja az ügyintézést. 

A fűtésszerelő váratlanul toppant be, a gondnok teljesen más napot és időpontot mondott A Nagy Alkalomra, és valószínűleg csak azért nyitottam ajtót, mert álmunkból riadtunk fel a sarjjal, és hirtelen elfelejtettem azt az alapelvemet, hogy az előzetes megbeszélés nélkül becsengetőknek nem tárok ajtót. Egy kézzel összerendeztem magam, másik kézzel felkaptam a gyereket és ajtót nyitottam. Dolph Lundgrennek, aki a fűtés miatt jött. Na jó, nem, csak egy fél D.L.-nek, de így is magas és nagydarab volt, és bár nem mondta, hogy da, elég csúnyán nézett. Mint tudjuk, nem szeretem, ha holmi fűtésszerelők utcai cipőben összejárkálják a lakást, ezért már épp nyitottam a számat, hogy udvariasan megkérjem, vegye le a cipőjét (kétszer akkora lába volt, mint nekem, jegyezte meg a 39-es őzsutalábakkal bíró csibike), amikor is realizáltam, hogy a fél D.L. fogta magát és szó nélkül besétált a nappaliba. Kalapálni. A parkettára helyezett szőnyegeken keresztül. A vérnyomásom mérhetetlen tartományba emelkedett, de nem ordítottam rá, mégis egy fél D.L. és tényleg csúnyán nézett rám (nem akartam, hogy kalapáccsal dekorálja ki a homlokom közepét), pedig a gyerek 100%-kal megdobja az aranyossági mutatómat. Arra készültem, hogy majd a gyerekszoba előtt szólok a cipő miatt. Udvariasan, a szemébe nézve, kicsit mosolyogva, hátha. A fél D.L. azonban egy pillanatra sem torpant meg a habtapi láttán: Lazán rálépett az utcai cipőjével, igaz, azt a történeti hűség kedvéért rögzítenem kell, hogy igyekezett a sarkain járni. Azokon a teflonserpenyő méretű sarkakon. Olyan szinten ledöbbentem a bunkóságán, hogy mukkanni sem bírtam, a fejem felett megjelenő gondolatbuborékokban viszont ott villódzott, hogy bzmgbzmgbzmg!  A hálószobába is bakancsban vonult be, jó szokásához híven, aztán vakkantott valamit és elhúzta a csíkot. Báthory Erzsébet vérszomjas tekintete lágy cirógatás volt az enyémhez képest, ebben biztos vagyok. A szememmel nem egyszerűen öltem, a teljes késkészletünket a hátába kívántam, még a frissen megélezett hússzeletelőt is, pedig az a kedvencem.

A fűtés persze nem működött a fél D.L. látogatása és kopácsolása után sem, úgyhogy ő, aki férfim újfent intézkedett. A fél D.L.-nek óriási mázlija volt, nem őt küldték, egy másik fűtésszerelő ürge jött hozzánk. Idősebb, soványabb, izommentes, alig magasabb nálam. Nem érdekelt, hogy szíve szerint nem venné le a cipőjét, mert esetleg lyukas a zoknija és kikandikál rajta a strasszokkal díszített, frissen pedikűrözött lába, cipőben nem tehetett egy lépést sem. Engedelmeskedett. És még a fűtést is megszerelte.

A szakmaiságom megkérdőjelezhető

Csibike a Real-Barca meccs elején: "A Messinek már megint nagyon szar a haja."

Nyár a télben

"A Napsütötte Toszkána pont az a könyv, amit télen kell olvasni, hóban-fagyban-zimankóban. Olyan, mint a nyári napsütés, nem az a forró-fullasztó, hanem az a bársonyosan cirógató, dorombolásra-lustálkodásra késztető, kellemesen melengető reggeli sugárnyaláb. Mediterrán lelkületű csirkeként nagyon szerettem ezt a könyvet. Kedvenc kanapémon kucorogva nem egyszer elmerengtem azon, hogy akár le is csavarhatnám a fűtést, legalább addig spórolok, amíg olvasom. Frances Mayes regénye kiváló téli depresszió ellen vagy csak úgy, kvázi nyomtatott boldogsághormon, jólesik, van benne minden, ami szemnek, szájnak, orrnak, léleknek, agynak, testnek ingere: humor, irónia, szín, illat, báj, szerelem, őszinteség, bátorság, fantázia, kultúra, étel-ital, család, barát, otthon. A könyv azért ragad magával, mert Mayes egyszerűen, természetesen, bensőségesen ír, olyan, mintha valójában egy cappuccino mellett hallgatnád a barátnődet, ültök a teraszon, süt a nap, zöldell a kert, csivitelnek a madarak, lágy szellő borzolja a hajatokat, a konyhából mennyei illatok kúsznak az orrotokba. Béke és boldogság árad a sorokból, még akkor is, ha valójában egy házvásárlás és -felújítás nehézségeiről szól a történet. Frances Mayes színeket és illatokat éget az olvasóba, csodálatosan ír az olasz tájról és az olasz finomságokról, úgyhogy nem csodálkoznék, ha egyszer olaszországi nyaralást tervezgetvén Toszkánában kötnék ki, felkeresném Cortonát és letesztelném az összes olyan levest, kenyeret, húst, tésztát, édességet, bort, amiről Mayes ódákat zengett. Ez a tervem cirka a távoli jövőbe vész, úgyhogy egyelőre a könyvben szereplő ütős receptekkel kell beérnem - meglátjuk, pölö van-e olyan jó a pizzája, mint az enyém."

2009 márciusában írtam ezt a bejegyzést a régi csirkeblogomban, és 96 oldal után nem bírom magamban tartani, hogy a folytatás, az Édes élet Itáliában, ugyanilyen remek könyv, vegytiszta élvezet az olvasása. (A részletekről majd később, ha a végére értem.) Ha lesz egy kis időm a hétvégén, először is felvésem a karácsonyi kívánságlistámra az újabb részt, aztán beveszem magam egy könyvesboltba és megpróbálok ennek az albumnak a közelébe férkőzni, remélem, nem fóliázták le. Nagycsaládilag megszavaztuk az alacsony költségvetésű karácsonyt, szóval, csak lapozgatni szeretném kicsit.  

Azért az szégyen és gyalázat (és miegyéb), hogy 2009 márciusa óta nem sütöttem pizzát. Gőzöm sincs, miért nem, de nagy hülyeség volt, gratulálok, csibike.

Csak szólok, hogy...

... a 'Hangokba zárva' eredetileg nem a Takács Nikolas száma, hanem a Bereczki Zolié, aki a magyar szöveget a feleségétől, Szinetár Dórától kapta szülinapjára erre a Josh Groban számra. Nikolas sem pasiként, sem hangként nem az esetem, ergo nekem Bereczki Zoli verziója sokkal, de sokkal jobban tetszik, a hangja és az előadása fényévekkel veri T.N.-t, a végén meg olyat énekel pluszban, hogy az összes nem létező szőröm is égnek áll a heves lúdcsirkebőrözés közepette.  

Csibike ismeretterjesztő bejegyzését olvashatták a t. hölgyek-urak. Mikulásra, with love.

Kicsit férfias a gondolkodásom

Arra jöttem rá, hogy nem veszek magamhoz elég nőcis információt, ugyanis amikor az új fodrászom megemlítette, hogy az új hajamra tökéletes megoldás lenne a diffúzor, azon kezdtem el filózni, hogy mi a fene köze lehet a hajhullámaimnak egy Forma-1-es autóhoz.

Még tudok újat mondani

A héten írtam egy h-í-r-t a gyerekblogomba, és úgy az igazságos, ha ezt a blogomat sem hagyom h-í-r nélkül. A h-í-r kábé hat-hét-nyolc ember számára nem lesz h-í-r, így hozta a véletlen, viszont a többi néhány száz olvasóval szeretném megosztani azt a h-í-r-t, hogy nyitottam egy blogot a gyöngyékszereimnek, mert kicsit háttérbe szorítva éreztem magam a saját énblogomban. Előfordulhat, hogy a jövőben itt is parádézik egy-egy jobban sikerült ékszerem, de alapvetően azt szeretném, hogy az új otthonukban mutogassák magukat:

http://gyongyblogulany.blogspot.com

A legújabb karkötők és fülbevalók már ott díszelegnek és szeretettel várnak titeket, nekem megsúgták.

P.S.: Abban a hiszemben térek nyugovóra, hogy már nincs olyan izé az életemben, ami miatt még egy blogot kellene nyitnom.

Könyvesblog

Csináltam magamnak egy listát azokról a könyvekről, amelyekről nem írtam itt egyetlen mukkot sem, és meglepődtem, mert darabra és oldalszámra is elég helyes a lista ahhoz képest, hogy a hetven százalékukat a vécén olvastam ötsoronként-kétoldalanként - és nem azért, mert felfázás vagy hasmenés miatt a fél életemet ott töltöttem. A gyorsolvasás kisgyerekes anyaként kifejezetten hasznos tudomány.

Fulghum két könyvét újraolvastam, mert egyszerűen megunhatatlan ez az ember. Imádom a stílusát, a humorát, az életfelfogását. Nyilván nem mernék megmukkanni a társaságában, csak megilletődötten bólogatnék. A könyveiben szinte minden oldalról süt a rá jellemző emberség. A bölcsességeit hétköznapi történetekbe csomagolja, élvezet kibontogatni ezeket.  A Már lángolt, amikor ráfeküdtem és a Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes c. könyve olyan, hogy bárhol felcsapom, mindig találok valami vicceset, optimistát, elgondolkodtatót. Néhány évvel ezelőtt K.-tól tudtam meg két pattanás kinyomása között, hogy létezik Fulghum, cserébe elárultam neki, hogy Joanne Harris is létezik.

Ranschburg Szülők könyvét is olvastam korábban, de most konkrét dolgokra szerettem volna választ kapni. Más mondatokra esik a hangsúly, mint terhesen (és két év múlva is megint másra fókuszálok majd), a lényeg azonban változatlan: remek mankó a gyereknevelés rögös útján járva.

Még valamikor az év elején megtudtam, hogy sok-sok istennő lakozik bennem, köszi szépen, Jean Shinoda Bolen, örök hála! Ez a klasszikus női szerepekről szóló könyv, a Bennünk élő istennők nagyon lekötött. A női szerepek és a görög mitológia főbb istennőinek összekapcsolása zseniális ötlet, a nők rengeteg segítséget kapnak a szerzőtől saját, valószínűleg több istennő által uralt típusuk meghatározásához, személyiségük negatív és pozitív pontjainak azonosításához.

Müller Péter Örömkönyve számomra sokkal bensőségesebb volt, mint a Szeretetkönyv anno, ez utóbbit abba is hagytam, nem találtunk utat egymáshoz. Szerettem az Örömkönyv emberekről-érzésekről mesélő történeteit, egyedül az angyalokról szóló részt olvastam felületesen, ezzel a témával semmit sem tudok kezdeni, ez már olyan mélység az ezotériában, amibe képtelen vagyok lemerülni. 

Olvastam vicces könyveket is ám. Vicki Iovine állandóan röhögtetett, mert a Barátnőim az anyaság első évéről röhögtetős könyv. Tök jó, hogy amikor úgy éreztem, elfáradtam az anyaságban, jött Vicki és röhögcséltem egy jót... és utána sokkal könnyebb volt visszaszállni az éppen aktuális mókuskerékbe. Megkönnyebbültem. Pontosan azért, mert ő le meri írni azt, amit én mindig is vállaltam, de sokan csúnyán néztek rám emiatt, hogy az anyaság nem minden pillanata lélekemelő és csodálatos, és nyugodtan érezhetem magam szarul attól, ha őrült fogzás miatt két hónapon keresztül napi hat óra alvás jut meggyötört szervezetemnek - óránkénti megszakításokkal. A népszerű kismama-anya magazinokban ilyesmiről max. az olvasói levelekből vagy a terhesnaplókból lehet valami ködös képet alkotni. Tavaly terhesen olvastam Vicki első könyvét, a Barátnőim a terhességről-t, az még viccesebb, mint az anyás. Örülnék, ha kiderülne, Vicki a legújabb könyvét a testvérproblémáról írja, azonnal megvenném. Kismamák! Kisgyerekes anyák! Olvassátok Vickit! És ne felejtsétek el: Egyszer minden szar elmúlik!

Vicces dolgokat írt Libby Purves is, a Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? olvasása közben egyrészt felröhögtem itt-ott, másrészt megállapítottam, hogy nem fenyeget az a veszély, hogy tökéletes anya leszek, úgyhogy minden a tervem szerint halad eddig. Libby nem olyan szórakoztató, mint Vicki, viszont hasznos gyakorlati tippeket ad, többet is ki szeretnék próbálni.

A Felnőtteknek írtam történeteiről elsőre az jut eszembe, hogy nem lehet nem szeretni Janikovszky Éva finom humorát. J. É. szórakoztató, melegszívű, bájos, elegáns. Egyfajta időutazásra invitál, pl. a nyolcvanas évekbe, és érdemes csatlakozni. Remek lehet a Schütz Ila-féle hangoskönyv.  

Na, Vavyan Fable Habospitéje az egyik csalódásom ebben az évben, és tudom, hogy ezért felkerülök a rajongók feketelistájára. A nyelvezet és a stílus zseniális, mint mindig, a sztori azonban gyengécske, a Halkirálynő és a Vis Major sorozat szereplőinek összeengedése sem sült el jól. A régi regényeket imádom újraolvasni, arra várok, hogy Fable megint úúúgy írjon. 

A másik csalódásom a Kis kiruccanás Gavaldától, egyszerűen azért, mert néhány oldalba belesűrített egy 300 oldalas regényt, és tudom én, hogy a sorok mögött/alatt/között ott lapulnak a szerző által kimondatlan, ámde jól dekódolható Fontos Dolgok (ebben Anna Gavalda szuper), csak hát olyan vagyok, hogy Gavalda írjon szépen hosszan, ne ilyen kurta kivonatokkal bökje ki a szemem világát.

Hornby sem igazán hengerelt le a Betoncsókkal, egyetlen giganagy csavarban reménykedve rágtam át magam az oldalakon, de feleslegesen, szerintem Nick sem tudja igazán, mit is akart ezzel a könyvvel.

Érdekes étel- és életrecepteket gyűjtött össze Popper a Mi az élet étterme? c. könyvében. Nincs szigorú rendbe vágva a téma, ami éppen eszébe jut a mesternek, azt osztja meg az olvasóval - meghagyva neki a választás és a válaszadás lehetőségét. Szokatlan forma, szokatlan tartalom. 

A Hazaviszlek, jó? is könyvtári könyv volt, késedelmi díjat kellett rá fizetnem, mert pont nyaraltunk, és azon bosszankodtam, hogy a kicsengetett pénzből megvehettem volna a Hazaviszlek, jó? felét. Tóth Krisztinát a Nők Lapjából ismerem, ahogy Grecsó Krisztiánt is. Egy-két évig hetente megvettem az újságot, de aztán valahogy elteltem a tartalommal és a stílussal. Először mindig Vekerdy cikkét olvastam el, utána jött Grecsó vagy Tóth Kriszta, ha írtak az adott számba. Tóth Krisztina csodálatos tehetségű író, kis egyszerű sztorikat súlyos mondanivalóval tölt meg, és klassz a humora.

A könyvlistámban valószínűleg Kerstin Gier a kakukktojás. Véletlenül belebotlottam a bookline-on a Halálom után felbontandó címet viselő regényébe és felpiszkálta a kíváncsiságomat. (A borító nagyon gagyi, igen.) Egyszer elolvasható nőcis-szinglis sztori, könnyed, szórakoztató, kikapcsolódásnak remek, szóval, nem egy Háború és béke - szerencsére. Még a filmet is megnézném, ha valaki megcsinálná. (Valaki esetleg... ?)

Gary Chapman igazán figyelmes szerző: A Segítség, szülők lettünk! vékonyka könyv pontosan azért, mert a kisgyerekes szülői lét nem igazán könyvbarát állapot. Jó dolgokat mond Chapman és még csak nem is a szeretetnyelves könyvéből ollózott bele részeket. Ha nem húzott volna minden témára istenes és egyházas mezt, semmi nem zavart volna olvasás közben. Furcsának tartom, ha egy könyv a házassági papírral és a vallással rendelkező családokról ír. És mi, a többiek...? Azért még van jogunk az élethez és nevelhetünk ügyesen gyereket? 

A Szállj le a döglött lóról! klasszik önsegélyező könyv. Judith Sills a szükségesnél hosszabban és bonyolultabban mutatja be azokat az érzelmi-értelmi és fizikai kényelmességből fakadó csapdás helyzeteket, amelyekbe rengeteg ember beleragad, mert azt szokta meg, mert az az ismert. Úgy száz oldalt lehúztam volna a könyvből, de ha valaki szeretne kimoccanni a megunt/megutált komfortzónájából, csak nem tudja, merre induljon el, a lényeget így is simán kihámozza.

A Mesterkurzus hazugságot, önámítást és érdeket kiveséző kötetéből végül nem olvastam pár oldalnál többet, mert nem kötött le, és mert rájöttem, mióta itthon vagyok, nem akarok negatív mindenféléket beengedni az életembe.Könyv szintjén sem.

Az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet, hogy könyvet kap karácsonyra. Mazsolázzatok, hátha kincsre bukkantok.

Sütőtökszezon

Olyasmi, amit nem tudok megérteni, pedig nagyon szeretném

Mielőtt a nő sétálni vitte volna a kutyáját, megkértem, hogy legyen olyan kedves és próbálja meg kívülről kinyitni a bejárati ajtót, mert nekem nem sikerült. A nő kifáradt a bejárati ajtó elé és készségesen bemutatta, hogy bizony  az ő kulcsa sem nyitja az ajtót. Elköszönés előtt még odaszólt, hogy a liftből hívjam már fel a gondnokot, mert reggel óta nem lehet kinyitni a bejárati ajtót, sőt, amikor beszálltam a liftbe és megnyomtam az emeletem számát, közölte velem, hogy a sárga gombot nyomjam, azon lehet elérni a gondnokot. Ha nem haragszik, mondtam a nőnek, kábé tizenöt perc múlva csevegek az illetővel, előbb kibányászom a kocsiból a talpig téliben feszítő gyereket, aki amúgy éhes és álmos és nem ismeri a 'mindjárt' jelentését.   

A babakocsit kettő körül ügyeskedtem fel a bejárati ajtóhoz. Adódik a kérdés, vajon ki vagy mi gátolta meg a nyugdíjas nőt abban, hogy a reggel óta eltelt x órában valamikor összefoglalja a gondnoknak a problémát. Nem engedte ki a kutyája, vagy mi?     

A hét traumája

Az egyik akciósan beszerzett Stahl Juci magazinból kellett megtudnom annyi, de annyi év után, hogy pirospöttyöséknél a kicsi natúr túró rudi csokiruhája nem olyan csokis, mint a nagyméretű tesójánál. És tényleg, leteszteltem. A kis rudi - kis bűn elvemet ezennel nagy rudi - nagy, de sokkal finomabb bűn álláspontra módosítom.

And the winner is...

... marlen, akinek szeretettel gratulálok.

Remélem, élőben is tetszeni fog. A mélcímedet tudom, és elárulom, hogy a csuklóméretedről foglak faggatni.

Köszönöm a játékot mindenkinek, ő, aki férfim kezét lehet aranyba önteni vagy átkozni, ízlés szerint. Úgy tervezem, hogy a 300. rendszeres olvasónál játszunk újra, de lehet, hogy korábban is adódik valami alkalom.